Hungaricus hungarikum

Az országot sújtó lehető legnagyobb problémakörrel foglalkozott a napokban a Hungarikum Szövetség (a továbbiakban: HUSZ, de nem János), sikerült nekik belekötniük egy pörköltbe, védve a saját márkájukat, amit csak őt tartanak oly fényesnek, hogy kardkirántva még sajtótájékoztatót is rittyentettek, feltehetőleg nem egy karikás ostorral terelve egybe a sajtó munkatársait, pedig az módfelett magyarosch módja lett volna annak, hogy megmutassák és elmagyarázzák, az a pörkütt mér nem méltó a nemzet védelmére. Nagy bajok vannak vele, Karcagon készül, ami nem fedi le a teljes hont, így méltatlan a megtisztelő cím viselésére.

Szerintük.

Íme a baj az MTI tálalásában: Nagy a baj birkapörkölt-fronton. A hungarikum szövetség szerint a karcagi ételnek semmi keresnivalója a hungarikumok között, értéknek ugyan érték, a hungarikumokat viszont felhígítja. Sürgős egyeztetést hívtak össze a hungarikum bizottsággal, remélik, hogy “értékalapú, következetes és a fenntartható működőképességet elősegítő” tárgyalások kezdődnek. A minősített hungarikumok között több olyan értékelem is van, amely a HUSZ megítélése szerint nem tesz eleget a követelményeknek. Ezek között említették a karcagi birkapörköltet. A HUSZ azzal érvel, hogy noha a receptúra valóban tradicionális, de megyei, nagytáji – nagykunsági – érték, még nem hungarikum. Azt javasolják, hogy a hungarikumok minőségének biztosítása és fenntartása – a “hígulás” megakadályozása – érdekében ne lehessen automatikus a hungarikummá válás. A HUSZ javasolja, hogy a megbeszéléseket mielőbb kezdjék meg.

Sőt, odáig is elment a HUSZ elborult embere, Birinyi József elnök, hogy a karcagi renitensek miatt törvénymódosítást javasolt, mondjuk, ha jól fekszik a rezsimnél, akkor két nap alatt lezavarható a dolog, csak az a baj, hogy éppen nyári szünet van a parlamentben, ezért a szemét karcagiak őszig két pofára tömik magukba a birkát abban a tudatban, hogy az igazi nemzeti eledel, nem csak olyan maguknak való pusztabéli ócskaság, amit szerte a világon elő lehet állítani, veszélyeztetve ezzel a magyar nép dicsőségét. Persze rendkívüli ülést is össze lehet hívni, ha már a nemzetbiztonsági bizottság előveszi a kém-ügyet, egy kalap alatt foglalkozhatna a szakadár karcagiakkal is, esetleg belengetve számukra is egy kis pört, mert soha nem lehessen tudni, esetleg még valami ürgebőrt is belefőznek a zaftos lébe, eltüntetve így az árulkodó nyomokat.

Nagy a veszély, ez rohadtélet.

A végső megoldásra, a nagy megnyugvásra még várni kell tehát, ám negatív döntés esetén a jeles ételt el lehetne nevezni karcagikumnak is, és egy lépésben kikiáltani a Karcagi Köztársaságot, elszakadni az anyaország kebeléből. Mindez azzal az előnyel is járna, hogy az ott élők, mint külhoni magyarok több pénzt szakíthatnának a büdzséből, mint most, amikor csak rendesmagyarok. Ez látszik a jövő dicsőséges útjának.

Íme a szakadár étek elkészítésének módja: a szalonnát csíkokra vágjuk, zsírját kisütjük. A nagyobb darabokra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt megdinszteljük, és köménymagot is pirítunk rajta. A birkahúst hozzáadva addig pirítjuk, míg a hús elfehéredik. Az sem baj, ha néhol kicsit meg is pörkölődik. Sózzuk, borsozzuk, és csak annyi vízzel öntjük fel, hogy éppen ellepje. Lassú tűzön sokáig főzzük. Csak ugyanabból a birkából főzzünk, kis korkülönbség is azt eredményezheti, hogy az egyik húsdarab megfő, míg a másik kemény marad.

A belsőséget 1 óra főzés után adjuk hozzá. Ha már kicsit puhult a hús, adhatunk hozzá zöldfűszert is. Legjobban a kakukkfű illik hozzá, de ízlés szerint más is tehető bele. Csípős paprikát ízlés szerint tegyünk bele, és többször kóstoljuk meg. Ha úgy érezzük, már majdnem megfőtt, a vörösborban elkeverjük az őrölt piros paprikát, és a pörköltre öntjük. A bor csersav tartalma a még szét nem főtt hagymát is szétrobbantja, amellett hogy különleges ízt ad pörköltünknek. Kevéssel a főzés vége előtt, nagyon vékonyra szelt vöröshagymát vagy újhagymát és néhány gerezd nagyon apróra vágott fokhagymát is adok hozzá ismét. A friss ízek szintén feldobják ételünket. Tálaláskor vékony karikára vágott hagymát, újhagymát, csípős paprikaszeleteket kínáljunk, külön tányéron. Mindenki kedvére ízesítheti.

Azt a szemétrohadtkapitalistamulti étel, magyar névre nem jogosult, egyék meg a karcagiak, ha már megfőzték, hogy csapják el a nyamvadt gyomrukat a nemzetietlen szarukkal.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!