Valamennyi bejegyzés

FIBUSZ – Nemzeti Utazási Iroda

Lengyelek már nem jönnek március idusán klakőrködni a sámánnak, elbaltázta ugyanis a bratyit. Következésképp más alanyokat kellett keresni, hogy nemzeti nagyjaink kiélhessék logisztikai szenvedélyüket. A választás Felcsút és környéke disznóganajos csizmájú népességre esett jobb híján, az eljövendő időkben ők buszozhatnak ingyenbe a csodastadionba labdás embert látni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Balager ura

VI. Fülöp, azaz Felipe Juan Pablo Alfonso de Todos los Santos de Borbón y Grecia, a spanyolok királya húsz százalékkal csökkentette saját járandóságát. Felbuzdulása miatt évente ötvennyolcezer euróval kap majd kevesebbet, ami momentán olyan tizennyolcmillió magyar pénz lehet, de ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Mindegy. Ilyen névvel bármit megtehet az

Read More…

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Deák Bamba is Orbán zsákjában

A két pofára, szuszogva, fennakadt szemmel zabálás is közös, ahogyan habzsolva tömik magukba azt a maradékot, amit hajdan, lánykorában Magyar Köztársaságnak neveztek, és eltemettük rég.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

„Ezek” Puskás Öcsit is ellopták – egy fényképalbum anatómiája

Úgy viselekedik, mint az óvodás a cukrászdában. Aki futball-hírességet meglát, azzal fotózkodik. Idén Carlo Ancelotti volt meg neki, annak a Real Madridnak az edzője, ahol Puskás igazán európai sztárrá vált, mégsem könyörögte oda magát a Bernabeu szertárosa,

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Sok néző széknek öltözik

Én nem öncélúan reszelem a fogam a magyar labdarúgáson, így most azt sem teszem közzé, hogy a nyolc meccset húszezren, vagy huszonegyezren látták összesen, mert tökmindegy. Felcsút, Debrecen vagy Ferencváros, az is. Jelenségről, kor-, és kórtünetről van szó, amelyet bánatunkra Magyarországnak neveznek.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Esti mese: a mi Jonesunk

Hiába minden törekvés, teljesen elment ennek az embernek az esze. Naphosszat kint áll a ganéjban, és mondogatja magában, hogy milyen jó. Nem tudom, miféle ábrándokban leledzik, de be kellene hozni a pajtából.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Nem igazi nóvum: Orbán hazudik

Jó évet zárt tavaly a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát is működtető Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Míg 2012-ben 2,97 milliárd forintot költhettek a támogatásokból, addig tavaly már 7,1 milliárdra ugrott a felhasznált összeg.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ver az Isten

Reánk küldte az özönvizet, ami alattomos dolog. Én magam még elvagyok a saját Ararátomon itt, a negyediken, de ha olykor lemerészkedek a világba, a másodikon már halakba botlok, a boltba meg csak Nautilussal indulhatok, annyira megvert minket a mindenható.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

FTC stadionavató – a csoda kezdete és vége

Debrecenben a BL selejtezőn volt alig fél ház, a Pancho Arénában, a vezér budija tövében meg négyszáz fanatikus buzdította legutóbb a bajnokin a milliárdokért gründolt csapatot.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Felcsút tabu

Felcsúton, az új stadionban betiltották a politikát, nem lehet szidni Orbánt, igaz, a kiskáté szerint Gyurcsányt se.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum