Crusade

Mint egy vacak film, olyan ez az ország, egyre inkább beleájulva az ál-kereszténységbe, amely mindenféle szakralitást nélkülöz, mert csak cukormáz a ganajon. Ahogyan az átépített Kossuth tér szellemisége is sugallja, a mai hatalom nagyon szívesen visszatérne a keresztény kurzus idejéhöz, amiről viszont meglehetősen kellemetlen emlékeink vannak. Elég volna történelem könyveket lapozgatni, ám ez fáradságos folyamat, így marad annak a rikoltozása, hogy ezer év. Így válik egyre dohosabbá a Kárpát-medence légköre.

Amikor viszont a szent jobbot hurcolásszák égre fordított ájtatos szemekkel, tán nem ártana utána nézni, kinek az alkarja előtt borulnak le, csak úgy miheztartás végett. Ehhöz telefonos segítséget veszek igénybe, és balavány kolléga tollaival ékeskedek, aki cafatokra szedte ezt az egészet „A keresztény Magyarország mítosza” című dolgozatában, amelyet egészen biztosan Belzebub diktált neki, mert eladta a mocskos lelkét. Tessenek kellőképpen szörnyülködni, amikor feltárul a hajdanvolt Szíria, vagy egyenesen az IÁ, csak épp ellenkező előjellel, amikor a király a saját népe ellen folytatott keresztes hadjáratot itt, minálunk.

gyalog-galopp„István király politikai teljesítménye vitathatatlan, hiszen felismerte, hogy ha a bármily farizeus egyházi hatalom oldalára áll, vagyis Kelet (Bizánc) helyett Nyugatot (Róma) választja, az jövedelmezőbb. De – mondjuk így – az uniós klubtagság akkori kritériumát, az ország „keresztény hitre térítését” nem kifejezetten evangéliumi eszközökkel hajtotta végre. A pórnépet korbáccsal hajtatta a Dunába keresztelkedni; Kézai szerint „a’ fejérnépnek még a’ csecsit is levágatta, ha nem ment templomba”. Koppányt, a nagybátyját (aki mérvadó források szerint nem is volt pogány, csak bizánci keresztény) megölette és négyfelé vágatta, a temetést is megtagadva tőle. (Ez a középkori szokásrendben is különös bestialitásnak számított.) A másik riválist, a szintén rokon Vazult megvakíttatta és forró ólmot öntetett a fülébe. További kedves szokása volt a politikai ellenfeleit élve eltemettetni. Talán így, egy ezredév távolából ideje lenne szembenézni azzal, hogy egy testvérgyilkos szadista fenevadat emlegetünk szentként. Aki pedig a neki tulajdonított kegyes intelmekkel szeretné a király keresztény voltát igazolni, jó, ha tudja: azokat nem ő írta, hanem egy udvari pap, valószínűleg Asztrik apát.”

Íme, hölgyeim és uraim, mindennapi ájtatosságunk origója. Ölég mocskos az alap, nem csoda, ha a felépítmény sem sokkal szívderítőbb. Ez az egész kereszténység, mint valami jófajta joint, úgy ülte meg a lelkeket, és amikor az ezer éves kábulatból ébredezni kezdenénk, sodorják máris az újabb bódító adagot, és ebben is hazudnak. Jó, füllentenek picinyt. Hiába pofázik Orbán a keresztény Magyarországról, és foglaltatja bele az alapszarba az anakronizmust, kitetszik, hogy a józanabb proletárok már rég túlhaladtak azon a mesevilágon és kitüntetett babonaságon, amit vallásnak neveznek, és ezt sem én mondom, hanem Pál Ferenc plébános-helyettes, mentálhigiénés szakember, a Semmelweis Egyetem tanára. Ő ekképp vétkezik:

brian„A városi lakosság már évtizedekkel ezelőtt átment egy olyan folyamaton, ami a tradicionális vallási kultúra megváltozása, eltűnése nyomán történt. Ez a változás most érte el a falut. Egyre kevesebb a száz évvel ezelőtt még virágzó, hagyományos faluközösség. Az a kultúra alakul át, ami száz éve még természetes módon hordozta magában a népi vallásosságot…Ma Magyarország nem keresztény ország, mivel kisebbségben vannak a hitüket gyakorló keresztények.”

Ilyen közegben hoznak létre nekünk keresztényüldözés elleni hivatalt, amely nagyon aktívan veri a habot. Legutóbb épp Rétvári Bence polihisztor bácsi szájával, aki népirtásnak nevezte, hogy a Közel-Keleten fogy a keresztény hit, és Nemzetközi Büntetőbíróságot emlegetett. Nem ártana tán abba is belegondolni, hogy az IÁ nem csak keresztényeket kaszabol előszeretettel, hanem neki nem tetsző muzulmánokat is, ilyképp olyan állapotban leledzik, mint a szent jobb hajdani tulajdonosa ezer éve minálunk. Igaz, akkor nem volt még KDNP.

S miközben államtitkár úr sorolta, hogy a bőségtől megáldott magyar kormány iskolát épít, pénzt ad, és ösztöndíjat biztosít a keresztény araboknak, elkövetett egy nem figyelmen kívül hagyható hibát, amikor etnikai tisztogatásnak nevezte az újkori barbarizmust. A keresztény ugyanis nem egy nép, nem nemzet, és nem is különálló faj, s ha Rétvári úr ezt tételezi, akkor a nácizmus megbocsáthatatlan bűnébe esik. Ami ugyan nem meglepő, csak éppen mellbevágó. Két opció van. Ha valóban így gondolja, akkor ő a mi Rosenbergünk. Ha meg nem, akkor degenerált, tudatlan barom. Tessék választani.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!