A hülyeség dicsérete

Kard, ki kard, vonyított fel Csapó Gábor, aki egyszersmind Harlod is, és éppen ezért óbudai Fidesz alelnök, aki már valaki ebben a redves életben, mert találkozott már félistenekkel is.

Mint hódításairól beszámol, minden valamire való népekkel – akik egyáltalán számítanak valamit a pöcegödörben – kvaterkázott már. Nyalta élénken Schmitt Pál, Matolcsy György, Orbán Viktor, Varga Mihály, Szijjártó Péter, Balog Zoltán, Deutsch Tamás és Szájer József valagát is, és erre büszke nagyon.

Olyannyira, hogy belekürtöli a nagyvilágba, mert mi mást is tehetne a kegyelem ilyen mélységes magasságában. Harcol, mondjuk. Küzd a nagyvilággal, mert legfőbb ura, aki már majdnem Zeusz az Olümposzon – s akinek kegyeiért egyenest Los Angelesből szaladt a Kárpátok alá – is ezt teszi.

6sbNfOIcwz9OFUFUsSzuszogva és pálinkától böfögve forgatja a kardot mindenféle láthatatlan ellenségek ellen, akiket összefoglaló néven Brüsszelnek hívnak. Ez a Brüsszel egy sokkarú szörny, vagy egyszemű Küklopsz, ezt nem lehet tudni, mert még soha, senki sem látta.

Ellenben van. Ez azért bizonyos, mert harcolunk ellene. A senki ellen nem lehet harcolni, mert ha harcolunk, akkor a senki már valaki. És egyszer csak, megkábulva a futball ópiumától ez a Brüsszel elkövetett egy kurva nagy hibát. Materializálódott egy láblabda csapat formájában.

És ez a láblabda csapat szörnyű bűnökbe esett. Teljesen gyarmatosító módon meggyalázta a mi nemzeti, aranyfüttyös fiainkat, hogy szakadna rá a rosseb. Ily módon, és éppen ezért kihívta maga ellen a jó Harold éktelen haragját, aki meghirdette a totális háborút.

Egy visszavágót vizionál, és már nem a gyepen, hanem a kerítések tövében, mondván – mint ábránk is mutatja –, basszunk oda ezeknek a mocsadékoknak egy jóízű, magyaros népszavazással a kényszer-betelepítésről. Ettől Brüsszel majd áramütötten fordul le a magas lóról.

Láblabda csapata pedig megszégyenülten sompolyog el a felcsúti budi alatt, miközben hamvakat szór a fejére. Hát nem édes egy pofa ez a Harlod? Nem. Másféle jellemzőket vélünk felfedezni benne, de nem mondjuk ki hangosan, csupán ennyit:

Mit hoz neked a búvár, ha fölbukik a habból? Kezébe’ szomorú sár, ezt hozza néked abból.
(És Kosztolányi mosolyog)

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum