Velünk élő történelem

Ahogyan az mindenki által közismert, a Fidesz-ben hemzsegnek az igen okos emberek, akik közül a legjelesebbek meglehetős magasra hágtak a saját kis létrájukon. Közülük mindenképpen kiemelkedik, és az első helyre sorolható Kósa Lajos, aki kupakos dolgozatával, amely summa, meg pláne cum laude is, minden élő embert eltakarított az útjából, midőn a tudás bérceire hágott.

Azokra a csúcsokra, amelyet ő meghódított, követni lehetetlen, egyedül a főminiszter, Lázár János próbálkozott meg a feladattal, aki manapság történelemben utazik, és ilyeneket tud: „Szent István óta az állam létezésének és hazánk megmaradásának egyik fontos feltétele, hogy a magyar állam mondja meg, ki élhet a területén és ki nem. Ha ezt a jogot átadjuk Brüsszelnek, annak beláthatatlan következményei lesznek. A soknemzetiségű Magyarország korábban háborúhoz, majd Trianonhoz vezetett.”

intelmekNézzük meg akkor axiómáit közelebbről, elsőként ezt a Szent istvánosat, aki szerencsétlenre lépten-nyomon – mint a vezérminiszter is – hivatkoznak, meg a jobbját hurcolásszák, ilyenek. Szívük joga, ellenben, ha már így kívánják alátámasztani a hagymázukat, akkor nem ártana tudni valamit arról, amiről beszélnek, de már rég kiderült, hogy ez nincsen így. Mikrofon van előttünk, böfögünk bele. Ez van. Én most lusta leszek nagyon, és nem erőlködök, magának Szent Istvánnak a szavaival mutatom be Lázár úrnak, hogy első királyunk – aki maga volt az állam, ugye – mit gondolt arról, kik is éljenek országának belsejében.

„VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról
A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak…”
(Szent István király intelmei Imre herceghez)

Szólni többet erről nem szükséges.

Másodjára: „A soknemzetiségű Magyarország korábban háborúhoz, majd Trianonhoz vezetett.” – Mondja nekünk a tudós János. Meglátásunk – és a történettudomány – szerint háborúhoz nem a soknemzetiségű Magyarország, hanem egészen más okok vezettek, viszont nincsen nekünk ahhoz helyünk, hogy mindezt részleteiben elmagyarázzuk a hódmezővásárhelyi győzőnek.

trianonTrianonhoz viszont az akkori uralkodó réteg – a jelenlegihez hasonló – baromsága vezetett. A háború előtt ugyanis a magyar elit folyamatosan szűkítette a nemzetiségek jogait, a kisebbségek egyre erősödő nacionalizmusával szemben ez a politika pedig csak a feszültség növelésére volt képes, mélyítette az ellentéteket, ami végül az ország feldarabolásához vezetett. A konfliktusok elharapódzásáért és a kompromisszumok elmulasztásáért hibáztatható a nacionalista lázban égő magyar politikai elit éppúgy, mint a nemzeti érzésektől fűtött, túlzó követelésekkel előálló nemzetiségi vezetők.

Ez van. Illetve volt, tényleg csak dióhéjban.

Most viszont megint lázban égünk, ahogyan elnézegetem a Fidesz folyását. Mellesleg itt a környékünkön éldegélnek csendesen horvátok meg svábok, az ország más részein románok, szerbek, tótok, örmények, lengyelek, meg még ki tudja, hányféle náció. Akkor most mi van? Takarodjanak, mert nem mélymagyarok? Ugyan Orbán Viktort illette keresetlen szavaival, de ezek szerint – Lázár nyomán – az egész Fidesz vezérkarra vonatkozik Zeid Raad al-Husszein ENSZ főbiztos meglehetősen lehangoló megállapítása.

“Eltérő módon, de mindannyian arra vágynak, hogy olyan tiszta és csodálatos formában támasszák fel a múltat, amelyben a napsütötte mezőket a nemzetiségi vagy vallási alapon egységbe tömörült népek lakják, ami ebben a formában valószínűleg soha nem volt igaz. Ez fikció, az ilyen leegyszerűsítő és féligazságokat használó vezetők pedig az aggódó emberekben szunnyadó félelmet táplálják.”

És tesznek a tűzre derék módon, a tudatlanság mellett nem riadva vissza – hm, legyünk eufemisztikusak – valótlanságok állításától sem. Lázár ugyanis azt is elmesélte nekünk, hogy:

romak“Mostanában száz-százhúszezer emberről beszélnek Brüsszelben a hazánkra érvényes kötelező betelepítési kvóta kapcsán. Ez a családegyesítést, valamint a gyermekvállalást figyelembe véve néhány éven belül már egy öt-hatszázezres, folyamatosan gyarapodó közösséget is jelenthet. Kérdéses, hogyan lennénk képesek a teljesen eltérő kulturális és társadalmi hátterű, Európában gyökér nélküli, Afrikából vagy a Közel-Keletről származó és saját vallási és kulturális identitásához erősen ragaszkodó közösség integrációjára.”

Mindehhöz annyit fűznénk hozzá csöndben – mert tényleg mindegy ezeknek -, hogy nem jön ide senki sem, hacsak nem a kötvényeik által néhány ukrán maffiózó. Viszont kiegészíthető ez az egész Balog tiszteletlenes elszólásával, aki meg azt vallotta be, hogy mit is kezdenénk az idegenekkel, amikor még a saját romáinkkal sem tudunk mit tenni. A lázári logikát követve: eridhetnek ők is a búsba.

Az a világ tehát, amely mindezek nyomán és után fölvázolódik az emberben, meglehetősen lehangoló képet mutat. Mert vagy fasizálódunk, amire minden esély megvan, vagy csak a kampány hevében égnek a mostani megmondók. Viszont a végeredmény mindkét esetben ugyanaz. Ezek aljas, manipuláló mocsadékok, más megfejtés nincsen. És az a baj, hogy van hozzá közönségük is, egyre gyarapodó mennyiségben. Semmi sem változott száz év alatt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum