Gyermekeink lőkészsége

Mivel ügyesen hülyét csináltam a sorozó bizottságból, ezért nem voltam katona a komcsik alatt, következésképp forradalmár vagyok. Életemben egyszer volt a kezemben puska, amikor Bedecs tanár úr felügyelete mellett még az általános iskolában, tehát a klasszikus Jungvolk időszakomban lőni vittek. Tele volt a tököm vele, és azóta sem bírom jobban ezt a szórakozást, erőteljesen pacifista alkat vált belőlem ugyanis.

Sőt, egyáltalán nem szeretem azokat a csoportokat, amelyeket a szociológia zártnak nevez, jelenleg regnáló hatalmunk azonban rajong értük. A zárt intézmények (csoportok) tipikus példája a börtön, az elmegyógyintézet, a katonaság vagy a bentlakásos iskola. Miniszterelnökünk, akinek gyakorta megy el az esze, más ideákért rajong, mint jómagam, s mivel mostanában militáns delírek közt él, ezért bakának nevelné nemzetét.

Nem is oly rég katonaságának megerősítéséről ábrándozott, aztán konkrétabb irányt vett elméjének lobogása, amikor meghirdette a lőtérfejlesztési programot, amely keretében huszonhét milliárd pénzből szerte a hazában közel kétszáz lőteret építtetne, hogy mert csak. Állítólag elhízott a magyar, s midőn hason fekve puffogtat, akkor majd kurvára le fog fogyni az elképzelések szerint.

Ilyen lázárok vannak, meg a lovaglás, hogy fess népek legyenek a keményen dolgozó kisemberek. Mindez engemet voltaképp nem is érdekelt volna igazán, annyi ökörség vitt már örömöt a szürke hétköznapokba, hogy eggyel több vagy kevesebb már igazán nem oszt és nem szoroz. Viszont itt volt nekünk ez a PISA teszt, amely azt mutatta meg, hogy oktatási rendszerünk hülyegyerekeket állít elő.

Erre az volt a pártközpont válasza, hogy a tanárok tehetnek róla, valamint az is kiderült, hogy a nívót a közeljövőben a „katonai alapismeretek” névre hallgató, szabadon választható tantárgy beiktatásával kívánják emelni. Minderről Rétvári Bence mindenes számolt be. Ez így pontosan beleillik a kitűzött célok közé, miszerint jó magyarokat és jó keresztényeket kell gyártani az iskolák futószalagjain.

Menni fog. Mindennapos testnevelés, folyamatos nótázás, hit-, és erkölcstan, most meg ez. Sőt, hogy kerekebb legyen a világ, Rétvári úr azt is pedzegette, hogy a jövőben az iskolai testnevelés kiegészülne a lövészet lehetőségével „mint kifejezetten honvédelmi jellegű választható sporttal”, amely a „lőkészségen túl fejleszti a felelősségteljes eszközhasználatot, a koncentrációt és a biztonság szem előtt tartását is.”

Ilyenkor az ember köpne szíve szerint, csak nem tud. Se nyelni, csak meredten bámulja a híradásokat, és összegzi, mi folyik itt. Igazán nem akarom én, de állandóan a hitleráj jut az eszembe, amint szerencsétlen hazánk működését tanulmányozom az utóbbi években, a fülkeforradalom óta. Testnevelés, katonai ismeretek, lődözés, nótázás, ezek a Hitlerjugend mindennapos tevékenységei voltak.

Ha most gonosz lennék, azt mondanám, hogy a magyar iskolarendszerből Orbánjugendet csinálnak. Gonosz vagyok, és azt mondom. És nem azért, mert ez a mániám, hanem, mert ez van. Miközben a fentebb előadott örömteli híreket tanulmányoztam, az is a szemem elé került, hogy a pártközpont keresi azt a szlogent, amire a 2018-as választásokat föl lehet építeni, különös figyelemmel a hülyékre, hogy ők is fölfogják.

Mielőtt nekem ugrana a horda, ezt nem én találtam ki, hanem a Habony-Finkelstein művek. Jól tudják, hogy a legkönnyebb választást nyerni primitív jelszavakkal, amelyeket az egyszerűek is fölfognak, a hozzá való alapanyagot pedig az oktatási rendszer állítja elő éppen. Ilyen egyszerű a világ, így kell alattvalót nevelni. Meglátásom szerint tehát ideje van a tutulásnak, amíg nem lesz teljesen késő.

Hogy visszatérjünk a militáns barmokra, figyelembe ajánlom a Hitlerjugend szervezeti fölépítését, ami ez: „das Deutsche Jungvolk” (10-14 éves fiúk), „die eigentliche Hitler-Jugend” (14-18 éves fiúk), „der Jungmädelbund” (10-14 éves lányok), „der Bund Deutscher Mädel” (14-17 éves lányok) és „das BDM-Werk Glaube und Schönheit” (17-21 éves lányok). Figyeljük, mikor fordítják le ezeket magyarra.

Továbbá azt is vizsgálhatjuk, hogyan jelennek meg majd minálunk a HJ különleges alakulatainak megfelelői, úgymint: Flieger-HJ (repülőalakulat), Motor-HJ (motoros alakulat), Marine-HJ (tengerészalakulat), Nachrichten-HJ (híradóalakulat), Reiter-HJ (lovas alakulat), HJ-Feuerwehrscharen (tűzoltóalakulat), HJ-Bergfahrtengruppen (hegymászó alakulat), BDM-Gesundheitsdienstmädel (egészségügyi leányalakulat), Gebirgsjäger-HJ (hegyivadászok), Rundfunkspielscharen der HJ (rádiós alakulat). Az út elején járunk, a bajuszos mestertől még sokat lehet tanulni. Nosza!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum