Már nem Mária, sokkal inkább Gabriella országa vagyunk, az ő kezébe ajánljuk sorsunkat és javainkat, abban a hitbéli buzgóságban, hogy ő fog megvédeni minket a hajdanvolt szent helyett, ez a feladata ugyanis három éve, amikor a nyugdíjakat óvta meg, elsősorban tőlünk, és főképpen maguknak.
Őszintén szólva a hajdanvolt kiflicsücskös kalandja óta egészen a nyugdíjakkal történő babrálásáig nem nagyon lehetett hallani felőle, bizonyára készülődött a nagy feladatra, amikor is ő lesz a megvédő nagyasszony, és valljuk be, ez embert, még Selmeczit is próbáló föladat, amikor a mindenünnen folyamatosan leselkedő veszélyektől kell védelmezni a hazát a permanens szabadságharc tarack-záporában. A nyugdíjakról szólt ím ígyen annak idején:
„Senki ellen nem vagyunk, a magánnyugdíj-pénztárak ellen sem, a befektetések ellen sem, de a kormány legfontosabb feladata az, hogy megvédje a nyugdíjakat.”
A végét tudjuk.
Tevékenysége áldásos, olyannyira odavan megvédési buzgalmában, hogy mi meg teljesen odavagyunk tőle. Már a babáknak is kedvük van megszületni, pedig intette őket már régen Müller Péter Sziámi, hogy ebbe a világba nem érdemes:
„Rádióaktív rádió/ Tévé, hülye tévé/ A napjaid megint összeállnak/ Egy elhomályosult évvé/ Nem élhetsz az emlékeidből / Mert nem történt veled semmi sem/ Azt hazudnak neked, amit akarnak/ Nem lenni nem jó/ De nem jobb lenni sem/ Ha előrelátó csecsemő lettél volna/ Felkötöd magad a köldökzsinórodra.”
Ez nem éppen NER kompatibilis szöveg, de szerzője vagy látnok volt, vagy csak simán zseni, hiszen abban az időben íródott, amiből nagy menekvésünkben körbe forogva éppen visszatérünk. Illetve nem egészen abba a létállapotba, akkor a hatalom éppen a Sziámitól óvott volna, most meg nekünk védenek meg mindent. A rezsitől elkezdve, a földön át a trafikokig a jóisten se tudja mi mindentől épp, aminek végeredményeképpen a védelem nyomán valahogy mindig a túlfélre csoportosulnak át a lóvékötegek, itt, azon az oldalon, amelyiken magunk álldogálunk, egyre kevésbé kuncog a krajcár, és ez speciel nekem nem tetszik, meg úgy a környezetemben senkinek se, de ők védő karjaikat Selmeczivé transzformálva csak óvnak rendületlenül.
Mi állunk a pénzhalom innenső végén, ők pedig tartják a markukban, el nem engedik, megvédik. Mindez nem is jutott volna eszembe, ha már megint nem védene valamit ez az asszony, amitől visít a fél ország, ezek pedig a takarékszövetkezetek volnának, amely vagyonról súlyosan hasonlóképp fogalmaz, mint annak idején tette a nyugdíjakkal, annak látjuk a végét, emennek – mindezek után –sejteni véljük. Ezt nyilatkozta a kiflis:
„A százmilliós tőkeinjekcióval a kormány a takarékszövetkezeti rendszer megerősítése miatt döntött. Az átalakítás a takarékszövetkezeti tagoknak és azoknak is érdeke, akik nem külföldi bankokat szeretnék igénybe venni a jövőben, hanem magyar takarékokét, az érintettek ne aggódjanak, a kormány a magyar gazdaságot segíti és a magyarok tulajdonát szeretné biztonságban tudni.”
Azóta, hogy ezek a mondatok elhangzottak, minden eldöntetett, káromkodni nem kell, csak Sziámit idézni megint.
„Ha nem akarod hallani azt, aki oktat/ Mert véletlenül tudod/ Hogy egy utolsó szemét/ Ha azt gondolod róla/ Hogy pofázhat és szophat/ Fogd be a füledet/ Vagy hallgasd ezt a zenét/ Ha eleged van abból/ Hogy senki se tudja/ Hogy mit kellene csinálnod/ Hogy jobb legyen a kedved/ Mégis mindenki okos/ Mert azt hiszi magáról/ Fogd be a füledet/ És hallgasd meg a csendet/ Ha zavarni akarnak a depressziódban/ Ha meg akarják mondani/ Hogy mikor hova állj/ Fogd be a füledet/ Hallgasd meg a csendet/ És ha szét akarják törni/ Üvöltsél, hogy fáj!”
Vélemény, hozzászólás?