január 2017 hónap bejegyzései

Kampec dolores XLII. – Az időről

A Nap, besütött az ivóba végig cirógatta Béla arcát, amitől irdatlan haja és szakálla emberi formát öltött, és amikor az ereszről az első csepp olvadék is útjára indult, azonmód iramlott meg Béla csukott pillái alól is a könny, kifejezve a hálát, hogy túlélte ezt a nyolcezer éves utazást is.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

A Las Ramblastól jobbra

És most, hogy ezt az egészet levezettem, most jó nekem? Csöppet sem. A diktátorok mindbunkók, de nem azért, mert így születtek, hanem mert erre kötelezi őket az élet valahogyan, belenéznek a tükörbe, és lefolyik a képüket ábrázoló massza. És tocsognak benne. Nem tudok mostmár mitmondani. Ott, a barcelonai estben egyetlen esélyem volt, és én azt elhasználtam. Annyi maradt csupán, hogy mutathatom: lehetne másképp.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Lerohadás közben

Ott, délen ilyenkor jó az idő. Lehetett volna árukapcsolást is logisztikázni, és a Duna World prominensei szállíthatták volna az Erzsébetet is, hogy a magyar éhen ne vesszen, miközben fejtetőn lóg a Földön, a víz meg másképp kanyarog a klotyóban.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Órák, standok, trogloditák

Mindenesetre cezúrához értünk. Sheldontól tudjuk, hogy determinisztikus világban élünk, az embernek azonban van szabad akarata. Szükséges a táplálék bevitele, oxigén a sejtek működéséhez, és a salakanyag ürítése, minden más választható. Éppen most dől el, hogy kiből lesz barlanglakó, és kiből pillangó Süsü orrán. Lehet választani.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Égi és ninivei hatalmak

Holott O V. mondhatná ezt is lányos zavarában: „Hozzám már hűtlen lettek a szavak, vagy én lettem, mint túláradt patak, oly tétova, céltalan, parttalan, s úgy hordom régi sok hiú szavam, mint a tévelygő ár az elszakadt sövényt, jelzőkarókat, gátakat.” Viszont ilyeneket nem tud a méltóságos úr. Azért, mert nem olvas B. M. pajtást, és legfőképpen meg, mert nincsen neki ehhöz moslékja. Összefoglalva tehát, még egyszer kijelenthető, hogy hősünk valóban lingambuksi. Tessenek ezt lefordítani kocsmai nyelvre, és minden kiderül.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Blood, Sweat & Tears – Az olimpiai csata

Becsüljük meg a momentumosokat, akiket – ha már churchilli párhuzamot vontunk – így jellemezhetnénk: „Soha még az emberi konfliktusok történetében nem köszönhettek ilyen sokan ilyen sokat ilyen keveseknek”. Viszont erőteljes kíváncsisággal várom, mi lesz ebből az egészből. Pár napja megemlítettem, hogy elő fog kerülni az aktivisták rokonsága is, mint a jegyszedő anyjának malomtulajdonos kulák szeretője, s lőn.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Idomítsunk legyet!

Viszont innentől leveszi rólam azt a terhet, hogy kacifántos módokon és tényekkel bizonyítsam a zsarnokság tényállását, mert íme, megtörtént. Azt hiszem, nem szükséges részletezni mi által, röviden azért: demokráciákban magántévék működésébe nem pofáznak bele, ultimátumokat meg pláne nem adnak neki. Ilyen egyszerű ez. Kisebb aggódásra ad azonban okot a kitűzött cél elérésének dátuma, amely bőven a következő választások utánra datálódik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Hétköznapi pedofíliák

Bármennyire is mondja Rétvári örömhozó, hogy minálunk milyen klafa az óvodai nevelés, mert ezt meg tegnap boldogulta bele a világba, mégsincs egészen úgy. Tudjuk, hogy semmi sincs egészen úgy, a népekből kölökkorban egyenmasszát gyártani viszont nem komilfó. Holtomiglan, holtodiglan maradnak degeneráltak ugyanis.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Rossz közérzet a kultúrában

Mert azt is látnunk kell, hogy az ellenállás apró köreit ilyen „ki nem szarja le” ítéletekkel borzolják, elérve, hogy ne legyen komfortos az ország, hanem avas, pállott szagú ketrec csupán. És nem kizárólag a táblaszerelőknek és plakátpingálóknak, hanem mindenkinek, aki nem ájul bele az elsőáldozók módján abba a szarba, amit Balog emberminiszter elébe rak.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Semmi baj, lehet lopni tovább

Tényleg nem tehetek róla, ha az ember szemét kibökik a párhuzamosságok. Ennél szomorúbb azonban, hogy a vége is hasonló lesz, csak kies honunkban nem a szövetségesek, hanem azok hiánya hozza el a végromlást. Amint az uniós pénzcsap megszűnik, azonmód fog megállni az ország. Akkor már nem lesz mit ellopni, addig viszont minden vihető, és mindent le lehet tagadni. Ez történik most épp, trombitaszóra.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!

Legutóbbi bejegyzések

  • Két százas
  • Fatva
  • Óénédesistenem
  • A Tiltott Város
  • Kalandorok