Mindegyik ment a maga dolga után, és mindegyik azt gondolt magában, amit akart.
Mindegyik ment a maga dolga után, és mindegyik azt gondolt magában, amit akart.
Mindazt, ami mostanában történik, és aminek következtében kicsiny hazánk a nemzetközi politikai élet sajátosan eszelős mellékszereplőjeként szórakoztatja a publikumot, hiba volna egy vagy több ember magánszámlájára írni.
– No, mi ez? – José Arcadio őszintén felelte: – Kutyaszar. Erre apja visszakézből úgy szájon csapta, hogy eleredt a vére és a könnye.
Máma állampolgárságot adunk, és elveszünk, mint akciós banánt a piacon.
Mindnyájan halak vagyunk, a tó pedig fogy: mocsarasodik.
Jelzésértékű volt 2010-ben, amikor a frissen kinevezett elszámoltatási kormánybiztos, egy Budai nevű alak – aki nem tudom, honnan a frászból került elő hirtelen – szinte vallásos buzgalommal állt szinte naponta a kamerák elé, és rántotta le újra meg újra a leplet valamiről, amiről szinte maga sem tudta, hogy micsoda, de
Ki hitetlen, és amellett jóakaratú, annak útja mindenképpen tiszteletreméltó, mert a földi és túlvilági jutalom reménye nélkül jónak lenni a legigazabb erény.
A jeles ételt el lehetne nevezni karcagikumnak is, és egy lépésben kikiáltani a Karcagi Köztársaságot, elszakadni az anyaország kebeléből. Mindez azzal az előnyel is járna, hogy az ott élők, mint külhoni magyarok több pénzt szakíthatnának a büdzséből, mint most, amikor csak rendesmagyarok.
„Az öröm annyi csak, mint a nyerítés. Vagyis mihelyt letelt a nap, akkor már majdnem mindegy, hogy jól telt-e vagy rosszul.”
Legutóbbi hozzászólások