Valamennyi bejegyzés

Orbán mindent is tud

Az autokratáknak, diktátoroknak és másfajta narcisztikus, egoista és hatalommániás őrülteknek típushibája ez, hogy a végén nem látják a világot, és akik körötte vannak, nem is mernek neki mesélni róla. Az ilyen rezsimek mindig elbuknak, és többnyire füstölgő romokat hagynak maguk mögött, ahogyan velünk is történni fog. Orbán sorsa, amikor erre az ösvényre lépett, eleve elrendeltetett (predesztináció Szent Ágoston óta), az ilyen balogok viszont tudatosan vágják maguk alatt a fát, bűnük tehát ebből fakadólag nagyobb.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Konzervatív fordulat

Pedig alig vannak a klubban, épp a felfüggesztés állapotában leledzenek, bár a három bölcsek hallgatnak, és Leyen néni is játssza a kisded játékait. De iure mégis csak a senkiföldjén van a bagázs, és akkor van képük azt mondani, legyetek olyanok, mint mi. Tudtuk, hogy arcátlanságuk gáttalan, de, hogy ezért soha, senki nem töri be az orrukat, nos, ez a nagy titok, aminek nem ártana utána járni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Bazinga

Hogy az ember, aki magában arra esküdött fel, hogy ellenáll a gonosz csábításának, azt sem tudja, melyikre reagáljon, melyiket cáfolja, míg egyszer csak majd kimerülten zuhan össze, és nekiáll káromkodni meg fütyörészni. És nem teheti meg, mint Füst Milán Störr kapitányának apukája, akinek ennyi a története: „Unom én ezt az egészet. Unlak én benneteket de nagyon. – mondta, és csendesen elhunyt.”

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Dübörgő egér, avagy hadgyakorlat a drótnál

Azt tudjuk, hogy mi az üzenete ennek a vonulósdinak a polgár felé. Szavazz rám, ennyi. No de, hogy kívülről, globális, sorosista liberálmocsok szemszögből mire jutnak, ha hírül veszik a szeánszot, azt sem tudni, de fölösleges is. Rontani már sokat nem tudnak a képen, momentán épp úgy tűnik, mi vagyunk Európa Gerébjei, akit innen is meg onnan is utálnak.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Cizellált emberek

Viszont Balog színeváltozása a jó példa arra, mi lesz itt, ha nem nekik fütyöl az a madár, hogy mivé válik az a kígyó, amelyik uralmon úgy beszélt az ellenfeleivel, sőt, azzal a hét-nyolcmillióval is, amelynek nem tetszett a pofája, mintha a valagából rángatta volna elő őket. Ez megy most is, ez a fennhéjazó, pökhendi stílus. Bunkóktól mondjuk mást várni nem is lehet, de az is nehezen képzelhető, hogy a plebs elfelejti a megalázást és megnyomorítást, mert nem mindenki jámbor Arany János az úri lócsiszárjával.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A kormány igéje

Ezért ami most balogilag újólag bizonyságot nyert, hogy ez egy küldetéstudatos maffiacsürhe, amely a vezére után böfögve haladva kicsinek érzi a Kárpát-medencét, és már Európát is meg akarja rontani az irodáival és a nyomulásával. Csak nehogy úgy járjanak, mint az athéni náci delegációjuk, akiknek elmagyarázták, hol lakik az igazi úristen. A kerítésen kívül igéket terjeszteni veszélyes és alantas foglalatosság ugyanis. Itt belül is, csak itt nem verik pofán érte a térítőt, mert más népeknek még van gerince, nem úgy, mint türk magunknak. Ez meg az én igém.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

A gyöngytyúk magányossága

Ez a ráció pedig elsősorban a kegyetlenségen alapul. Aki már arra sem jó, hogy megzabálják, örök magányra ítéltetik, mint a szemben lakó néni, akinek szintén egészen gyöngytyúk formája van, főleg az ünnepi otthonkájában. S ahogyan ő az ellopásra sem érdemes szárnyas, akként egy lerabolt állatkert az egész nyüves ország, amit lassan be lehet zárni lakók és érdeklődés hiányában. Ilyen parabolákat lehet írni, sőt, tanulságos állatmeséket is, de minek?

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Gatyamadzag

Ezen felül a nevelésben a Modern család Jay-jének álláspontjára helyezkedik, aki azt mondta, az apaság az, hogy az ember ott van. Ennél tömörebben és bölcsebben nem lehet leírni a dolgot, de ilyet Fidesz-es meg nem ért. Ő úgy szereti, ha pontokba szedve leírják neki, mikor simogassa és mikor üsse a gyereket, hogyan terelje a labdarúgás felé, és melyik böcsületes szakmát adja a kezébe, hogy a rendszer hű alattvalója lehessen. Hát, lófaszt, mama.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Fogd kézen az ördögöt!

Ebből fakadóan megemlítem még Balog Zoltán elvtársat is, aki ugyan nem az ünnep révületében, hanem egy kelenvölgyi kampányszeánszon volt szíves leegyszerűsíteni a dolgokat, ekképp: „Az április 8-ai választás tétje az, hogy kié lesz Magyarország.” Semmi kecmec, lacafaca és cicó, bele a közepibe.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Levelek egy ifjú balogzoltánhoz

Őket az sem zavarja, ha naponta köpnek a képükbe, mert más dimenzióban élnek. Ellenben a dolgoknak megvan a maguk sorsa: születés, élet, halál, és az ilyen balogzoltáni megnyilvánulások jelzik, hogy az utolsókat rúgják az artikulálatlan üvöltésükkel, és már a látszatra sem adnak semmit. Lásd a Svédországról hazudozó idegbajos börtöntölteléket, mint a NER igazolóját. Röhej.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum