április 2023 hónap bejegyzései

Zakatol a szent család

Ferenc látogatása kampányszempontból voltaképp már tegnap délelőtt elérte a csúcspontját, amikor Orbán elkészíttette a családi fotót. Minden, ami azután történt, már csak járulékos elem, cafrang, amit e kép miatt el kell viselni. Ez az a kép, ami minden pénzt megért, ez az, amivel Orbán immár évtizedes keresztény óbégatása beteljesült. Innen

Read More…

Posted in Egyéb

Semjén bérmapapa este Bayerrel

Bayer (No.5) bocsánatot kért Ferenc pápától, amiért őt évekkel ezelőtt „demens vénembernek” nevezte, illetve „alkalmatlannak” a posztja betöltésére. S ha ez nem áll fenn, akkor nemes egyszerűséggel „gazember” volt a titulus, ami Bayer (No.5) szájából Ferencről elhangzott. Ehhez képest most a békemenetes csürhéjét hívta pápanézőbe a Kossuth térre, és maga

Read More…

Posted in Egyéb

Egyszer majd kérnek tőle valamit

Novák Sándor-palota kegyelmet adott Budaházy Györgynek, az indoklás szerint azért, mert jön a pápa. Budaházy a magyar szélsőjobb ikonikus alakja, a bíróság terrorizmus, testi sértés, kényszerítés vádjával ítélte először tizenhárom, most márciusban hat évre, amit Novák Sándor-palota most nagy kegyesen megszüntetett. Budaházy „közéleti” tevékenysége letartóztatása előtt megfelelt az SA német

Read More…

Posted in Egyéb

Magyarország világít a fasizmus egén

Hogy jófajta képzavar a cím, üsse kavics, vállalom a botozást érette. Ám mentségemül előadom, csak belehelyezkedtem az Alapjogokért Központ főigazgatója, bizonyos Szánthó Miklós gondolatiságába, amit nekünk Kovács Levelező államtitkár beszédes nevű (A merész igazság Magyarországról) című podcastjében delirált össze. Jó látni ebben a halmazban, hogy nem csak O. V. degenerált

Read More…

Posted in Egyéb

A karmelitai csata

Hétfőn csata volt a Karmelitánál. Ennek során ellenzéki képviselők, tanárok és diákok szerették volna lebontani a kordont, hogy közelebb férkőzzenek Orbánhoz, és úgy általában az emberek elől elzárkózó rendszerhez. Néhányukat bilincsben vitték el, többségüket arcon fújták paprikasprével, s erről az egészről a rendőrség tegnap már ki is adta a maga

Read More…

Posted in Egyéb

Orbán, a szaki

Most képzeljük el doktorminiszter urunkat svájcisapkában, a kis ágaskodó bigyó a közepén ferdén lelettyen, füle mögé tűzve valamely ceruzacsonk. De, ami a legfőbb, hogy mekkmesterként elcseszi. Jóvanazúgy, mondja a megrendelőnek, mint ahogyan legendák keringenek a magyar szakikról, bár a becsületesebbjét a világért sem szeretnénk megbántani. Doktorminiszter urunknál szokásban van, hogy

Read More…

Posted in Egyéb

Pápa, béke, menet

Bayer Zs. (No.5) békemenetet hirdetett a pápai misére a Kossuth térre. Ez április 30-án lesz aktuális, de a Fidesz élcsapata már hetek óta nyáladzik a műkereszténységben, attól, hogy Ferenc idejön, saját létjogosultságukat látják bizonyítva, és ezért a nagy igyekezet. Hogy Bayer Zs. (No.5) hogyan képzeli a mise alatti békemenetelést, az

Read More…

Posted in Egyéb

Kórházüzem

Nem igazán szerencsés, ha egy nyugdíjas rendőr dirigálja az egészségügyet, pláne, ha az a rendőr a Kádár-rendszerben szocializálódott, mert tudjuk, az mivel jár. Nem a legjobb neveltetés ez, ami Pintér Sándoron meg is látszik. Pintér úgy robbant be az életünkbe, amikor először belügyminiszter lett, hogy két hét alatt rendet rak,

Read More…

Posted in Egyéb

Borkai elfelejtette

Tárgyal, tárgyalgat a bíróság, s mindeközben pornót néz. Borkai Zsolt pornóvideóját nézik meg újra meg újra, s bár azt nem tudjuk, csámcsognak-e rajta, de azért pikáns a dolog. Főleg keresztény hazánkban. Nem hinnénk, hogy fel kell eleveníteni a történteket, mikor is és midőn a még aktív polgármester Borkai egy jachton

Read More…

Posted in Egyéb

Feljegyzés az ostyáról és a szotyoláról

Kies hazánk, s annak nagytudású agrárminisztere (Nagy I.) június 30-ig egy sor ukrán mezőgazdasági cuccra behozatalai tilalmat rendelt el, a „megvéggyük a magyar gazdát” szlogennel, mert valami ismeretlen okból az ukrán paraszt olcsóbban termel, mint magyar sorstársa. Illetve az egész Uniónál is olcsóbban, még a burgenlandi traktoristánál is, de mégis

Read More…

Posted in Egyéb

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum