Valamennyi bejegyzés

Isten megsértődött

Ezen az látszik, ahogyan épp veszik el OVM keresztény kultúráját, és a szultán csak azért nem gombolja a sliccét a fotós csajra gerjedve, mert mellette áll a neje a csudás kendőjében. Akkora volt itt a katyvasz, úgy megülte az ájert a gonoszság és a hazugság, hogy Isten nemcsak megsértődött, hanem föl is húzta a fenséges orrát, és azt mondta, na, elmennek ezek a picsába. Máskor úgy volt, hogy amint kimondott valamit, úgy is lett, most nem. Ebből látszott, hogy átvette a hatalmat az ürdüng, tehát innentől fogva cseszhetjük az egészet.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Kampec dolores LXXVII. – Istenek alkonya

A fütty, mint valami sarki fény, a messzi horizontról indult visszafelé lilán és zölden. Áramlott a rigó tüdejébe, s amikor a templomhoz ért, az téglánként épült újra, a port szívta magába, egyet, reccsent és készen volt minden. A bádogbános dicsérte az urat, és a rigó magára is vette. Olyan peckesen üldögélt, mint egy zupás őrmester, s hogy kiteljesedjék a kegyelme, odaszart a fűre, és a rend egycsapásra helyreállott.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A tanítás

A fentiekből is kitetszik, hogy az ábrahámita vallások Istene – ha van – egy és ugyanaz, csak a halandók értelmezik másként, hogy legyen alap és hivatkozás egymás gyilkolászására. Ezért a KDNP Fidesz-katonáinak azt a javaslatot tenném, hogy válasszanak gusztusuk szerint az elkárhozás módozatai közül, az igazi hívőket meg hagyják békén. Ők el tudják intézni a dolgot Istenükkel pártsegítség, de még papok nélkül is, maradjunk ennyiben.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Mohamed Csepelen

Szar ügy. Mindezeken felül megjegyzem, máma kedd van. Tessenek kiszámolni az ujjacskáikon, hányat kell még aludni, hogy a téboly lecsillapodjon. Bár, ha belegondolok, nem vagyok abban biztos, hogy valaha is véget ér. Én viszont szokásomhoz híven tartom magam Füst Milánhoz, aki ilyet is irkált: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket, de nagyon.”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

GNM arabjai, amúgy meg üzenjük Brüsszelnek

Nem várható el a művésznőtől, hogy ilyen apróságokkal tisztában legyen. Hogy átlássa, a három vallás, amelynek a közeli keleten van a bölcsője – úgymint zsidó, keresztény, iszlám – voltaképp egy tőről fakad. Azt meg végképp nem követelhetem, hogy olvasson Glasenappot – Az öt világvallás -, mielőtt nekilát hülyeségeket delirálni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum