Idomítsunk legyet!

Miniszterelnök úr házilapja a saját házi televíziójáról értekezik, és megesik az a csoda, hogy mindezt olvasva az ember rájön arra, amit eddig csak homályosan sejtett, és mindenféle példákkal próbált bizonyítani, de sohasem sikerült igazán. Hogy itt, minálunk zsarnokság van, vagy leánykori nevén diktatúra. Ezt már egyáltalán nem lehet letagadni, sajnos, mégpedig a következők miatt.

Miniszterelnök úr, aki oly sok más dolog mellett az információt és annak áramlását is szeretné a fennhatósága alatt tudni, s mint az közismert, nem is sajnálja rá a keményen dolgozó kisember pénzét, évi nyolcvan milliárdból tart fenn egy olyan média-gólemet, amely semmire sem jó, és MTV-nek nevezik összefoglalóan. Viszont a keményen dolgozó kisember szarik rá magunk közt szólván.

Kitartó, hosszú és verejtékes munkával sikerült elérni, hogy a fél nyolcas híradó – amely a zászlóshajója volna a miniszterelnöki szándéknak – nézettségét a nem is oly rég volt közel milliósról alig több mint százezresre redukálják, ami jelenség voltaképp biztató is volna, ha nem hozná magával a téboly köreinek újabb szintjeit. Első lépcsőben a Vajnatévével, amellyel újólag megtörtént az a csoda, hogy nem érdekli a népeket, ha a bigott hívőket kivesszük a pakliból.

Miniszterelnök urat ezek az eredmények fölöttébb elkeserítették, és nem arra – az egyébként normálisnak tekinthető – belátásra jutott, hogy lazítani kellene a gyeplőn, és nem kizárólag hamisságokat kínálni a választópolgárnak eledelül. Ő másképpen működik. Ennek a különös üzemnek az az ismertetőjegye, hogy Mészáros Lőrinc fölvásárolja, amire miniszterelnök úr rábök, gondolván, ha nem muzsikál az egyik, legyen akkor másik, most épp legutóbb az Echo TV lett a csoda friss, ropogós letéteményese.

Újat mindezzel aligha mondtam, a nóvum eztán jön, a szándék és az ultimátum, amely szerint a Magyar Időkkel mészároslőrincesített Tv-nek szinte a nulláról indulva kellene megvernie konkurenseit, és van határidő is. Orbán Viktor környezetéből származó információk szerint miniszterelnök úr 2018 nyarát jelölte ki, amikor már „olajban kell úsznia a kormánymédia gépezetének”. – Ezt a saját bejáratú lapja fogalmazta meg ily plasztikusan, viszont nem kezdett el halálra váltan hörögni, ami szívességet én most megteszek, és helyetted is, nyájas olvasó.

Mert nézzük csak, hol is élünk. Miniszterelnök úr egy – állítólag – magánpénzből felvásárolt magántelevíziónak megszabja a szellemi – vagy szellemtelenségi, gusztus dolga – irányát, és ad neki másfél évet, hogy olyan eredményeket produkáljon, amilyet ő maga, mint Móricka elképzel, különben…Ez itt a hangszóróra irányuló kérdés, hogy mi lesz különben. Levágja Mészáros úr becses tökeit? Száműzi őtet Borsodba, vagy újabb felvásárlandó médiumot, mint célt tűz elébe? Ez a jövő fogós, ravasz kérdése.

Viszont innentől leveszi rólam azt a terhet, hogy kacifántos módokon és tényekkel bizonyítsam a zsarnokság tényállását, mert íme, megtörtént. Azt hiszem, nem szükséges részletezni mi által, röviden azért: demokráciákban magántévék működésébe nem pofáznak bele, ultimátumokat meg pláne nem adnak neki. Ilyen egyszerű ez. Kisebb aggódásra ad azonban okot a kitűzött cél elérésének dátuma, amely bőven a következő választások utánra datálódik. Ebből az a következtetés fakad, miszerint miniszterelnök úr nem számol azzal a lehetőséggel, hogy gyalázatos hatalmát másnak kéne átadnia. Itt volna hát az ideje, hogy leváltásának módszertanán elmélkedjünk immár.

Mivel a regnáló ellenzék meglehetősen töketlennek mutatkozik, a fellazítást egészen más módon kell véghez vinni. Meg kell tanítani a szürke, folyvást csak legyintgető masszát vigyorogni, mert – a jelek szerint – a regnáló hatalom nem szenvedheti a jókedvet, nincs annak helye a permanens háborúk közepette. Ha az ember elkezd röhögni, legott megszabadul a talpaink egymásra lépnek csikorgó, falvédős világszemléletétől, és tán kedve támad szavazni is, ami jó móka lehet, ha odafigyel az ember.

Tudta ezt a pajkos kedvű Kierkegaard koma, aminek ékes bizonyságát adta a következőkben: „Valami csodálatos dolog történt velem. A hetedik mennyországban éreztem magam. Ott ült az istenek gyülekezete. Különös kegy folytán elmondhattam egy kívánságomat. Szeretnél – mondta Merkúr -, szeretnél fiatal lenni vagy szép, hatalmas vagy hosszú életű, akarod-e a legszebb lányt vagy valami mást abból a sok csodából, melyet a kincseskamrában őrzünk, válassz hát, de csak egy dolgot. Egy pillanatra zavarba jöttem, s aztán így szóltam az istenekhez: Tisztelt kortársak, azt az egy dolgot választom, hogy mindig velem legyen a nevetés. Egyetlen isten sem szólt semmit, hanem mindnyájan nevetni kezdtek. Ebből már tudtam, hogy kérésem teljesül, és úgy találtam, hogy az istenek megfelelő módon tudják kifejezni magukat; hiszen nem lett volna illő, ha komoly hangon így válaszolnak: legyen akaratod szerint.”

Mindezek szellemében vegyünk példát arról a holládi fiatalemberről, aki új gazdát keres házi kedvencének, amikor idomított legyét kínálja megvételre, az alábbi feltételekkel: a zümmögő jószág nem lopott, és nem a tucatlegyek közé tartozik. Az idomított rovar egy vékony madzagon éli mindennapjait, az állapota miatt nem kell aggódni, a tulajdonos ugyanis – állítása szerint – nagyon figyelt az egészségére. Törzskönyvvel rendelkezik, így természetesen féregtelenítve van, és a veszettség elleni oltásait is megkapta. Az ára azonban igencsak borsos: ötvenezer forint, amelyből a hirdető egy fillért sem hajlandó engedni. De legalább ajándék póráz jár az állathoz, azzal már nem kell törődnie az új gazdának.

Íme, hölgyeim és uraim, a világbölcsesség foglalata. Aki legyet idomít, az bízik a fényes jövőben. Nem retteg attól, hogy a migráncsok elveszik a munkáját, megerőszakolják kedvencét, és azzal sem törődik, hogy Tállai avató szakmunkás mit ad át épp, vagy Rétvári örömhozó milyen boldogságokat talál a nyugdíjasok, nagycsaládosok vagy az óvodások számára. A légyidomítás nemes feladata az ember minden idejét kitölti, nevet csak a világ ostobaságán, és miniszterelnök úr szokásos skizofréniája is csak egy messzi galaxis bárgyú visszfényének tűnik csupán. A légyidomítás maga a szabadság, tartsd jól tehát a legyedet, és jó szóval oktasd, valamint játszani is engedd! Ez börtönünk csikorgó zárának kulcsa.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!