A duma bojkottja

Egy ellenzéki képviselő írásban tett fel kérdést a minisztereknek, tehát magának a kormánynak – mínusz Orbán -, hogy milyen intézkedéseket terveznek vagy vezettek be az általuk meghatározott diktátum betartására, miszerint huszonöt százalékot kell spórolniuk a gázból. Fürjes Balázs államtitkár írt mindahány miniszterek nevében válaszul egy négysorost, a mintát neki pedig Orbán elhíresült, hajdani reakciója adta, mikor is – mint emlékezhetünk – úgy csomagolta fogyaszthatóvá azt a gondolatát, mindenki bekaphatja, hogy azt böfögte bele az éterbe: „Boldog karácsonyt”. Fürjes négy sorban oldotta meg ugyanezt.

Mert arra, hogy mit csinálnak, vagy mit terveznek csinálni a miniszterek a spórolási penzumot teljesítendő, ezt írta szó szerint: „A szomszédunkban zajló háború és az elhibázott brüsszeli szankciók egész Európában energiaválságot és háborús inflációt okoztak. Tájékoztatom, hogy Európán belül a magyar Kormány biztosítja a legnagyobb támogatási programot a lakosság részére. A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy az átlagfogyasztás mértékéig a rezsicsökkentett árakat hosszú távon minden magyar családnak biztosítsa. Éppen ezért született az a döntés, hogy a Kormány magán kezdi a takarékoskodást.”

Ebből már csak az hiányzik, hogy Fürjes államtitkár felemelt középső ujját mutassa decensen, teljessé téve viszonyának (és a Fidesz meg Orbán) érzékeltetését az ellenzéki képviselőkhöz, illetve az általuk képviselt néhány millió emberhez, akiket állampolgárnak hívnak egyébként, de ezek szerint nem azok. A mércét és mértéket ehhez Orbán hajdani karácsonyi üdvözlete adta, addig is tudtuk, de ekkor öltött először mindenki által érzékelhető alakot a kormányzó erő viszonyulása az ellenzékéhez, noch dazu a saját népéhez, miszerint mindenki bekaphatja és pofád befogod. Ezen kívül meg azt csinálok, amit csak akarok.

No most, ha az emberben van valami minimális önbecsülés, akkor – mivel Kövér pedellus úgyis kikapcsolja a mikrofonját, és nem küldheti el az anyjába a válaszolót – egyetlen lehetősége marad, hogy sarkon fordul és kimegy. És ím, ezen a ponton máris ott vagyunk a magyar ellenzéki lét közepében, ami évek óta az, hogy ebben a formában van-e egyáltalán értelme, mert mindenki tudja, Brüsszelben is látják, hogy az egész magyar választási rendszer és országyűlésesdi nem egyéb, mit Orbán bábelőadása, amelynek lesajnált, megvetett, de a hitelességhez szükséges kellékei mind az összes ellenzékiek.

Tavasszal volt ebből némi nagyon rövid dilemma, hogy fölesküdjenek-e, bemenjenek-e a tisztelt házba plüssfigurának, de Hadházyn kívül mind az összesben győzött a pénz szava, amit ők is lobogó világmegváltási forradalmársággal takartak. S bár tudják, hogy jelenlétüknek semmi értelme, mégis belementek a játékba, innen nézvést tehát nem meglepő, és felháborodniuk, sincs nagyon ok azon, ahogyan most például a Fidesz Fürjes valagával szarik a képükbe. Ki vagyok én, hogy morális útmutatásokat adjak a magasságos képviselőknek, akiknek ellenzéki léte kimerül a böstörgő online sajtótájékoztatókban.

Ilyen feltételek és hozzáállás mellett az sem különösebben meglepő, ha minden időközit is sorra buknak el, ezek után is csak hümmögnek, és járnak be jó pénzért a parlamentbe lábtörlőnek. Hadházy, aki közülük a tavaszon egyedül volt gerinces, és nem tette le az esküt, ezt azóta sem teheti meg, nem járhat be „dolgozni”, fizetést nem kap, s amikor Márki-Zay fölszólítja az összes többi ellenzékit, hogy szolidarítsanak vele, ne menjenek be oda (lábtörlőnek), nem hallgatnak rá. Igaz, Márki-Zayra nincs is okuk hallgatni, de akkor legalább a szívükre kellene, de ezt sem teszik meg. De ez is mindegy már.

Arra utalgatok itt szőrmentén és nagyon halkan, hogy voltaképp tök mindegy, ellenzékünk mit csinál vagy mit sem, a létezésük ma már nehezen igazolható, így értelmetlen. Lelkük rajta. Olyanok ők, mint A tanúban a foglár és Pelikán duója, akik a börtönőr dilemmáját, miszerint mi lehet az a duma bojkottja, ketten, közösen sem tudják megfejteni, Pelikán szerint azt jelentheti, hogy mindenki fogja be a pofáját, és már helyben is vagyunk. Ugyanis, ha a maiak tudnák az értelmét, nem járnának be a házba, amely így Putyin valagában tövig megtelepedve már majdnem maga a Duma. Ilyen az életünk a kút fenekén.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum