Csődtömeg

Tegnap Orbán Viktor megszólalt az országgyűlésben, és bár ne tette volna. Mert alig is fejezte be a mondandóját, a forint megint úgy megzuhant, mint az üveges tót, amikor hanyatt esik, bizonyítva, már nem igaz az a tétel, amit Orbán maga állított fel, miszerint nem azt kell nézni – hallgatni – amit mond, hanem azt, amit csinál. Sok minden elhangzott a falak között, a forintnak azonban az nem tetszett, hogy a kedves vezető azt jelentette ki, ha az EU nem ad pénzt, akkor majd szerez máshonnan, és az ilyesmit – mint az perceken belül ki is derült – nem szeretik a piacok, tehát fizetőeszközünk kapott egy méretes maflást, bár már elég régóta támolyog, hogy alig is van magánál.

Egyébként Orbán sem nagyon, mert mielőtt kitérnénk alaposabban arra a csődre – vagy inkább csődtömegre – ami most már ez a manus, és vele együtt az ország is, emlékezzünk meg arról a mondatról, ami a bávatagoknak szólt ugyan, mégis annyira ostoba, hogy lehet, ez is mozgatta a forintot zuhantában lefelé. Bár csak szimpla uszítás az egész. Azt találta mondani ez a kókler, hogy az élelmiszerek árának ipari méretű drágulása addig fog tartani, ameddig az Oroszország elleni szankciók, amiről Mari néni a stelázsi mellett éhenhalás közben tán hiheti, hogy igaz, de már egy másodikos középiskolás is tudja, nem az. Ugyan a magyar oktatás jelenlegi állapotában ez egyáltalán nem biztos.

Mert tudjuk – és érezzük is, csak nem valljuk be -, hogy valaha szebb napokat látott hazánk a globális világpiacnak Európában a leginkább kitett, minek következtében egyáltalán nem mindegy, mennyibe kerül az euró vagy pláne a dollár, mert, ha drága, az gerjeszti az inflációt, ez – egyik oldalról -, és nem a szankciók. Olyan ez, mint az egyszeregy, mint ahogyan annak belátása is mindezek után, hogy Orbánnak már a puszta léte káros az ország szempontjából, de ezt elmondhatnánk annak kapcsán is, hogy miatta nem jönnek azok a nyüves eurómilliárdok, és nem azért, mert a baloldal a nemzetére tör, se nem a Deutsch szerint kokózó brüsszeli bürokraták miatt. De ez is nyilvánvaló volt eddig is.

Bajunk azonban nem emiatt égbekiáltó, az ország helyzete nem ezért kilátástalan szinte teljesen és már majdnem most. Annak ugyanis, amit Orbán az EU pénzéről, illetve és jobban mondva annak hiányáról és a pótlás lehetséges módozatairól mondott – majd máshonnan -, egészen félelmetes mögöttes tartalma van, amivel nem ártana tisztában lennünk, hogy fel tudjunk készülni arra, amikor kies hazánk pénzügyileg fejre áll. Mellékesen emlegették a gazdasági adatok között azt hetek (hónapok) óta, hogy külkereskedelmi mérlegünk erősen mínuszban van, ami lefordítva pénztárcánk állapotára azt jelenti, több euró (dollár) megy ki belőle, mint ami beérkezik, ami tartósan fennállva bajokat okoz.

Egy baj már meg is érkezett, mégpedig az, hogy mint Gyurcsány is mondta – de neki nem kell feltétel nélkül hinniük, pedig olykor nem ártana -, de rajta kívül Jaksity György közgazdász (aki a Corvinus diplomaosztóján kérten a végzőseit, hogy harcoljanak ki valós demokráciát) is mesélte, hogy az ország (hazánk, Magyarország) valutatartalékai háromhavi szintre csökkentek, ami állapot pedig az államcsőd előszobája. Egészen konkrétan azért, mert, ha ez így marad, nem lesz miből fizetni az oroszoknak a gázért, így a komplett ország jár úgy, mint Mari néni, csak egy fejkendőt kell rákötni és otthonkába öltöztetni. A csődtömeg Orbán csődbe viszi az országot is, és ezen a ponton már az is érdektelen, mennyit loptak.

Az majd egy bírósági tárgyalás témája lenne – nem lesz -, viszont a helyzet (csődközeli) most van, nem véletlenül beszélt Orbán arról, hogy majd máshonnan szerez pénzt, s így nem mellesleg megrogyasztotta a forintot (újabb csőd). Közgazdászok már tegnap felvázolták a lehetséges forrásokat az IMF-től a Világbankig, az újabb valutaalapú állampapírtól Kínáig, és egyik rosszabb mint a másik, mindegyiknek rengeteg veszélye van az országra nézve, amiről majd akkor beszélünk, ha például Kína a tartozás fejében bekebelezi mondjuk a Hortobágyot, mint ahogyan Montenegró már most készül járni a kínai hitellel. Ahogyan mi is járhatunk. Viszont érzelemmentesen nyugtázzuk, hová jutott az ország.

Ide, csődközeli helyzetbe, s ami a legérdekesebb, nem is az uniós pénz hiánya miatt most már, hiszen, ha megérkezne is – nem fog – hosszú távon a bajokat nem orvosolná, mert az ellopott irdatlan mennyiségű pénzen kívül Magyarország gazdaságának óriási szerkezeti bajai vannak, és azért kellene majd bírósági tárgyalást tartani, mert a pénznek ebben lenne a helye, és nem Mészáros – meg az összes többi -számláján. Óriási gondok vannak, és most már a rezsiszámlákon és éhenhaláson kívül az is, hogy szintén Jaksityot idézve: az ország egésze van bajban, csődhullám és elbocsátások lesznek. Tudtuk, hogy kemény ősz és tél lesz, de nem gondoltuk, hogy ennyire. És most ábrándozunk végezetül: Magyarország egy Bajnai után kiált. Ennyi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Csődtömeg
  1. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nincs mit hozzá tenni. Ehhez , ugyan mit kéne ?
    Borzasztó….
    https://www.youtube.com/watch?v=3SDYCl23WpM&list=RD3SDYCl23WpM&start_radio=1

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum