Esti mese: a mi Jonesunk

Hiába minden törekvés, teljesen elment ennek az embernek az esze. Naphosszat kint áll a ganéjban, és mondogatja magában, hogy milyen jó. Nem tudom, miféle ábrándokban leledzik, de be kellene hozni a pajtából, még letapossa őt a Bandi. Ő amúgy szerény, kezes jószág, de sohase lehessen tudni, kiismerhetetlenek ezek, nem mackók a málnásban, na. Az a baj, hogy megszavaztuk, hogy éljen fölöttünk ez az emberforma, és nem lehet elmozdítani a vályú mellől, azóta mondja, amit delirál. De mi itt már nem szeretjük ezt, a csipogó kiscsibék sem, de ők nem tudják, amúgy sem tudnak semmit sem, azt kóricálják, amit tyúkanyó oltott beléjük egy egész hosszú életre szólón. Így megy ez.
inarticle-b-k4y9m42tlp
Olvasgatom épp a bibliát. Mr. Jones, a Major gazdája, bezárta éjszakára a tyúkólakat, de már olyan részeg volt, hogy a szellőzőlyukakat nem jutott eszébe elzárni. Lámpájának táncoló fénykörében végigtántorgott az udvaron, a hátsó ajtónál lerúgta csizmáját, a mosogatókonyhában a hordóból csapolt magának még egy pohár sört, aztán elindult az ágy felé, ahol Mrs. Jones már javában horkolt. Mihelyt a hálószobában kialudt a fény, a tanya gazdasági épületében heves mocorgás és fészkelődés támadt. Napközben ugyanis híre ment, hogy az öreg Őrnagy, a díjnyertes fehér kandisznó, előző éjjel különös álmot látott, és szeretné elmondani a többi állatnak. Megbeszélték hát, hogy összegyűlnek a nagy pajtában, mihelyt Jones gazda eltakarodik, és biztonságban lesznek. Az öreg Őrnagyot (mindig így nevezték, bár a kiállításon Willingdon Szépe néven szerepelt) olyan nagyra becsülték a farmon, hogy mindenki kész volt lemondani egyórai alvásról, hogy meghallgathassa, mit akar mondani.

Aztán nézgelődöm a mi Mr. Jonesunkat. Nem látok kábító tényeket, se fényeket, de ilyeneket igen: Jézus Krisztus, vezető edzőként már több mint kétezer éve dolgozik azon, hogy egy nemzetközi csapatot hozzon össze belőlünk. A cél az volna, hogy együtt nyerjünk vele az univerzumkupán. Az ellenfél kemény, úgyhogy nem mindegy hogy hogyan játszunk! Tehát az edzőnknek sok a dolga. Alkalmassá teszi az edző a csapatkapitányt, hogy segíteni tudja a játékosokat, a felkészülés és a játék során, akik még nem tudnak olyan jól együttműködni a többekkel. A jó vezető edző (Jézi tata) mindig a szívén viseli az utánpótlás-nevelést. Minden egyes csapattag ott van a társa sírjánál, nem csak a közeli barátok. Ez a jó csapat tudja, hogy az élet legnehezebb meccseit egyedül megvívni nagyon nehéz, talán nem is lehet. Ezért különösen nagy figyelmet fordít arra a jó csapat, hogy egyetlen csapattagnak se kelljen egyedül se megszületnie, sem pedig meghalnia! Gondoltál- e már arra, hogy Krisztus felcsúti csapatában, velünk focizz?
Freas_Frank_Kelly-AHSI49-Animal_Farm-D50
Itt tartunk a tükörben. Ezt az embertípust az ilyen rendszerek termelik ki. Ahol a tehetséget leváltja a “tehetség” (azaz mi mondjuk meg, ki a tehetséges), ott a szervilizmus életképes stratégia. Ez különösen igaz olyan embereknél, akiknek nincs énképük, így nem probléma ezek után a tükörbe nézni. Ott úgyis alapvetően senki sem nézne vissza, így mindig van hely a “példaképnek”, hogy ezt az űrt betöltse. Kíváncsian várom és figyelem, hogy a csúcsra járatott pátosz gyakorlatilag már a határokig kitolt és kihasznált (nemzeti) giccsfaktor elegendő lesz-e a következő négy évben is a kormányzatot támogató választók ilyen széles rétegének meggyőzésére. De áll a ganajban a vitéz, és semmi sem tántoríthatja abbéli meggyőződéséből, hogy jól van ez így.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!