Valamennyi bejegyzés

Plakáthalál

Ahogy világosodni kezdett, úgy, ahogy volt, mamuszban, otthonkában indult a túrára, és amint kilépett az utcára, ott állt előtte egy bazi nagy kék tábla, rajta a felirat, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!” Ezt ismerte már a rádióból, de ilyen testközelből még soha nem tapasztalta meg a harcot, vizsgálta hát elölről meg hátulról, de csak a fölirat égett bele a szívébe meg az agyába.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Brüsszel csak poroszkál szembe

Mindezekből is kitetszik, hogy egyetlenünk tényleg nincsen magánál, az viszont mindent visz, hogy szerinte az idei év arról szól, hogy „Brüsszelt meg kell állítani.” Hol jön ő velünk szemben, illetve, mi a rosseb van? Most indul a mi egyetlenünk állítólag Salgótarjánba, ahol hatvanöt milliárdot ígér majd nem a saját birtokai jövedelméből, hanem Brüsszeléből. Ezt most adjuk össze.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Nem érvényes, nem eredményes, elsöprő izé

Itt a vége az operettnek, illetve: á, dehogy. Azt hihettük volna, ha lezárul a tébolynak ez az új fejezete, akkor lesz lélegzetvételnyi szünet, átmeneti nyugalom talán. Lófaszt, mama, most kezdődik igazán, és addig tart majd, amíg ez a mi emberünk magára nem gyújtja a házat.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Velünk élő történelem

Az a világ tehát, amely mindezek nyomán és után fölvázolódik az emberben, meglehetősen lehangoló képet mutat. Mert vagy fasizálódunk, amire minden esély megvan, vagy csak a kampány hevében égnek a mostani megmondók. Viszont a végeredmény mindkét esetben ugyanaz. Ezek aljas, manipuláló mocsadékok, más megfejtés nincsen

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Uram irgalmazz, Jedi kegyelmezz!

Mindezt azért magyarázza, hogy az apostolok miért is találtak volna ki ilyen hihetetlen böszmeséget – mint kereszthalál meg feltámadás – Isten bizonyítására, amikor ez ellenkezik a józan ésszel. Egyszerűbb dolgot is lehetett volna hazudni, és éppen ez Isten létének bizonyítéka. A jedikről ugyanez elmondható, körbeértünk tehát.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , , ,

Nyolcvan gyerek

És akkor 3.6 milliárd a nyolcvan kölökre. Pofájuk az van, hogy nyócker stílusban örömködjünk, sejtésem szerint azonban újabb forrás köll a haveri bukszák stafírozásához, meg a kokó is megdrágult Ibizán. Minden fillérnek megvan a helye, ezt már nagyon régóta tudjuk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

GNM arabjai, amúgy meg üzenjük Brüsszelnek

Nem várható el a művésznőtől, hogy ilyen apróságokkal tisztában legyen. Hogy átlássa, a három vallás, amelynek a közeli keleten van a bölcsője – úgymint zsidó, keresztény, iszlám – voltaképp egy tőről fakad. Azt meg végképp nem követelhetem, hogy olvasson Glasenappot – Az öt világvallás -, mielőtt nekilát hülyeségeket delirálni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , ,

A hülyeség dicsérete

Egy visszavágót vizionál, és már nem a gyepen, hanem a kerítések tövében, mondván – mint ábránk is mutatja –, basszunk oda ezeknek a mocsadékoknak egy jóízű, magyaros népszavazással a kényszerbetelepítésről. Ettől Brüsszel majd áramütötten fordul le a magas lóról.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kórház a Fidesz szélén

Innen ragadhatott meg benne az egészségügy, mint föladat, amit oly sikeresen kezel, hogy mára tele lett az ország fekete ruhás nővérekkel, London meg magyar orvosokkal.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Kampec dolores XXVI. – Lélekáradat

– A rosseb. – Ennyit mondott Béla, és a szemén látszott, hogy nagyon messziről jött vissza.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum