Kiszállni a helikopterből

Ezúttal az érettségizők kaptak üzenetet doktorminiszter urunktól a közösségi médiában, ahogyan előtte napon meg az édesanyák. Minden napra jut valami, egyetlenünknek valamennyiünk számára van mondanivalója, amiből az tetszik ki, hogy csak ránk gondol szakadatlan, életünk megjobbításán fáradozik, hogy nélküle élnünk nekünk már képtelenség. Nem tehetünk azonban arról, ha nem mondjuk elhaló hangon: alavju.

A maturálók egyébiránt képeket kaptak ajándokul és bíztatásul, amely képeken fideszisták szerepelnek, amikor a Holocénban még ők is érettségiztek (tablókép), illetve olyan fölvételek, amelyeken meg az látszik, hová jutottak. Elsőként bíztató az a történelmi tény, hogy tűnjenek bármilyen kreténnek, érettségijük azért van. Erről ennyit, és arról sem egy szót sem, milyenek is ezek a tablóképek, mert nem ezen élcelődni érkeztünk ide.

A kis kollázs által Orbán – illetve hát a propaganda csapata, mert ne gondoljuk, hogy őfensége amúgy tablóképeket gyűjt -, nos tehát, a fotóválogatás azt hivatott bemutatni, azok az emberek, akik szerepelnek a gyűjteményben, honnan hová jutottak. Mivé váltak tehát, illetve más szemszögből, miből lesz a cserebogár, illetve az ártatlan tekintetű végzős gimnazistából maffiatag, vagy épp annak vezére egy hosszú, és nem is rögös út végén.

De nem is ez, hanem tényleg az üzenet. Mert és ugyanis azt látjuk, hogy a ködös múlt után a nagyon is élő jelenben Orbán – mint aki ide érkezett meg – éppen kiszáll a páncélozott kisbuszából, Szijjártó pedig egy helikopterből lép elő. A hadügyminiszter úgyszintén, akivel az az érdekesség is megesett, hogy érettségizőként még nem volt soknevű, csak most, felnőtt feudális önmagában tett oda még egy (Bobrovniczky) előnevet miheztartás végett.

Mielőtt tovább haladnánk, ehhez annyit fűzünk, ez már döfi, innen érthető a parádés kocsikázás, a huszárkodás és sok minden egyéb is. Ám, hogy az volna az üzenet a mostani érettségizők számára, előttük a lehetőség Mikszáth, vagy Móricz regényhőssé válni, mint a dzsentrivilág alakja, ez nem csak avíttnak tűnik, hanem eléggé visszataszítónak is. De kinek a pap, kinek a papné, ugye, nekünk meg a hányinger. De tovább is van.

Hogy a családban – mármint a hadügyminiszteri családban – maradjunk, föltűnik a válogatásban a nej. Alexandra asszonyság, aki a tablókép után mára a másik kép tanúsága szerint oda jutott, hogy elejt egy halat. Mint önálló entitás, ez nem egy ütős jövőkép, hogy fölnőve halakat fogunk, mint életünk kiteljesedése, de neki ennyi jutott a maszkulin világban, és még ennek is örülhet. De Alexandra asszonyság mellékszál csak itt nekünk.

Könnyen feledhető közjáték, nem is tudjuk, miért került bele a válogatásba. Ebben szerepel egyébként Kocsis Máté, mint aki szurkol (ide jutott), Pintér belügyes, amint szigorúan néz (máshoz nem nagyon ért), a friss hús, Vitályos Eszter pediglen vezet. No most, hogy sok tanulással és kitartással az ember felnőve tud vezetni, szurkolni meg szúrós szemekkel nézni, illetve halakkal viaskodni, az nem egy komplett életcél egy érettségizőnek.

Ennél azonban sokkal érdekesebb számunkra a helikopterből és a páncélozott géperejű járműből való kiszállás a tablóképekre rímelve, mert ezek nekünk a pőre hatalmat mutatják – illetve szeretnék mutatni -, az ide vezető utat azonban nem. Hogy mi kell a mancsaftba kerüléshez, mert és ugyanis doktorminiszter urunk még csak véletlenül sem bíztat tanulásra vagy ilyesmire a decens kis összeállításával, hanem más a recept.

“Ha mi túléltük, nektek is sikerülni fog! Hajrá, érettségizők!” – Ennyi a szöveg a képekhez, mintha itt is valami háború volna, és egyben fodballmeccs, vagy tudja a rosseb, mi ez itt. Ebből annyi jön le, hogy ezt az egészet ki kell bekkelni valahogyan, s ha ez megtörténik, akkor nyitva az út a helikopterezéshez, halfogáshoz, szurkoláshoz, a hatalom birtokában való semmittevéshez. Más szemszögből, meggazdagodhatsz, ha olyan vagy.

De milyen – tehetnénk fel a kérdést, mert ebből az egészből az épp nem jön le, hogy itt valami tudásról vagy tanulásról lenne szó. Nem tudjuk, mi ez, így mondhatnánk, ezt nem kellett volna, de ugyanez kifejthető lenne Orbán összes ilyesféle üzenetéről, amelyekből az süt, már elfogyott a mondanivaló, de egyetlenünk elfeledte azt az alapbölcsességet: ha nincs miről beszélni, akkor hallgatni kell. Ehhez képest tolja a képünkbe az ökörségeit. Röhej.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Kiszállni a helikopterből
  1. kovacs_ugynok szerint:

    “Ha mi túléltük…”

    Még… A jelek szerint nem garantált az ágyban, párnák közt…

  2. Yeti szerint:

    A következő szint az űrhajóból kiszállás lesz.
    Gondolom emiatt akarnak űrhatalommá válni.
    A kínaiak a hold túlsó felén akarnak bázist.
    No akkor felőlem rendben, ha „One way ticket”.

  3. Ultron szerint:

    Küldeni kellene a maffiának egy képeslapot a szegedi csillagból az életfogytosok szignójával és a következő felirattal:

    „Ha mi túlétük, nektek is sikerülni fog!”

  4. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Az óriási baj ezzel az üzenettel, hogy pontosan érti a „célközönség” . Napi szinten tapasztalom a diákok hozzá állásán, és nagyon őszintén sokat nem is tudok nekik mondani. Nem akarlak untatni, de hidd el lenne mit mondanom. Ezt a zuhanást a magyar oktatásban egyszerűen nem tudod elképzelni. Ezt még így is elég felfogni, hogy napi szinten tapasztalom…
    És ezért a náci maffia a felelős egyértelműen. Vannak osztrák, horvát, német, holland ismerősök. Mindenhol panaszkodnak. De ekkora hülyítés mint amit ezek a gazemberek csináltak a gyerekeinkkel sehol nem volt…

  5. polyvitaplex szerint:

    Ha következetes kormány lennék, akkor az érettségizők nem ajándékot kapnának, hanem büntetést, amiért tanulni mertek ahelyett, hogy szakmát tanultak volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum