Valamennyi bejegyzés

Itt, az ormokon

Máma a hajnalon hallgattak a madarak is, holott olyan ordítást szoktak csapni, mint egy homokozó óvodáscsoport. De akkora csönd volt máma, mint egy ravatalozóban, mielőtt a kántor rázendít a közkedvelt slágerre, hogy aszondja, körülvett a fájdalom, a síromhoz értem, és ekkor lépnek be a fúvósok meg a basszus, a kedves halott pedig, aki eddig heverészett kiterítve, elordítja magát, hogy rásztáfári és rázza a farháttól nagyra nőtt seggét itt, az ormokon. Bassza meg.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Anyák és fiúk

És eszünkbe is jut a már majdnem feledett Borkai fideszista meg az ügyei mindenféle rendű és rangú lányokkal. Ilyenek ugranak be, amikor hallja az örömöt a vasárnap nyitva lévő virágosokról, és konstatálja azon a napon, hogy minden egyes szó, ami elhangzik majd nagy pátoszokkal nőkről és anyákról, hazugság lesz. Illetve az is az lesz, mint minden.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Kocsma gőze

Ez az éthosz olyan hiányára figyelmeztet, akkora erkölcsi nihilre, ami önmagában veszélyes, és még csak azzal sem védhetjük őket keresztényi módon, hogy megbocsátunk nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. Nagyon is, tehát nincs bocsánat, se felmentés, se magyarázat. A lelkiismeretükre sem lehet apellálni, hogy számoljanak el annak és azzal, mert nincs nekik. Itt ért véget a történetük, csak azt kell kivárni, amíg számon lehet kérni őket.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Taps a halálnak, avagy a bátor százharminchárom

„De ez a vicc, hogy egy egyszemélyi diktatúrában, ahol a parlament kiiktatható, az alkotmány esetleges, a bíróság fideszes, az ügyészség dettó, ahol a válságkezelés abból áll, hogy a sportot lehet támogatni, ott kicsit kevés lesz, hogy te hetente két órát zihálsz a parlamentben, hogy a kutyafáját Orbán úr.”

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Cefreszagú úristen

Mert mindeközben kedveseim, Kövér pedellus, úgyis mint óriásinagy közjogi méltóságosság levelet írt hatvan külföldi politikusnak, miszerint különleges időket élünk, és ez különleges intézkedéseket követel. Nagy idők meg nagy embereket kívánnak, ha Hasekkel akarnánk megfogalmazni a mi szarhalmunkat, amiből csak egyetlen kérdés maradt hátra, hogy vajon más országok vezetői miért nem éreznek folyamatos késztetést arra, hogy elmagyarázzák, ők nem fasiszták. Tán, mert nem azok, ezek a mieink viszont igen. Ilyen egyszerű az élet. Meg a halál.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Advent kifulladásig

Mert nem csak a pofázó, irkáló embert zárná be szíve szerint, hanem a Büntető Törvénykönyvet kiegészítik a „járványügyi védekezés akadályozása” paragrafussal, amely alapesetben három év, de ha a cselekmény halált okoz, akár nyolc év szabadságvesztéssel büntethető. Ebbe is minden belefér. Ha adventkor fingani sem szabadott, mert a szentségek ledőltek, most akármire ráhúzzák a „járványügyi védekezés akadályozása” formulát, ezzel talán végre fogást találnak Gyurcsányon, de nem akarnék tippeket adni. Nos, kedveseim, ennyi történt tegnap délután óta, amikor is egyszer már elsirattam magunkat (Most múlik pontosan), ezúttal viszont egyenesen zokogok.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ég a kunyhó, ropog a nád

Haláltáncot járunk a Balaton partján, teli pofával szidjuk a migráncsokat a boltban, diadalokat vetítünk, az országgyűlésben pedig alkotmánybíró megválasztásával foglalatoskodunk, míg a kedves vezető Facebookon töketlenkedik. Ez mind annak a bizonyítéka, hogy a nemzet megérett a pusztulásra. Egyetlen bökkenő van ebben az egészben, hogy a nemzet te vagy meg én, így a diadalmas magyar faj kihalása a miénket is jelenti szükség szerint. Ha mindezek ellenére túlélünk, akkor a vész után hétfőn este hatkor találkozunk a Kehelyben.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Bohócok

Itt az utánpótlás Rácz ifjúságügyi helyettes államtitkár képében, aki január 8-i kinevezése és az érette végre hajtott törvénymódosítás óta elérhetetlen, róla is csak utólag és a Facebookról lehet megtudni, merre járt, hol váltotta meg a világot épp. Nem, mintha hiányozna az arról való tudás, hogy mit csinál ez a nyikhaj, csak demokráciákban vannak ilyen szabályok, hogy a közméltóságú uraknak és hölgyeknek hogyan illik viselni az életet. Nálunk ilyen nincs. Bohócok, mondom. Szar bohócok.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Orbán, mint eufemizmus

Bár ez, amit itt viselkedési ideaként fölvázoltam, a kérlelhetetlen következetességet jelenti a szétfolyó egyrészt-másrészttel szemben, és idealista volnék, ha azt hinném, meg is valósítható. Mindenkinek van félteni valója, család, barátok, munkahely, lakás és kocsi, ide gyökértelen és rettenthetetlen magányos cowboyok kellenek, de olyanok csak a mesében és kifestőkönyvekben vannak, meg a kamaszok álmaiban. Addig is követik, amit Orbán értékeinek hisznek, és ebből él ez a gonosztevő. Mégpedig jól.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Parlamenti áhítat

De ez sem új, ezt is ezerszer megírtam, csak azt nem értem, a sok diplomás kommunista miért nem úsztatja fel a Dunán az Aurórát a karmeliták ellen egy jelző lövés erejéig. Nos, tehát, így kezdődött el a tavaszi ülésszak, amikor még két év van hátra 2022-ig, de azt sem kell feltétlenül kivárni.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum