Kocsis Máté aranyhalai

Kocsis Máté gondolatiságát és erkölcseit nagy valószínűséggel ki kellene találni, ha nem volnának meg neki abban a formában és minőségben, amilyenben vannak. Kocsis Máté unikum, vagy inkább fideszikum, hiszen amilyenre őt kitenyésztették, az mindent elmond arról, mivé lett ez a párt (galeri-maffia), és sajnálatosan arról is, hová jutott az ország ezeknek a keze között. Pár napja jelentette be ő a KDNP-s Simicskóval párban az újabb nemzeti konzultációt az Oroszország elleni szankciókról, mint amivel takarózni óhajtanak az elkövetkező időkben. Elrejteni mintegy a töketlen gonoszságukat, és azt, hogy az élet kihívásaival szemben totálisan tehetetlenek.

Ugyan nem a szankciók, de a Fidesz kormányzása a velejéig érint már mindenkit az országban, a XXI. században Európa és az Unió közepén a lakosság jó részének éhezéssel kell szembenéznie, amit már majd lehetetlen lesz elfödni. Mint ahogyan annak idején száműzték a mélyszegénység fogalmát a szótárukból, és sok más egyebet is, amelyek arra utalhattak volna, hogy a NER nem a lehető világok legjobbika, sőt, belülről nézve a lehető legszarabb. De, ha nem beszélünk róla, akkor nincsen is, így tűnt el több százezer (millió) ember a gondolatokból, a szótárból, ahogyan a hajléktalanokat a város peremére vagy egyenesen az erődbe akarták száműzni, mert annyit is értek.

Nem volt és nincs semmijük. De amíg a modern rabszolgaságba hajszolt összeszerelő panelprolik a teljes foglalkoztatás hazugságának alanyai és tárgyai a rezsihazugságban élve még nem haltak éhen, mert képesek voltak újratermelni a munkaerejüket, addig lehetett hazudni, most azonban már nem lehet. A rezsihazugság úgy omlott össze, mint a kártyavár, és az elkövetkező hetekben szembesül majd azzal több millió ember még mindig azt hazudva nekik, hogy milyen jó az életük ebben az Apokalipszisben, hogy viszont és ennek ellenére nem tudják majd kifizetni a számlát, mert nem keresnek annyit. Hiába mondta Orbán a boldogság receptjét, miszerint keressenek többet, egyszerűen nem tudnak.

Azért nem tudnak, mert a Fidesz stratégiája volt a mesterségesen alacsonyan tartott bérek világa, amelyből futja az olcsó rezsire, futballmeccsre és sörre, hogy ne csináljanak ricsajt. Ez omlik most össze szempillantás alatt, és ez nem rossz közérzetet, hanem tragédiák sorát fogja okozni, amivel szembe kellene nézni. A mostani szankcióhiszti arra szolgál, hogy a szart elkenje, és bár lehet, hogy ez sikerül, mert elég hülye a magyar, hogy mindent bevegyen, viszont attól még fázni és éhezni fog, és a haragját nem megy Brüsszelbe utazni levezetni, mert azt sem tudja, merre van, és eszik-e vagy isszák. Ilyen helyzetekben szoktak a történelemben palotákat megrohamozni Ezeknek villájuk van, az is jó lesz.

Bajuk ugyan nem eshet, mert a magyar szolgalelkű, ám a maffia tagjai azért a zsigereikben érzik, hogy még gond is lehet, mert nem szeretik annyira egyiküket sem, mint ahogyan azt is hazudták, csak saját maguknak. De mindegy most már ez is teljesen. A lehetséges menekülés útvonala az, ha a burzsuj azt hazudja, ő is szenved, neki sem jobb, de ehhez is tehetség kell, viszont Kocsis Máténak ilyenje nincs. Amikor a nemzeti konzultációs sajtótájékoztatón megkérdezték, őt személy szerint hogyan érinti az a szar helyzet, amibe az országot juttatták, az aranyhalairól kezdett mesélni, hogy meg kellett szüntetnie az egyik akváriumát és ez őt mennyire megviseli.

„Ez például nekem, aki 35 éve tartok halakat, egy fájó döntés volt, de meghoztam. Képzelje, én hét éves korom óta halakat tartok. Volt két nagy akváriumom, és ebből az egyiket most megszüntettem, amiben aranyhalak voltak. Az aranyhalakat elvittem egy barátomhoz, akinek van egy kisméretű kerti tava, és oda betettem őket. Megszüntettem az egyik akváriumomat: aki tart akváriumot, az tudja, hogy az egy nagyüzem azért, ott a szűrők meg a világítás, satöbbi.” – Ennyi. Tessenek hörögve röhögni nyugodtan, mást úgysem tehetnek, aztán takarózzanak be jól, mert lesz még hidegebb is. De Simicskóról se feledkezzünk meg azért, aki szintén szenved a szankciók miatt.

Mégpedig úgy, hogy a hatágú csillárjának égői közül hármat kicsavart, és így ücsörög a félhomályban azon tűnődve, hogyan tegyen még több jót a nemzettel, mert ennyi, amennyit kaptunk, még nem elég. De, nagyon is elég. Mindezt nem azért adtam elő, hogy ennek a két alaknak az alávalóságát igazoljam, mert ilyenre már szükség nincsen. Innentől, aki fideszes, és nem kér elnézést az utolsó koldustól is azért, hogy évtizedekre tönkre tették az országot, az mindezek után – legalábbis előttem – emberként meg nem áll. Orbántól a legutolsó fidelitaszos mókamesterig és a seggnyaló bandájukig. A játszma véget ért. Vesztettek. Mi is, ám mi még a másik szemébe nézhetünk, de ez nekik nem adatik meg már soha.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum