Valamennyi bejegyzés

Tréfa

Fölvetette pofátlanul, hogy unja már a tarhonyát, de elhallgattatták, ráförmedtek, hogy fogja be a pofáját, amitől érthetetlen módon még vidámabb lett, még jobban érezte magát, s amikor ítéletet hirdettek, hogy golyó általi halál, egyenesen felröhögött. Aztán vitték a végtelen folyosón egy zárt udvarra, szemben vele három katona, és nem szaroztak, lőttek, s amikor az első golyó a testébe hatolt, felkiáltott csodálkozva, hogy ez most komoly? És az volt.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Értik ezek a hexametert?

Mennyivel egyszerűbb már ez, nincsen lacafaca, cicó, így lehet kijelölni, hogy aki nincs velünk, az nem létezik, és akkor lehet haza-, nemzetáruló meg a kiskutya fasza is. És akkor, de csakis akkor csak véget érne ez a felfokozott zakatolás, ami nem hagyja, hogy az ember elücsörögjön a járdaszegélyen, és addig nézze a csillagokat, göncölöket, míg el nem takarja a jóságos, gomolygó köd. Ebben az aktusban több hazaszeretet van, lehetne, mint ötszáz Himnuszban meg nyolcszáz Szózatban együtt és vegyítve a négyzeten.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

A delírium foka: mindenki hazaáruló

Lehet választani. A magam részéről a Magyarország névre hallgató diliház legfőbb, pocakos ápoltjának arbor infelixet és securi percuterét javasolok, tarpeiusi kiegészítéssel. Az összes többivel azt csináltok, amit csak akartok, egy megjegyzéssel: börtönt építeni nem szükséges, az ország úgyis kerítésekről ölelt, s benne ugrándozik – rács közt a majom – minden hungaricus halandó az idők végzetéig.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Unortodox ürgebőr és békaember

Jelzésértékű volt 2010-ben, amikor a frissen kinevezett elszámoltatási kormánybiztos, egy Budai nevű alak – aki nem tudom, honnan a frászból került elő hirtelen – szinte vallásos buzgalommal állt szinte naponta a kamerák elé, és rántotta le újra meg újra a leplet valamiről, amiről szinte maga sem tudta, hogy micsoda, de

Read More…

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum