július 2016 hónap bejegyzései

Százötvenezres bírság az ENSZ-nek Ásotthalomról

Mindezt annak bizonyságaként emlegettük föl, hogy nem vagyunk mi szibériai csíkosmókusok (tamias sibiricus), aki egy cukorfalat, ellenben arról híres, hogy csak hetvenkét órára terjed ki a memóriája, és mindig elfelejti, hová dugta a makkot. Mert lássák, azt is tudjuk, mi történt tavaly, és pláne tavalyelőtt.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Demokráciaexport

Innentől magunk vagyunk a demokrácia exportőrei, és rá is fér az elfajzott világra, valljuk be, hiszen drága jó, egyetlen Lajosom még azt is kifejtette, hogy a mai Németország olyan, mint a hajdani Szovjetúnió. Ha hozzávesszük ehhöz, hogy azt a kócerájt még egy illuminátus is irányítja, akkor előttünk áll a Fidesz-hívő teljes világképe.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

A Fidesz nem mondta, mert ő gibbon

Számít valamit, hogy igazuk van? Nem számít egyáltalán, a végeredményt már most belerakhatnám a borítékba. Gibbonok ellen nem megy ugyanis. És most végezetül elmagyarázom – és egyben elnézést is kérek a nemes majmoktól -, hogy miért fideszeseztem le őket.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Terrorista menekültek és bizniszbevándorlók

Ellenben föltennénk a kérdést: a Rogán úr által reánk – és Európára – szabadított kínai, orosz, pakisztáni, iráni, szír, ukrán, török, libanoni, iraki, egyiptomi, kazah, tunéziai, jordán, azerbajdzsáni, palesztin, St. Kitts és Nevis-i, szaúdi, líbiai, üzbég, vietnámi, algériai, jemeni, afgán, amerikai, marokkói, belizei, dél-afrikai, gaboni, indiai és nigériai állampolgárok között vajh, hány potenciális terrorista van?

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A vonatok kószálásáról

Szóval, hogy befejezzem. Azt hiszi, őrmester úr, hogy az a mozdonyvezető megjegyezte a számot? Mindent összekevert, és beszorozta hárommal, mert csak a szentháromságra emlékezett, a mozdonyt meg otthagyta, az még most is ott áll a tizenhatos vágányon.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Olimpia: megabéke

Sőt, 1972-óta, amikor is nyájas terroristák látogattak el Münchenbe, az úgynevezett olimpiai faluk inkább hasonlítanak koncentrációs táborhoz, mintsem kellemes üdülőhelyhöz, s csak azért, hogy ne gyilkolásszák ott halomra a sportolókat. És így lesz ez Rióban is.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Három jel arról, hogy vége a világnak

De hogy a jó Sziddhartha igéjének hirdetőjét is megszállja a Mammon kénköves bűze, arról én még a történelem eddigi folyása alatt semmit nem hallottam. Egy rohadt szót sem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Közmunkás leszel és katona…

A kormány semmilyen követelésnek nem enged. Mindezt persze megint menekült-ügyben, holott senki az ég egy világon nem követel tőlük semmit, csak azt akarják megmagyarázni nekik, hogy mekkora barmok. De az Istennek se értik meg.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Wild West Európa

Ez végül nem történt meg, hanem megérkezett “Ricsi” – Fügedi Richárd, mezőkövesdi jobbikos önkormányzati képviselő, akit Orosz Érpatakon közmunkásként foglalkoztat. Amikor a káosz közepette egy képviselő megkérdezte Oroszt, hogy van-e még pénze Érpataknak, a polgármester nem is válaszolt, hanem tovább üvöltött.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Mini Erdogan plakátpuccsa

Minálunk jani lett a farokból, és most épp azon buzgólkodik, hogy széttossza az agyadat, én jó népem. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok, mert ott voltunk az Eb-n, így a mi tökeink jók, a barnábbaké meg rátóti csikótojás, ami maga a démon, és nyulak ugrálnak elő belőle

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések

  • Két százas
  • Fatva
  • Óénédesistenem
  • A Tiltott Város
  • Kalandorok