Kampec dolores XXVI. – Lélekáradat

Amikor Béla a temetőbe indult a májusfa alól, hogy fölkeresse az ifjúságát, halkan koppantak a kietlen háztetőkön, surrogtak a flaszteron és a szívekben is az első esőcseppek, és senki nem tudta, hogy ezzel – a tavasz érkezése után közvetlenül – újra beköszöntött az ősz. Nem látta, nem is láthatta senki. Sem a duplagyűrűsök, sem a melegítős sipongó fiatalasszonyok, de még a zsíros hajú férjek, és a műanyag dömperes bamba kölkek sem.

Esik. Ezt állapították meg konokon és tántoríthatatlanul, holott, mire Béla kiért a sírokhoz, a köztük lévő szűk ösvényeken már bömbölve iramlott az ár, ott maradt sárga leveleket és suttyó hangyákat sodorva magával, és a szél is feltámadt. Nem is csillapult aztán hosszú heteken át. Béla nem vitt magával virágot, nem vitt semmit sem, mert meg volt győződve arról, nem ő tartozik a halottaknak, sokkal inkább azoknak van elszámolni valójuk vele szemben, válaszokat kell adniuk, miért és hogyan tették ezt vele, hogy míg a többi tünemény a tavaszt köszönti óbégatva, őt meg ide vonszolta a lába merengni.

ezegyHogy itt áll a megbolondult világban, és bár mára arra hajlik, hogy odaheveredjen a többi marionett mellé, tehát elmúlónak érzi magát, mégsem ért semmit abból, ami eddigi egyre hosszabbnak tűnő élete során történt vele, sub specie aeternitatis, azaz az örökkévalóság módján. Ott állt a kókadozó fenyőfa alatt, amely mindig tűlevelekkel árasztotta el a sírt, és nem is lehetett ellene tenni semmit, így lassan már dombot épített a márványon. Ott állt hát, és melankolikus hangulatba süppedt, mint leföstött gondolataiból – sub specie…, Istenem – is kitetszik. Ezeket az emelkedettségeket már régen szívta magába, és a legváratlanabb pillanatokban bugyogtak elő belőle.

Az eső nem hagyta magát. Béla rájött, hogy badarság volt idejönnie, merenghet a kövek mellett, választ akkor sem kap mást, mintha a kocsmában, a megszokott helyén révedezne, sőt, az is kiderült, hogy itt sem gondol sokkal többet azokra, akik most épp a lábai előtt hevertek végleg élettelenül már évek óta, mert egyfolytában rájuk gondol. Álmatlanságban forgolódva, a falu utcáin bóklászva, részegen és józanul. Mindig. Ez a felismerés azonnal el is taszította a sírjától, és dühös lett a halottaira, mint akkor, amikor itt hagyták magára sorban. Pörölt egyet velük, és visszaindult.

A túra nehézségekbe ütközött. Bár csak cseperészett, mégis, amerre Béla járt, felfúvódott teheneket sodort magával a tomboló víz, az utat szaggatta, míg a túloldalon esernyő alatt mosolyogtak az egyszerű lelkek, a tejfogas utódok vigyorogva toszogatták magukat tova mindenféle műanyag eszközökön, a duplagyűrűsök akadály nélkül iszkoltak a templomba, és a sompolygó macskák fekete szőre sem lett nedves. Bélában megint megfordultak hajdanvolt olvasmányai, és azt hitte, a Patriarsije Prudin iszkol, s ahogyan az árvíz elől lihegve a kocsmába fordult, még látta, ahogyan Korovjov és a Behemót röhög rajta egy szivárvány alatt a túloldalon.

márvanAmint az ivóba lépett, tócsa keletkezett a lába alatt, és a kocsmáros nem tudta, mitől. Kint alig is esett, szemerkélt csupán. – Izzadsz, mint a ló. – Így fogadta a fröccsök ura a barátját, aki a külvilág felé mutatott, igazolni óhajtva, hogy nem, csak az eső ömlik. Mégsem jutottak egyezségre, mert az a különös és teljesen szokatlan helyzet állott elő, hogy teljesen mást láttak, holott ugyanazt nézték. Béla reszketett, fáztak a csontjai, és forralt bort óhajtott, amitől a kocsmáros ámult ugyan, de nem nagyon. Megszokta már a váratlan fordulatokat. – Aztán mindjárt jön a Télapó. – Ezt vetette oda foghegyről és tréfának gondolva, de a barátja meg sem hallotta az élcet.

Nagyon messze járt már. A fröccsök ura bort töltött egy csészébe, cukrozta, fahéjazta, szegfűszegezte, aztán a kávégéppel sziszegve gőzölte fel, úgy imbolygatta az asztalra, amely mellett Béla különös szemekkel ücsörgött. A kocsmáros már ismerte ezt. Letette a bögrét, amiből gőzök szálltak fel, és amikor odakint végleg elállt az eső, Béla orrcimpája megremegett, mert érezte, látta, hogy jön az ár, ami leteríti. Tél lett hirtelen, hatalmas hó, és a nagybátyja Pannónia motorral érkezett, mint Mikulás, aztán gyantaszag és fenyőillat szállt fel a borból, mert karácsony volt és zakatoló villanyvonat.

ezazA fröccsök ura a pult mögé húzódott a fátyolos tekintet elől, amely nem volt e világra való, s ahogyan a bor pöfögött, úgy keltek életre a halottak sorban. Nyár lett, gólyák kelepeltek a falusi iskola udvarán, jeges tél, amitől kopogósra fagyott az udvarra terített ruha, eközben nagyapa a hatalmas orrlikaival ült a fotelben, amibe belepiszkított önkéntelen, és üvöltött, hogy Irén! Irén! Béla az izzó sparheltre pisált, amitől szintén gőzök emelkedtek fel, de nem fahéj illatúak, ezért méterrúddal püfölte őt a nagyapja, kakasok kukorékoltak, békák roppantak ketté a szarvasbogár szorításától, tyúkgombát szedtek a megszáradt tehénlepény alól, és nagyapa meghalt, aztán nagyanya meghalt, apu lábát levágták, és anyu combcsontja is eltört. Mindent elöntött a víz, az összes reggelt és estét.

Eltelt száz év, mire Béla fölnézett. Még bele sem ivott a borába, kint vigasztalanul zuhogott, holott a fröccsök ura hunyorgott, mert a szemébe tűzött a nap. – Te vagy, Azazello? – Ezt kérdezte Béla, és a kocsmáros nem tudta, most épp merre utazhat. Valahogyan vissza akarta hozni a barátját erre a világra, ezért fölhangosította a tévét, ami használni szokott. – Ellenállni Brüsszelnek. – Ilyenek jöttek elő a dobozból, ami szöveg annyira meseszerű volt, hogy már valóságosnak tűnt. – A rosseb. – Ennyit mondott Béla, és a szemén látszott, hogy nagyon messziről jött vissza. A fröccsök ura esélytelennek tartotta, hogy megtudja, hová menekült a reménytelenségből, de a biztonság kedvéért szódát sprickolt a borba, így hajtva barátja álmait a valóság igájába. – Élni kell, bassza meg! – Ezt gondolta, de nem mondta ki hangosan.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!