Valamennyi bejegyzés

Vasárnapi hülye

Mi pedig mindezek után szívrepesve várjuk már azt a coming outot, ami viszont soha nem fog bekövetkezni. Ugyanis, amikor Lajos még NAV elnök volt, és a „Hosszú bájtok éjszakáján” eltakarította a mocskot, akkor börtönt érő bűnrészessé vált maga is. Ergo, kölcsönösen tartják egymást sakkban a gecivé vált cimbivel, nagy reményeink tehát ne legyenek. Marad nekünk, hogy Németh Szilárdon röhögjünk, és ez se semmi.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Maccabiah, nácifrász

A távoli Amerikában létezik egy nagy létszámú csoport, aki arról van meggyőződve, hogy a dinoszauruszok földre szállt angyalok voltak, akiket a zsidók irtottak ki. És ez bármennyire is annak tűnik, mégsem vicc. Az a helyzeti előnyük azért megvan, hogy az effélék ott nem kerülnek a hatalom közelébe, míg minálunk erre reális esély mutatkozik. Na, ez a baj.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Csak a szex, csak a szipu

Hogy Brian anyjának teljesen igaza legyen, arról meg Juhász Péter gondoskodik szerintük, viszont szó sem esik Deutsch Beléptető Rendszerről, Habony porairól meg egyáltalán. Egy dolog biztos csak ebben a kuplerájban, hogy mindenről Gyurcsány jut az eszükbe, a körmendi lerakatnak is a volt alpolgármester farkáról.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Férfiszoknya, kocsmastílus

Viszont nem tehet róla, ezt meg kell adni, a ’csúti avas szagú parasztudvar öröksége ez, a feltörekvő, kisstílű alak tobzódása, amin semmilyen Bibó Kollégium, de még a Soros-ösztöndíj sem segített Oxfordban, onnan is hazarohant szart kavarni. Viszont mi – illetve, hogy ki a rosseb, azt én nem tudhatom – választottuk mind a kettőt, és ami ennél sokkal nagyobb baj, még mindig kiemelt helyen szerepelnek az étlapon. Ez pedig 2018 tavaszának tragédiája.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Gyurcsány patája

Az ember szíve szerint a Kétfarkúakkal tartana, akik az egyetlen őszinte gyülekezet az egész rohadt országban. Viszont a magyar nép egyáltalán nem érett arra, hogy meglássa a viccben a végtelen komolyságot, a bohócban nem a filozófust, hanem a hatalmas cipőjében hasra eső szerencsétlent látja, és ez egyáltalán nem róható fel a választópolgár hibájának.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , , , ,

Rogán-gornyik és plakátjog: tíz rohadt év

Aki képes egy megafont használó embert tíz évre büntetni, az nem ismeri Tom Waitset, és aki nem ismeri Tom Waitset, az jó ember nem lehet. Újabb javaslatunk a szellemi gyarapodásra tehát a Big Time című örökbecsű film tanulmányozása, hogy legyen milyen kultúrára büszkének lenni, és mit megvédeni súlyos tíz évek osztásával a gyalázat országában. Ámen.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Orbán növeszti körmét és fogát

Ezen el kőne merengeni, meg azon is, hogy mért egy Vonának kell meghirdetni a harcot. Azaz, hol a búbánatosban sóhajtozik, és reszelgeti a körmét az ellenzék többi része. Ez például engemet rohadtul izgat.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

A géplélek nem néplélek

Ebből is látszik, hogy hülyék mindenütt teremnek, akiket szintén elnyomnak és lenéznek a tudjuk kik. De mindeközben nincs arról információnk, hogy a burgenlandi paraszt lelke is sajátosan közép-európai-e, és ugyanúgy érzékeny, mint a magyar vagy a komitácsi zakkant tudata, vagy inkább a birodalmi germánéra hasonlít.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Anikó asszony szoknyája

Ha Vonánét vigasztalni óhajtanám – eszembe’ sincs -, akkor erre a tényállásra hívnám fel a figyelmét. Hogy a diktátoroknak sem haligali az élete, meg, hogy Magyarország az nem, de Helsinki az még mindig nyugat, és ezt a taknyot az ő hites ura, meg a rejtőzködő vezérbika közösen hozták össze.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

A delírium foka: mindenki hazaáruló

Lehet választani. A magam részéről a Magyarország névre hallgató diliház legfőbb, pocakos ápoltjának arbor infelixet és securi percuterét javasolok, tarpeiusi kiegészítéssel. Az összes többivel azt csináltok, amit csak akartok, egy megjegyzéssel: börtönt építeni nem szükséges, az ország úgyis kerítésekről ölelt, s benne ugrándozik – rács közt a majom – minden hungaricus halandó az idők végzetéig.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések

  • Félelem és reszketés
  • Órák
  • Apák és fiúk
  • Büdös van
  • Feslett víztükör