Kurátornak lenni jó

Brüsszelben is téma volt – mert ezek ilyenek -, hogy Orbán a mindenféle egyetemeket fenntartó alapítványok irányítóit (kurátorait) a csókosok közül válogatja, és azok közül is a legcsókosabbak a miniszterek. Ők, amellett, hogy a tárcájukat irányítják – vagy nem is igazán -, mindemellett a tárcájukat is tömik kurátorokként vagy egyenesen kuratóriumi elnökként, de nagyon alaposan. Akinek van, annak adatik. Mindemellett Brüsszel ebbe is bele akart szólni, hogy ne má’ magyari népek, de Navracsics, akinek az a feladata, hogy zokogni járjon oda, sürgősen megnyugtatott mindenkit – Brüsszelt nem -, hogy márpedig a miniszterek maradnak a kuratóriumokban, és az összes csókosok is.

Könnyű pénz ez a kurátorság, amolyan másodállás, fusi vagy gmk a régi szép időkből, hogy nem igazán kell megszakadni, úgyszólván tenni is alig valamit, és a számla, miniszterek esetében a tárca, de nevezhetjük akár brifkónak is, nagyon szépen gyarapszik, úgyszólván duzzad, hogy majd ki nem reped. Varga Juditról lesz szó megint, mert róla lehetett megtudni adatokat, amiket már nem voltak képesek tovább titkolni. A fideszzenekar prímása Miskolcon, az ottani egyetemen kuratóriumát vezeti, amiért egymillió négyszázezer forint kerül a tárcájába, de amíg nem volt ez a nagy spórolás az országban, és nem zabálta fel az életünket az infláció, a labdaművészben volt annyi becsület, hogy nem vette fel a pénzt.

Nyáron azonban valami megváltozott. Mi magunk is érezzük, hogy egyre nehezebb ez a rohadt élet, és attól, ha valaki miniszter, még neki is az. Bár nem annyira. Mielőtt elmesélnénk az estet Varga Judittal, gondolkozzunk el ezen az egymillió négyszázezer magyari forintokon, hogy egy panelproli, zalai traktorista vagy szomorkodó irodista mikor lát ennyit egyszerre, és őszintén, nem látjuk az életnek azt a szegletét, amelyben ez megeshetne vele, mert a lottón sem lehet mindig nyerni. És még azt is jegyezzük meg ezek felett vagy ezeken kívül, hogy Varga Judit miniszterként – most, hogy Orbán látva az iszonytató jövőt – fölnyomta a fizetését, havonta kétmillió hatszázezret kap a tárcájába, ami összegről még úgyabban lehetne mesélni a talpasok felől.

Meg kell becsülni a minisztereket, akik éjt nappallá téve dolgoznak a boldogságunkért, de nem ennyire. Illetve ennyire is lehetne, ha a többiek, mi magunk nem az életben maradásért küzdenénk napra nap, mert a minisztereink mégsem egészen dolgoznak értünk jól éjt nappallá téve. Az arányokról van szó, amit a pórnépek a közösségi térben élénk kurvaanyázással szoktak illetni, mert csak csorog a nyáluk, visszautalva arra a sajnálatos helyzetre, amit fentebb megmutattam a traktoristákról és bánatos irodistákról mesélve. Azt is mondhatnánk, Varga nem tehet arról, hogy Orbán ennyit fizet neki, mi magunk se ütnénk le a főnökünket, ha megbecsülése jeléül ennyi pénzt adna nekünk apanázsul, amit soha nem fog megtenni úgysem.

Innen nézvést derék dolog, hogy Varga az egyetem szétveréséért eddig nem vette föl a lóvét, amit viszont nyár óta megtesz. Ezért írtuk azt fentebb, hogy valami történt a nyáron, hogy úgy fölment a kenyér ára, Varga nem tud kijönni a pénzéből, ami viszont azért szembeötlő és visszatetsző, mert állítólag magukon és nagyon spórolnak, de ez annak épp az ellentettjét mutatja. De nézhetjük onnan is, hogy míg Kocsis Máté kénytelen volt szabadon engedni a halait az akváriumából, mert azt nem tudja fenntartani, Simicskó pedig vakoskodik a csillárból kicsavart izzóival, Varga otthon ilyet tenni nem akart, ha úgy tetszik, verőfényben fűti a halait, és az árstoppos farháttal sem kell spórolnia.

Hogy hirtelen szüksége lett Vargának a másodállásos pénzére is, az valamit mutat. Azt jelesül, hogy nem akar részt venni a nagy, nemzeti nélkülözésben, mert a mindösszesen havi négymillióból már igazán futja horroráru parizerre is. Lehetne demagógia is, amit előadok, de mégsem az. És nem is Vargáról szól, csak épp róla derültek ki a számok, a többiekről majd ezután fognak tényszerűen, amit eddig csak sejtettünk, hogy eszméletlen pofátlan módon élnek jól a köz pénzéből, és rengetegen. Innentől fogva pedig elvesztették a jogukat a jajveszékelésre és a szankciókra mutogatásra, mert ez őket a lehető legkevésbé sem érinti. Ám ezt is tudtuk, és nem történt, történik és nem fog történni soha, semmi. Mindenkit csókoltatok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Kurátornak lenni jó
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    A szomszéd várból írok, Csányi elvtárs főparancsnoksága alól. Szerinted erre mi szüksége a fickónak ? És tudja, és tudja, még ezt is tudja..
    Mi a f@sz köze van ennek az erdészethez, vagy a faiparhoz ? Jaa, a gyereke itt tanul éppen. Gondolom itt a kulcs..
    Elmennek ezek a picskuba.. Ez van, és meg kell mondanom, még ez a legnormálisabb a csürhéből..

    https://www.youtube.com/watch?v=3SDYCl23WpM&list=RD3SDYCl23WpM&start_radio=1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum