Feljegyzés az ostyáról és a szotyoláról

Kies hazánk, s annak nagytudású agrárminisztere (Nagy I.) június 30-ig egy sor ukrán mezőgazdasági cuccra behozatalai tilalmat rendelt el, a „megvéggyük a magyar gazdát” szlogennel, mert valami ismeretlen okból az ukrán paraszt olcsóbban termel, mint magyar sorstársa. Illetve az egész Uniónál is olcsóbban, még a burgenlandi traktoristánál is, de mégis csak az van, hogy a volt Ostblokk országai pattognak és tiltják ki az ukrán élelmet, amiről, illetve ami kapcsán az is hazudva van, hogy a fogyasztókat is „megvéggyük”. De ez nehezen állja meg a helyét, mert a fogyasztó bamba mód szeret olcsón vásárolgatni a boltban, ám ezek szerint ezt nem engedik neki.

Itt és most fölösleges belemenni abba, hogy ami magyar, és nemzeti színbe van csomagolva, miért olyan rohadt drága, de még a reklámok is arról szólnak, hogy a magyar gazdát támogatva vásárolja azt a szerencsétlen városlakó. Neki azonban ilyen érdekei nincsenek. Ha akarjuk, fogyasztásában nemzetietlen, egy globalista világpolgár, ha az árról van szó, a gyomron keresztül tehát nehéz táplálni a nacionalizmus. Ám, mint kitetszik, lehet ezt erővel is. Erre szolgál a mostani importtilalom, amit Nagy I. agrárminiszter nagy hangon bejelentett, míg libsi közgazdászok szerint nem lesz ennek jó vége, mert felhajtja az inflációt, és még áruhiány is lehet belőle, de a NER kicsire nem ad. Megvéd.

Egészen hosszú lista született arról, mit nem lehet behozni az országba a „megvéggyük” jegyében. Nem tudni, ki állította ezt össze, de valaki biztosan, és találni benne egy egészen elképesztő tételt is, amely arról rendelkezik, tilos az országba behozni áldozó ostyát, de még a kedves vezető szívének oly kedves szotyolát is. Ez utóbbiról nem ejtenénk szót, egyértelmű, hogy magyari futballmeccsen Nagy-Magyarország sállal a nyakunkban istenkísértés ukrán szotyolát pökködni, azt sem értjük, ez eddig hogyan történhetett, de mostantól rend lesz ezen a fronton is végre. No de, a kereszténység az eredete szerint nem nemzeti, mi több, internacionalista, sőt, ma már globalista idea, az ostyatilalom tehát nehezen érthető.

Azt sem tudjuk, mekkora a magyar ostyapiac, hogy mennyit szopogatnak el belőle a hívek, miközben az Krisztus testévé változik át a protkós szájakban, de nem lehet túl nagy. Feltehető, hogy ebből meggazdagodni nem igazán lehet, mindemellett a Főegyházmegyei Ostyaellátó, mint erre szakosodott cég fellélegezhet, nem árasztja el hazánkat az ukrán tucatáru, bár egy ostyát olyan túl sokféleképpen előállítani nem lehet. Nincsen belőle vaníliás vagy tutti fruttis, hogy kifogyjon. Viszont úgy közgazdaságilag belegondolva, ha eddig exportáltuk az ukrán ostyát, akkor csak volt rá kereslet és igény, innen nézve tehát feltehető a kérdés, mi lesz, ha ostyahiány alakul ki. A hívek vagy elkárhoznak vagy föllázadnak.

Beláthatatlan. Még ostyacsempészet is kialakulhat, özönlik majd az országba a zárjegy nélküli ostya az autók gumijába rejtve, a népek pedig két pofára tömik, amitől egy csapásra elveszíti szakrális jellegét a cucc, a hit pedig megrendül, és mind pokolra jutunk. Mindeme borzalmakon túl azonban szeretnénk belelátni annak a minisztériumi dolgozónak, vagy egyenesen Nagy I. agrárminiszternek a fejébe, akinek volt gondja arra, hogy az exporttilalom listájára így név szerint felkerüljön az áldozó ostya, aminek a piacát szabályozni kell, mert ettől függ a magyar paraszt sorsa. Ez a bicikli is túl lett tolva egy kicsit nagyon, de mire másra is számíthattunk volna a rekatolizáció idején, amikor doktorminiszter urunk seggéből is böjti szelek fújnak.

Ez az egész exporttilalom mindezek ellenére közgazdasági kérdés volna, s mint ilyet, sikerült ezt is elcseszni. Nem kicsit, nagyon, hogy a klasszikust idézzük, de valahol Ursula von der Leyen tapintott rá a lényegre akkor, amikor arról értekezett ennek kapcsán, hogy ez Ukrajna ellenfeleinek kedvez. Ha rosszindulatúak volnánk, és miért ne lennénk azok, akkor okkal feltételezhetnénk, hogy Nagy I. agrárminiszter rohadt hosszúra sikeredett tilalmi listája (benne az ostyával és a szotyival) nem is igazán a magyar gazdák védelmében született, hanem, hogy az ukránokkal kicsesszenek. Mert ezektől minden kitelik. Az meg csak hab a tortán, hogy az akció nyomán az összes Mária néni esetleg elesik a mindennapi betevő ostyájától.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Feljegyzés az ostyáról és a szotyoláról
  1. Kalifaszi Guszti szerint:

    A pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!

  2. kovacs_ugynok szerint:

    Baj lesz ebbül more! Drágulni fog a kenyér… :/

    Apropó! Ezt a fidesz bandát le lehetne csukni rémhírterjesztésért is. Szerintem nem a politikusok dolga, hogy atomháborúval rémisztgessék a jónépet. Mindegy, hogy van-e esélye vagy nincs. Egyelőre nem sok.

  3. Nagy Zsuzsanna szerint:

    Nem protkós szájakban változik át Krisztus testévé, tehát Oltári Szentséggé az ostya, hanem a pap felszentelt kezétől. Igaz, egyházammal nem nagyon büszkélkedhetek mostanában, sőt nem járulok szent áldozáshoz, mert egyházam mit mondjak, leheveredett? Inkább odaállt a hatalom, a pénz mellé. Nem is biztos, hogy megáldoztatnának, mert aktív ellenálló vagyok. Amúgy nem rossz az írás.

  4. miki1950 szerint:

    A kulcs az áfa bevtel növelése. Olcsóbban árú, kisebb áfa és fordítva.
    Ez a gazdasági oldala, a politikait most hagyjuk.

  5. trabant szerint:

    „Főegyházmegyei Ostyaellátó”

    Helyesen:

    FőegyházVÁRmegyei Ostyaellátó lenne a neve – az újkori feudaliták agymenése szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum