Valamennyi bejegyzés

A KDNP tagok erkölcsi moratóriuma

Az aluljárók népében – akik szintén nem árják, sőt inkább homelessek – több krisztusi érték van, mint ezekben együttvéve és négyzetre emelve. Ők az utolsó falatjukat, mocskos takarójuk másik felét, és tablettás boruk utolsó csöppjét is megosztják sorsosaikkal. Ha innen nézzük, április harmincadika után számuk Harrachnak is köszönhetően jócskán szaporodni fog, miután újra győzelemhez segítik a maffiát, és a fedél huss, el is száll a fejük fölül.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Csakrabiznisz

Mesélhetnék még Semjénnek, de Harrachnak is arról, hogy ez a móka alapjaiban más, mint a Tescoba járástól való eltiltás, ugyanis a templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti közvetlen módon a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani, etc.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Nyolcvannégyezer

Különben is, az ember eredendően bűnös, így a szakállas azt veri le hetedíziglen rózsaszín, csillogó tolltartó és hátitáska formájában a mai szerencsétleneken, hogy az ősanya meg apa beleharapott abba a kurva almába. Mindez szép gondolat, a mi világunkban azonban nem szerencsés, mert a mai apák és anyák, ha még pár iskolakezdést a nyakukra küld az Úr, akkor birnami erdőnek képzelik magukat, és megindulnak.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Bayeriáda: a Vatikán az új Brüsszel

Íme, hölgyeim és uraim, Magyarország, 2017-ben, és nem tudom, tetszenek-e érezni, hogy nem lesz ennek jó vége. Egy Fidesz-es mufti szerint már előkészítették a vizes szar után induló gyűlölet-félórát. Azt nem árulta el, ki vagy mi lesz a célpont, de, ha ez így megy tovább, még megérjük, hogy Ferenc fog mosolyogni a plakátokon, és őt kell majd megállítani. Az lesz ám csak a ramazuri.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Családi kör

„Az unióban jogi eszközökkel akarják átírni azokat a definíciókat, amelyek már az európai államok létrejötte előtt megfogalmazódtak. A különböző nemű emberek házassága és együttélése, a családi lét a természetes gondolkodásból, a biológiai rendből fakad. Nem hiszem, hogy ez ellen kellene küzdeni.” Harangkongásos tudatában valahogyan nem ragad meg, hogy ez az egész nem azért van, hogy Isten összes bárányát megbuzítsa, hanem elsősorban az okból, hogy a melegeket ne ruházzák meg a villamoson, és szittya álmodozók ne óhajtsák kiherélni őket.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Idomítsunk legyet!

Viszont innentől leveszi rólam azt a terhet, hogy kacifántos módokon és tényekkel bizonyítsam a zsarnokság tényállását, mert íme, megtörtént. Azt hiszem, nem szükséges részletezni mi által, röviden azért: demokráciákban magántévék működésébe nem pofáznak bele, ultimátumokat meg pláne nem adnak neki. Ilyen egyszerű ez. Kisebb aggódásra ad azonban okot a kitűzött cél elérésének dátuma, amely bőven a következő választások utánra datálódik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Rétvári örömapu, Hegel, meg Johnny Rotten

Szorongva várjuk tehát, mikor jön el az idő, ahol örömapu így köszön el a permanens boldogság-ámokfutás után: „Véget ért a móka mára, zárul Miki mókatára, de, ha tetszett, nemsokára, Tercsi, Fercsi, Kata, Klára, s valahány név a naptárban, eljövök még hozzátok! Viszontlátásra pajtások!” Ekkor sírja majd el magát Jolán néni, mert rájön, hogy újra gyerek, de Jhonny Rotten mégsem lehet az övé, csak a húgyszagú Pista ember a 28/A-ból, mert az élet nem habostorta. Még havi párszáz plusszal sem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Rétvári, kurdok, arabok

Ilyképpen, amikor őrültek mészárolódnak, akkor nem a keresztényeket kell megvédeni, sokkal inkább embereket magukból kivetkezett állatoktól. Rétvári mindenes és mókamester azonban mindenféle veszélyek nélkül közlekedhet a vérzivatarban, mert, hogy fehér, az nem kétséges, viszont, hogy európai-e, az vizsgálat tárgyát képezi. Ezért, amikor a dzsihádista meglátja őtet, elgondolkodik, hogy nyakazzon, vagy ne nyakazzon. Aztán meghasonlik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Gyermekeink lőkészsége

Ha most gonosz lennék, azt mondanám, hogy a magyar iskolarendszerből Orbánjugendet csinálnak. Gonosz vagyok, és azt mondom. És nem azért, mert ez a mániám, hanem, mert ez van. Miközben a fentebb előadott örömteli híreket tanulmányoztam, az is a szemem elé került, hogy a pártközpont keresi azt a szlogent, amire a 2018-as választásokat föl lehet építeni, különös figyelemmel a hülyékre, hogy ők is fölfogják.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Crusade

A keresztény ugyanis nem egy nép, nem nemzet, és nem is különálló faj, s ha Rétvári úr ezt tételezi, akkor a nácizmus megbocsáthatatlan bűnébe esik. Ami ugyan nem meglepő, csak éppen mellbevágó. Két opció van. Ha valóban így gondolja, akkor ő a mi Rosenbergünk. Ha meg nem, akkor degenerált, tudatlan barom. Tessék választani.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum