Ha késik a vonat, szidja Trianont

Lázár Jánost a parlamentben szembesítették a magyar vasút 2024-es állapotával. Fölsorolták neki – ha nem tudná -, hogy az utazóközönség mikkel találkozik, ha vonatozni óhajt úri huncut kedvében. Úgymint: állandóak a késések és a járatkimaradások, a vagonokban nincs klíma, vonatok siklanak ki, mellékvonalakat zárnak be, a sok túlóra miatt a dolgozók fáradtak és azonnali béremelésre lenne szükség, melynek forrását az érdemtelenül kiosztott vezetői prémiumok jelenthetnék.

A miniszter válaszolt is a temérdek gondra, és azt mondta, Trianon a bajok oka. Szó szerint: „Trianon nélkül egyébként miénk volna Európa egyik legmodernebb vasúthálózata, ám az elmúlt száz évben soha nem rendelkezett az ország akkora anyagi erőforrással, hogy újjáépítse ezt a körvasutat is tartalmazó rendszert”. Régen mondtuk azt valamire, hogy delikát, de erre használnunk kell a különös jelzőt, hiszen beláthatatlan távlatokat nyit meg a Fidesz megszokott másra mutogatásában. Most már Károlyi Mihály is játszik.

Azért ő mégpedig, mert a jobboldal (vö.: széljobb) narratívjában a „vörös gróf” tehet mindenről, és nem pediglen a magyar úri osztály feudális szemlélete, de ebbe ezen a ponton nem megyünk bele, mert a végkifejlet szempontjából édesmindegy. Lehet zokogni a nemzeti emlékező gödörben, de az, hogy a magyar vasút a XXI. század közepén szinte működésképtelen, nem igazán eredeztethető onnan. Vagy, ha Lázárnak mégis sikerült, az olyan képzelőerőre vall, ami még nekünk sincsen.

Viszont innentől fogva végtelenül leegyszerűsödnek a dolgok. Ha a vasút széthullása megmagyarázható Trianonnal, akkor semmi akadálya az inflációt is ezzel magyarázni, és ezt ajánljuk Nagy Márton figyelmébe, aki a másra mutogatásban rendkívül tehetséges, de ezek szerint Lázárnak csak jelenthet. Amúgy ez egy kis közjáték volt tegnap az országgyűlésben, kérdés volt meg válasz, aztán minden ment tovább a maga megszokott módján. Ám senki nem tette fel a következő kérdést, hogy Lázár miért szórakozik.

Bár az is lehet, hogy komolyan gondolta, viszont akkor nagyobb a baj, mint eddig sejtettük. Lázár kijelentése ugyanis nincs messze a Nesquik reklámjától, miszerint „Igyál még egyet, és fogd rá a nyuszira”. Ugyanakkor nem mi, hanem a miniszter tett utalást az elmúlt száz évre, amiről viszont nekünk jut eszünkbe a főnöke óbégatása a legsikeresebb tíz esztendőről, amiből az a kérdés fakad, hogy akkor miért nem jutott pénz ezidő alatt a vasútra sem. Így föltesszük az egyedül releváns kérdést a’la szintén Orbán: hol van a pénz?

A választ ugyan magunk tudjuk az oligarcha zsebekről, csak Lázárnak is illene bevallania, nem ilyen képtelen mesékkel előállni. De még az is csodás ebben a történetben, hogy mindezek után sem kérdezte meg senki a rókaképűt, ezt most tényleg komolyan gondolja-e, mert még tréfának is elég meredek. Viszont, mint látjuk, a Nap most is zavartalanul süt az égen, mint temetések közben is rendre szokott, következésképp nem történt semmi, tessenek oszolni, és siratni hajdanvolt nemzeti nagylétünket.

Ami persze eloszlik egy Budapest-Debrecen viszonylat alatt, de legalább tudjuk, ki a bűnös. Vagy Károlyi, vagy pediglen a nyuszi, innentől fogva pedig már kabaré az egész. Aminek soha nem lesz vége, amíg ezek hatalmon vannak. Mondjuk azt, hogy ezzel is szintet léptek? Könnyű volna, de nem lenne igaz, mert csak idő kérdése volt idáig is elérkezni a másra mutogatásban, ám, ha a folyamat nem áll meg, még a dínókig is eljuthatunk, illetve ezen a vonalon a kismalac kunkori farkáig épp. Csak az a kérdés, ezek után Lázárt komolyan lehet-e venni.

Még továbbá, hogy eddig hogyan álltunk vele, elhittünk-e egyáltalán valamit is abból, ami a száján kijött, de ez igaz az egész bagázsra is, akikből miniszter urunk fakad, s ami a Fidesz. Kabaré volna, ha nem lenne tragédia, ami itt folyik. Annyi toldásunk még lenne ehhez az abszurd komédiához, Lázárnak már nagyon régen le kellett volna mondania, illetve naponta kéne megtennie. Elég lenne ehhez a MÁVINFORM oldalát szemlézgetni, esetleg csak ránézni, és eloldalogni a kastélyába, ami mindezek ellenére van neki.

És itt, ezzel is eljutottunk egy nagyon fontos fejezethez, mostani feudális urainkhoz, akik élnek, akárha a bizonyos Marci Hevesen, ugyanakkor elképesztő történeteket találnak ki arról, hogy mindemellett az országban miért nem működik semmi sem. Most éppen Trianon miatt. De lehet akármi is, ahogyan van is, és itt nem állunk neki a hosszas sorolásnak Brüsszeltől a háborúig, Gyurcsánytól Magyarig, és így tovább a végtelen történetben. Vége a mesének kedveseim, induljatok vonatozni, és most már szidjatok, akit csak akartok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Ha késik a vonat, szidja Trianont
  1. Ultron szerint:

    Ha a „delikát” azt jelenti, hogy (*torok köszörülés) „baszd meg a tetves jó kurva anyádat, te hazúg, tolvaj féreg!”, akkor tökéletesen egyetértek. És hangsúlyos delikátot kívánok a többi fideszes rohadéknak is.

  2. Yeti szerint:

    Kis kölyök koromban nem tellett játékvasútra, pedig akkor még nagyon szerettem volna.
    Második gyerekkorban már semmi felesleges baromság nem hoz lázba.
    Nekem lényegtelen, marad vagy sem egy mozdony vagy akár csak egy talpfa az egész kócerájban.

    Ja, delikát +, naná.

  3. Tom Sawyer szerint:

    Kedves Rezeda !

    Nekem ez a Lázár azért szimpatikus, mert nem csak sziep a neve, hanem van is valamije. És annyit is ér. Kilóra, karátra, vagy moltömegre.. Bizonyám mund a tíz a huszonnegyediken… 🤣🤣

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum