szeptember 2022 hónap bejegyzései

Téli álom

Gulyás G. miniszter tegnap a kormányinfón bejelentette, óriási össznépi kísérletbe fog Magyarország, ezzel is élen járva és utat mutatva a haldokló Nyugatnak, miként lehet túlélni egy telet anélkül, hogy befőttesüvegbe kelljen gyűjteni a fingot, hogy majd azzal fűtsenek. A miniszter elmondta az eseményen, számításokat végeztek, amelynek során arra jutottak, nem

Read More…

Posted in Egyéb

Végjáték az erkély mentén

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan

Read More…

Posted in Egyéb

A duma bojkottja

Egy ellenzéki képviselő írásban tett fel kérdést a minisztereknek, tehát magának a kormánynak – mínusz Orbán -, hogy milyen intézkedéseket terveznek vagy vezettek be az általuk meghatározott diktátum betartására, miszerint huszonöt százalékot kell spórolniuk a gázból. Fürjes Balázs államtitkár írt mindahány miniszterek nevében válaszul egy négysorost, a mintát neki pedig

Read More…

Posted in Egyéb

Csődtömeg

Tegnap Orbán Viktor megszólalt az országgyűlésben, és bár ne tette volna. Mert alig is fejezte be a mondandóját, a forint megint úgy megzuhant, mint az üveges tót, amikor hanyatt esik, bizonyítva, már nem igaz az a tétel, amit Orbán maga állított fel, miszerint nem azt kell nézni – hallgatni –

Read More…

Posted in Egyéb

Kurátornak lenni jó

Brüsszelben is téma volt – mert ezek ilyenek -, hogy Orbán a mindenféle egyetemeket fenntartó alapítványok irányítóit (kurátorait) a csókosok közül válogatja, és azok közül is a legcsókosabbak a miniszterek. Ők, amellett, hogy a tárcájukat irányítják – vagy nem is igazán -, mindemellett a tárcájukat is tömik kurátorokként vagy egyenesen

Read More…

Posted in Egyéb

Kocsis Máté aranyhalai

Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország

Read More…

Posted in Egyéb

A régi szép, lopkodós idők

Összevissza beszéd van. Aljadumák. Szergej Lavrov, orosz külügyminiszter kivonult az ENSZ közgyűléséről. Nincs videónk róla, hogyan vonult ki, nagy valószínűséggel fölszegett fejjel és büszkén, nem méltóságának, hanem nagyorosz tudatának teljes pompájában. Másképp ezt nem is tehette, mert amikor mindez megtörtént, tán éppen abban az időben került nyilvánosságra Dimitrj Medvegyev –

Read More…

Posted in Egyéb

Egy óvodás naplója 34. – Kiflicsücsök

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy na, micsinálunk holnap gyerekek, na mit, de elsőre nem tudta kimondani, hogy mit is, így hát nagyon elgondolkozott felőle, hogy micsinálunk holnap mi, gyerekek, meg ő, az Ibojnéni. Állt a dadus is az ajtóba, hogy megtudja, micsinálunk vajon, szurkolt, hogy na Iboj, mitis, mire

Read More…

Posted in Egyéb

A kalocsai ovisok fél kiflije

Nem lennénk kalocsai ovisok most már. Igaz, lehet, a kalocsai ovisok sem akarnának helyi ovisok lenni, de nekik egyszerűen nincsen választásuk. Az lehet, hogy nagyszerű óvónénik vannak arrafelé, még az csoportszoba is szép lehet, tele a fala a hatalomnak is tetsző mesefigurákkal, de éhesen mit sem ér az egész. Én

Read More…

Posted in Egyéb

Varga Judit és a konszenzus kultúrája

Nem volt annyira rég, éppen pár napja, amikor Pintér Sándor elemi erejű tiltakozást kiváltva adta ki a rendeletét (sk) arról, hogy a magyar nők csak a magzati szívhang meghallgatása után végeztethetnek abortuszt. A volt rendőrnek a képébe mázolták, hogy erről a rendeletről, amit ő sk kiadott, senkivel nem egyeztetett, mire

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum