Varga Judit és a konszenzus kultúrája

Nem volt annyira rég, éppen pár napja, amikor Pintér Sándor elemi erejű tiltakozást kiváltva adta ki a rendeletét (sk) arról, hogy a magyar nők csak a magzati szívhang meghallgatása után végeztethetnek abortuszt. A volt rendőrnek a képébe mázolták, hogy erről a rendeletről, amit ő sk kiadott, senkivel nem egyeztetett, mire ő – vagy a hivatala – váltig állította, hogy de igen, de igen, és végső kétségbeesésükben előhozakodtak valami bábaképző szövetséggel vagy egyesülettel, hogy velük például. Amiről aztán kiderült, hogy nincsen is. Kamu volt ez az egész egyeztetősdi, másképpen fogalmazva méretes hazugság.

Semjén sem sokat szokott diskurálni mással az éji órákon benyújtott mindenféle törvényjavaslatairól, amiket aztán a ház reggeli után rend szerint meg is szavaz nagy egyetértésben. Nem újdonság ez és nem is érdekes már sivár életünkben, és szót sem érdemelt volna, ha nincs ezen a kajla világon Varga Judit nacsasszony az ő permanens visítozásával, hogy már őszintén hiányozna is, ha nem volna, mert sokat lehet spórolni vele és általa. Csak ránéz az ember vagy meghallgatja őt, és máris az egekben a vérnyomása, drága kávéra máris nincsen szükség, cukrot meg úgysem lehet kapni.

Varga Juditot ismerjük. Ténykedését és haszontalanságát, hogy betölti azt az egyetlen feladatot, ami miatt Orbán maga mellé emelte, ez pedig az, hogy a kedves vezető alfelét védje Brüsszel irányában, hogy ami rúgást neki szánnak, azt ő szenvedje el, és valljuk meg, ezt a hivatalt be is tölti becsülettel. Hogy úgy ne mondjuk, állhatatosan, és akár élvezettel is, olykor az a képzetünk, hogy harcos amazonnak képzeli magát a vár fokán, pedig csak egy picsogó pincsi. És most, hogy a Brehmünkkel ekképp végeztünk is, itt az ideje, hogy elővezessük, miért foglalkozunk megint és újra ővele. Nem széles jókedvünkben.

Az Uniónak úgy cuzammen tele van a töke Orbánnal, az ő rendszerével, és például az e rendszert szimbolizáló és gondolkodás nélkül kiszolgáló Varga Judittal is, aki azt értheti félre, hogy a vele szemben állóknak volt gyerekszobája, s ez okból nem küldik el őt útszéli stílusban, pedig magunk közt szólván igazán megérdemelné. Most is, amikor az Unió elmesélte belengetvén, hogy megunta kies hazánk folytonos vétózgatását a legkülönfélébb ügyekben – amelyekben hogy, hogysem mindig Putyin érdekeit szolgálja a rezsim a közösség ellenében, amelynek állítólag tagja -, s emiatt elvenné a vétójogot, Varga nekiállt ábrándozni.

A maga módján, tegyük ezt hozzá, megjegyezve egyből azt is, hogy ez a mód olykor nagypofájú, máskor pedig, mint ahogyan most is, cinikusan aljas és tenyérbe mászó. Varga ugyanis a vétójog lehetséges megvonása kapcsán azt javasolta, hogy „az uniós alapszerződések szellemében alkalmazzák a konszenzus kultúráját”. Konszenzust kér a mindig, mindenben konfrontálódó, noch dazu az, aki úgy éli le nyomorult életét, hogy voltaképp önmagán kívül más jogát az élethez el nem ismeri, akinek egyetlen törekvése van, hogy a maga alávaló képére formáljon mindent. Aki igazságot a magáén kívül nem ismer, és mindenkit megvet.

Sőt, alacsonyabb rendűnek tart, ami fakad a fasiszta übermensch jellegéből, illetve, aki – lásd Orbán dumáját – annak a közösségnek a bukását vizionálja és várja, akitől most a saját ügyében konszenzust remél vagy remélne. Ez az a habitus vagy erkölcstelenség, amelyik a jogra hivatkozva követ el jogtalanságokat, mert azt törvénybe foglalja – lásd Semjént és az éjszakákat -, és olyasmit vár el a másiktól, amit önmaga két lábbal tapos. A törvények és szabályok ebben a felfogásban mindenkire vonatkoznak csak rá nem, Varga mostani előadásában azonban ez nem egyéb, mint a bűnöző követelőzése a belátó eljárás után.

Vad helyeken az ilyeneket lelökik a vonatról, beleverik az orrukat a saját szarukba, de az Unió nem ilyen hely, itt polgári, liberális, jogszerű eljárásokat folytatnak a haramiákkal szemben, ezért nem mennek semmire. Így bizonyos fénytörésből ez a bizonyság arra, hogy a diktatúra miért erősebb a demokráciánál. Mert amíg az egyik törvényeket és erkölcsöket nem ismer, maximum hazudja őket, a másiknak ezek útjelző cövekei, amelyek közül kilépni képtelen. És máris itt áll előttünk, miért képes ez a galeri már oly hosszú ideje kisded játékokat játszani, amit harcnak állít be. Viszont, amikor torkán a kés, kegyelemért könyörög. Itt tartunk most.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
1 hozzászólás “Varga Judit és a konszenzus kultúrája
  1. vicsi szerint:

    A Rezeda névhez nem az újságíró titulus dukál, hanem a HÍRLAPÍRÓ!
    /Krúdy Gyula:”Az ördög alszik”/ Egyébként ők is egy ilyen vi-
    lágban éltek. Ezt jól érzed.

    Csipem a dumád REZEDA !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum