Szájer kipihente magát

Amikor négy évvel ezelőtt Szájer lecsúszott az ereszen, és kiderült róla, amit addig titkolt, de ezután már nem lehetett, maga Orbán Viktor mondta a botrányról, hogy cselekedete nem elfogadható és védhető. Nekünk, akik egy másik dimenzióból nézzük a világot, leginkább azért nem volt elfogadható, mi több undorítóan visszataszító, mert ez volt az az aktus, amikor kiderült, az ereszes ember olyan életet él, amelyet a pártja – az ö munkásságának is köszönhetően – megbélyegez és üldöz.

Ebből a kettősségből az fakad, hogy Szájer nem hős, nem áldozat, hanem szaralak, amit akkoriban saját maga is beláthatott, nem véletlenül bujdokolt el állítólag még a szakállát is leborotválva. Hogy négy év nagy idő-e a teljes feledéshez és rehabilitációhoz mindezek után, azt mi nem tudjuk, abban azonban teljességgel bizonyosak vagyunk, ha magunk estünk volna hasonló bűnbe, mi soha nem nyertünk volna bocsánatot. Még a keresztényi szeretet nevében sem, amúgy meg pláne. És sőt.

Amikor pár héttel ezelőtt Schmidt Mária azzal állt elő, hogy Szájerre bízza az úgynevezett Szabad Európa Intézetet (amelynek a nevével is sok mindent pofán köpnek), s ebben Szájer „szellemi, szakmai, elemző, tanácsadói természetű” munkát végez majd, azt gondolhattuk, csak elfogyott a félretett pénze, és a Párt – nem feledve alja érdemeit – ekképp nem hagyja őt az út szélén. Akikben van még csöppnyi morális érzék, fölháborodtak ezen, mert mást nem tehettek, hiszen a Fidesz lényegét fedezték fel az aktusban.

De a Fidesz esszenciája az is, hogy ennyivel nem elégszik meg, s mintha bármilyen eresz a világon sem volna, most nekiláttak makulátlan és megdicsőítő szobrot faragni a menekülő embernek. És nem más, mint a first lady, maga Lévai Anikó vett részt ebben megfelelő kisegítő személyzettel, úgymint G. Fodor Gábor és megint csak Schmidt Mária. Ők voltak azok – többek között -, akik bemutatták nagyon vidám hangulatban Szájer interjúkötetét, egyben méltatva „fantasztikus”, „páratlan” szellemi képességeit, ami ezek szerint van neki.

Még az is lehet. Mindez azonban erős feltételes mód, ám egyáltalán nem érdekes, hiszen mint föntebb utaltunk rá, Szájer morálisan semmisült meg teljesen, és ez volna az a stigma, amit semmi az ég egy világon le nem töröl. A Fideszt azonban épp ez nem zavarja, ami mindent elmond a Párt minéműségéről, így arról is, mi okozza azt, hogy ezekkel jóravaló ember semmiféle közösséget nem vállal. Sőt, ha módja van rá, messzire kerüli még a szagukat is, bár az az egész országot ellepi. Olyan is, mint látszik.

De nem azért vagyunk itt, hogy nyilvánvaló dolgokról elmélkedjünk, hanem, hogy megmutassuk, maga Szájer miként tér vissza az akolba kétségek és gátlások nélkül. Adomázik a négy évvel ezelőtti dolgokról, s onnan azt tartja érdemesnek megmutatni, „amikor lemondásomkor elmondtam, hogy elfáradtam, azon sokat gúnyolódott a sajtó, pedig őszinte volt”. Itt, mint kitetszik, az elfáradás okáról nem esik egy rohadt szó sem, de leginkább arról, ha nem lett volna az eresz-ügy, a hatalmas fáradtság sem lett volna.

Mindennek ára van. A visszatérésnek is, és nem az lesz, hogy ezért egyszer majd kérnek valamit tőle, mert ez már megtörtént. A „szellemi, szakmai, elemző, tanácsadói természetű” munkája az lesz és annyi, hogy tudományos köntösbe bújtatva szidja teli pofával a nyugatot és az Uniót, tehát voltaképp Menczer 2.0, amihöz nem igazán kell „páratlan szellemi képesség”. Hanem leginkább csordaszellem, s ez az ára a rehabilitációnak. Ez ilyen egyszerű, de látjuk, milyen színdarabot rittyentettek hozzá megint, amúgy lejáratva saját magukat.

Ám ki törődik ilyennel közülük, amíg minden: pénz, paripa meg fegyver a kezükben van. És voltaképp az a lényeg, minden más csak eszköz. Szájer is egy partvis a Párt kezében, s ha annyira fényes elme volna, látná ezt. Viszont, ha tudja, és hagyja, hogy most bábozzanak vele, az még többet elmond arról a morális nihilről ami a mélyén van a faszinak. Történetünk ennyi mára, nem több és kevesebb, azonban ez is eléggé kiábrándító. De bárhová is nyúlunk a Fideszben, mindig ez a vége. És ez az egyetlen tanulság.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
3 hozzászólás “Szájer kipihente magát
  1. Yeti szerint:

    Jó lenne végre kipihenni a szájereket, egyéb fidesznyikekkel együtt.

  2. Fáradt szerint:

    Felkészül novák kati és varga jutka. Várom k. endre több milliárd forintos kártalanítását.

    „s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,”

  3. kovacs_ugynok szerint:

    Nem történt semmi különös, csak a szokásos. Ezek a képmutató maffiózók csak a „mások szemében a szálkát, sajátban a gerendát se” elvet vallják. Tipikus bűnözői viselkedés. Az ilyeneknek semmi keresnivalójuk nem lenne a politikában. Elméletileg ugye elítélt bűnöző nem is lehetne parlamenti képviselő se, lásd „a Fekete-Győr fiú esete a fideszes 2/3-al” című magyar tragikomédiát. Csak ahhoz előbb ugye el kéne jutni a bíróság elé is, hogy elítélt legyen valaki. Jogilag. Ja, persze, így könnyű ám azzal jönni, hogy ha-ha nem vagyok bűnöző, mert nem ítéltek el! Pedig nem attól lesz valaki bűnöző, hogy a bíróság elítélte. Elég, ha mi tudjuk. Bár sok mindent nem tehetünk ellene, még… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum