Plakáthalál

Özv. H. J.-né, miután a rigók napkelte előtt egy órával fölkeltették álmai gőzeiből, oldalra nyúlt, a pállott vízből kiemelte fogsorát, konyharuhával kicsit megdörgölte, és aszott ínyére helyezte a rágást szolgáló műanyagot. Mindezek után a sarokban lévő lavórhoz csoszogott, megpaskolta vízzel ráncos arcát, lafogó mellei tövét meg hónalját, így felfrissülvén pedig magára öltötte szakadt otthonkáját meg a mamuszt, és nekilátott túlélni ezt a napot is.

Tegnapról maradt még egy kis cikóriás teje, cukorral, csakis cukorral, abba belemorzsolt egy fél száraz zsömlét, megvárta, míg gusztustalan, alaktalan péppé alakul át az egész massza, és kiskanállal majszolgatni kezdte az életben maradás ocsmány moslékát, és még mindig sötét volt, de a rigók egyre hangosabbak voltak, majd beszakadt ordításuktól az ablak. Bekapcsolta hát az urától rá maradt Sokol típusú hangtéglát, ahol híreket mondtak, örökké csak híreket.

Özv. H. J.-né ilyenkor szokott meghasonlani, ami minden egyes elcseszett napját teljesen tönkretette már kora hajnalban, mert amit ott hallott, sehogyan sem passzolt azzal, amit pápaszemes szemeivel látott, pláne nem, amit saját, lehangoló életében tapasztalt, de úgy hitte, benne van a hiba, hiszen nem dolgozott már keményen, mint a többi kisember. Bár egész életében ezt tette a gyárban, aztán, amikor azt bezárták, a bölcsőde konyhájában, de ez olyan régen volt, hogy már alig is emlékezett rá.

Kitartottnak, az állam ribancának érezte magát, és tán épp emiatt, mintegy törlesztésként hallgatta minden reggel a híreket, amelyekből semmit sem értett, csupán szavak maradtak meg a fejében, hogy Brüsszel, migránsok, terrorizmus, kommunisták, ilyenek. Ettől mindig megkeseredett a túlcukrozott cikória a protézise alatt, és elkezdett a szíve kalapálni, mert az nagyon gyenge volt szegénynek, összevissza, kihagyásokkal verte a tamtamot a melle alatt, ilyenkor lila lett a szája, mintha kirúzsozta volna.

Okosabb ő ezektől a hírektől nem lett, csak a rossz érzés növekedett benne minden reggel, amit estére úgy-ahogy ki tudott heverni. Most viszont elfogyott a szívgyógyszere, és nem volt képes megregulázni az öreg jószágot, viszont a boltba át kellett imbolyognia, mert nem volt otthon se tej, se zsömle, és főzni is kellett volna valamit már ezen a héten. Ahogy világosodni kezdett, úgy, ahogy volt, mamuszban, otthonkában indult a túrára, és amint kilépett az utcára, ott állt előtte egy bazi nagy kék tábla, rajta a felirat, hogy „Állítsuk meg Brüsszelt!”

Ezt ismerte már a rádióból, de ilyen testközelből még soha nem tapasztalta meg a harcot, vizsgálta hát elölről meg hátulról, de csak a fölirat égett bele a szívébe meg az agyába. És ekkor fordult be a sarkon a kamion. Özv. H J.-né rendetlen szíve kalapált, már alig is volt magánál a reggeli csípős hidegben, és ahogy a monstrum közeledett feléje, elméje teljesen elborult, úgy érezte, hogy a karácsonyi utalványát meg kell szolgálnia, hogy a tartása visszatérjen. A kamion haladt, ő már nem is látott semmit, csak, hogy valami közeledik. Jön Brüsszel, gondolta, és feltartott kézzel állt az autó útjába, testével védve a hazát. Akkorát csattant, hogy a környék összes kutyája egyszerre ugatott fel.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,
1 hozzászólás “Plakáthalál
  1. Kocsi Imre szerint:

    Mindannyiunk fele szaguldanak mar a kamionok.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!