FIBUSZ – Nemzeti Utazási Iroda

budi_hLengyelek már nem jönnek március idusán klakőrködni a sámánnak, elbaltázta ugyanis a bratyit. Következésképp más alanyokat kellett keresni, hogy nemzeti nagyjaink kiélhessék logisztikai szenvedélyüket. A választás Felcsút és környéke disznóganajos csizmájú népességre esett jobb híján, az eljövendő időkben ők buszozhatnak ingyenbe a csodastadionba labdás embert látni. Ha el nem cseszik, és a modernkori gladiátorok küzdelmét ez az intendánsos – vagy mi – alak, a magyarok filippínója közvetíti, akkor egyenesen kétmillióan lesznek a fatornyos fedett sportlétesítményben.

Mert kéne a tömeg. És nem is elsősorban azért, hogy a szurkolók besóhajtsák mintegy leheletükkel a gömböt az ellen kapujába, így segítve győzelemre a ‘zakadémián pallérozódott délszláv honfitársainkat. Mert mindenki magyar, ha jól utánanézünk, ugye. Ám sokkal inkább a bohócsipkás királyfinak van olhatatlan szüksége a sokaságra, amikor budija szív formájú ablakán kitekint a széles világra a még megmaradt Magyar Hírlap olvasásából felpillantva, miközben nyögve sóhajt, és elhagyják alfelét a böjti szelek. Nem bír meglenni a népek nélkül, akik fenséges intésére hallelujázzák őtet. Bizony, így megy ez.

Cézárosat játszó mókusok egyedül szoktak maradni a történet egy bizonyos pontján mindenfajta álmoskönyvek szerint, és ezt még az Árpinak is tudnia kéne. Biztosan lapul valami akta a Guccijában erről az okosságról. Ha meg nem, az legyen az ő saját bejáratú baja. Minket sokkal inkább izgat ebben az össznépi kirándulásdiban, hogy honnan lesz erre a della. Az imbolygó forint. A Puskás Fröcsi nevével megalázott helybéli akadémia állja a lóvét, amely műintézményt maga a sámán alapította, következésképp nem közpénzből garázdálkodik már jó ideje, hanem törvényes juttatásokból. Ezeknek fütyölt a törvényhozás rigaja, amikor hogy, hogynem megszületett a rendelkezés a TAO nevű csodáról. Ezeket az állami forrásokat – ami nem közpénz – lehet irányítgatni, utat mutatni a folyás irányának.

falvédőÍgy történt ez a reklámokra szánt apanázsokkal is. Ha a sámán emlékezne arra, hogy mikor mit nem hazudott, tán még el is csodálkozna a lelkem, de nincsen ilyen képessége neki. A mór megtette kötelességét, a mór mehet, vélte a tábornok, és egyetlen jól irányzott mozdulattal zárta el a pénzcsapot – mintha ukrán gázvezeték lett volna – azoktól a sajtótermékektől, amelyek amúgy az ő dicsőségét zengték hosszú éveken át. Most ezek a nemközpénzek a nemközpénzből működtetett, és közmédiának csúfolt valamibe folynak mindenfajta korlát és ellenőrzés nélkül. És éppen ez az: hogy elfelejtették még a látszatot is, mindenfajta skrupulus és erkölcsi aggály nélkül tenyerelnek rá a lóvéra, mert azt hiszik, ami az állam kasszájába befolyik, az övék. Isten meghalt, minden hazug, mindent szabad. Ezért egyébiránt bevallom megtörten, magam az idők kezdete óta vagyok PAFC szurkoló. Megérdemlek hát egy taxit ide, a Derkóra. Full extrás is megteszi, indulnék a láblabdás színházba. Ui.: a pom-pom lányokat se feledd, vezérem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum