Így vagyunk

Lehetett volna ezt cifrábban is fogalmazni, egyértelműbben, azonban nem hiszem. Unom, ez volna a lényege. Nem kívánnám harsonaszóval ismételni magamba zuhanásom lényegét, amely a körülölelő világban leledzik, de hát mi tegyek, ha benne van? Mint máskor sokszor, most is a jó öreg katonához fordulok, aki képes volt rá, hogy hülyére vegye a világot, nem azért, mert előnye jutott volna belőle, hanem mert azt csak így lehetett elviselni. Aztán sikerült neki, ami jó volna, ha a mai gyakorlatba is bekerülne, – ’hetne. Bár ez csak ábránd, ám nem minden tanulság nélkül való, hogy a jó Jozef miképpen fingatta az aktuális hatalmat, ahogyan nekünk is kéne.
turista
“Dub hadnagy felindultan nézett a derék katona gondtalan arcába, és dühösen megkérdezte:
– Ismer maga engem?
– Alázatosan jelentem, hogy ismerem a lajtnant urat.
Dub hadnagy szemei forogtak egyet, a lába nagyot dobbantott:
– Én pedig azt mondom, hogy maga még nem ismer engem.
Švejk megint ugyanazzal a gondtalan nyugalommal válaszolt, mintha raporton volna:
– Alázatosan jelentem, hogy ismerem a lajtnant urat, a mi menetzászlóaljunknál tetszik lenni.
– Maga még nem ismer engem – kiáltotta megint Dub hadnagy -, lehet, hogy a jó oldalamról ismer, de majd meg fog ismerni a rossz oldalamról is! Én veszedelmes ember vagyok, mit képzel maga, én megríkatok mindenkit. Nahát, ismer vagy nem ismer?
– Ismerem, lajtnant úr.
– Utoljára mondom magának, hogy nem ismer, maga szamár. Van magának testvére?
– Lajtnant úrnak jelentem alássan, hogy van.
Dub hadnagy végképp dühbe gurult Švejk nyugodt, gondtalan tekintetétől, és magánkívül ráordított:
– Biztosan az is olyan nagy marha, mint maga. Mi volt civilben?
– Tanár, jelentem alássan. Aztán őt is behívták, és letette a tiszti vizsgát.
Dub hadnagy úgy nézett Švejkre, mintha át akarná fúrni. Švejk méltóságteljes nyugalommal állta Dub hadnagy gonosz pillantását, úgyhogy a beszélgetésük egyelőre véget is ért, ezzel a szóval:
– Abtreten!
Mindegyik ment a maga dolga után, és mindegyik azt gondolt magában, amit akart.
Dub hadnagy azt gondolta, hogy szól a kapitány úrnak, hogy csukassa le Švejket. Švejk pedig azt gondolta, hogy ő már sok hülye tisztet látott, de az ilyen, mint Dub hadnagy, mégiscsak ritkaság az ezrednél.”

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!