Végjáték az erkély mentén

Tegnap született egy úgynevezett 2000-es határozat arról, hogy a kormány alá tartozó szervek október 31-ig tulajdonképpen a béreken kívül semmit nem fizethetnek ki. Érdekesek ezek a 2000-es határozatok, amelyeket nem kell közölni a Magyar Közlönyben sem, ilyképp nem tudható, pontosan mi is van bennük, nem mintha végeredményben nem lenne totálisan mindegy. De az. Az van benne, ami, azaz, kifizetési stop, ez pedig arra utal, hogy amint két napja írtam, elég nagy gond lehet az államháztartással, hiába álltak neki tegnap maszatolni azzal, hogy nem is pénzhiány miatt született a félig-meddig titkos határozat, hanem mert Orbán személyesen akarja ellenőrizni a pénzek mozgását.

A szende kérdésünk ezzel kapcsolatban az volna, hogy ez mennyivel jobb minekünk, hiszen, ha így van, az nem egyebet jelent, mint a diktatúra újabb bimbaját, amiről is a PC újságírók váltig tagadják, hogy volna, autokráciának nevezve, meg mindenféle kiforgatott eufemizmusokat használva Magyarország (nem köztársaság) társadalmi berendezkedésére, ami fasiszta diktatúra, csak félnek kimondani. Nem sorolom fel újra, mert néhányszor már megtettem, a fasizmus tankönyvi jellemzőit, a kritériumait úgymond, amelyeknek kies hazánk maradéktalanul megfelel, így most csak annyi maradt, hogy a diktatúra mibenlétéről diskuráljunk. Nem kell ezt sem különösebben cifrázni.

A diktatúra legáltalánosabban az, amikor egyetlen személy vagy párt minden hatalmat abszolút módon gyakorol, anélkül, hogy bármilyen törvény vagy intézmény akadályozná ebben. Mindezek után tessenek belegondolni Magyarországba, a Fideszbe és legfőképp Orbánba, majd pedig helyeslőleg bólogatva igazat adni nekem már csak azért is, és akkor is, amikor azt mondom, hogy a tegnapi kifizetési stop is erre utal, azon túl természetesen, hogy amúgy roskadozik a ház és hámlik le a vakolat. Magyarország nyakig ül a fekáliában, és nem csak a már jelzett társadalmi berendezkedése, hanem a pénzügyi helyzete miatt is, ami gyalázatos, és nem a szankciók miatt, ahogyan azt sulykolni igyekeznek.

Mert tegnap az az érdekesség is megtörtént a kifizetési stop félig titkos meghirdetése mellett, hogy Kocsis Máté – felébredve az aranyhalai miatti szomorúságból – törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a jövőben száznyolcvan napokkal lehessen meghosszabbítani a veszélyhelyzeti kormányzást, azaz, a rendeletekkel való uralkodást, ami azt jelenti, az országgyűlésnek évente kétszer elég ezt megszavazni, más esetekben szükség rá nincsen. Értelme eddig sem túl sok volt, innentől azonban tisztább és egyértelműbb a helyzet, a demokráciának még az elnyűtt maradékai is eltűnnek, miközben a Fidesz azon van felháborodva, hogy az Európai Parlament ezt nemrégiben ki is mondta.

Jelzem, innentől teljesen érdektelen, hogy ki mit mond, és arra is megkérem a nyájas olvasót, minden olyan sajtóterméket – még az úgynevezett függetleneket is – amelyek úgy közelítenek akármely közéleti témához, mintha itt ellenzéknek, azok szavának vagy bármely cselekedetének bármi értelme volna, ha olyan hangnemben tálalják önöknek híreket, Magyarország lerohadását, akárha ahhoz valakinek is Orbánon kívül bárkinek bármi köze is lehetne, kérem, ne vegyék komolyan, mert nem releváns. Attól a pillanattól fogva, amikor a tegnapi 2000-es rendeletet kiadták azzal a magyarázattal, hogy Orbán a kormányzati szervek – tehát az egész ország – pénzügyeit személyesen tartja kézben, nincs miről beszélni.

Ez egy szerelmes vallomás a diktatúráról, s ha valaki más jelzővel illeti, akkor hazudik, és mocskosul át akarja verni önöket. Az sem vigasztaló ebben a helyzetben, hogy amit látunk, az már a végjáték, az összeomlás kezdete, amiről szintén évek óta mondogatom, hogy el fog jönni, és fájni fog nagyon. Ím itt van. Annyi van csupán hátra, hogy milyen formában omlik össze a rendszer, kit temet maga alá, illetve, hogy a diktátor mennyire őrül meg mindeközben, mint ahogyan az összes megteszi és megtette ezt a történelemben hasonló helyzetekben. Orbán kezéből kicsúszott a dolgok ellenőrzése és irányítása, Orbán kapkod és maszatol. Eddig sem kormányzott, most már napról-napra túlél csupán.

Mert tegnap, amikor mindezek történtek vele és velünk, csak arra volt képes, hogy a nemzeti konzultációról beszéljen, annak elfogadását és elindítását jelentse be, mint annak a napnak a legfontosabb hírét, amelyben amúgy a 2000-es határozatukkal az is eldőlt, hogy bárki, aki állami szervnek dolgozott, annak beszállítója vagy pénzügyileg köze van hozzá, lesheti a pénzét, mert nem kapja meg, amíg Orbán – vagy a pénzügyminisztere – rá nem bólint. Ezzel pedig olyan csődök indulnak el – az összes többi mellett -, amelyek magukban hordozzák, a nagy egész, Magyarország csődjét is, de erről is írtam már, ám lehet, sokan csak azt hitték, viccelek. Hát, nem. Gondolkodjunk el a kilátástalan jövőről.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Végjáték az erkély mentén
  1. Mokele Mbembe szerint:

    Államcsőd.
    Kíváncsi vagyok, meglépik-e még a bankszámlák államosítását is mielőtt összeomlik az egész kóceráj?

  2. Fáradt szerint:

    Erről is Gyurcsány tehet majd.

    https://www.youtube.com/watch?v=S_a7saHMtZc

  3. polyvitaplex szerint:

    Szerintem ez még nem diktatúra, legalábbis nem a hitleri, sztálini vagy észak-koreai töménységű. Majd ha a rendőr elvisz egy pesszimista kommentért, megnyitják az átnevelőtáborokat, és a szomszéd följelent, mert a szabadeuropa.hu-t olvasom, akkor mondhatjuk, hogy tényleg diktatúra van.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum