Valamennyi bejegyzés

JHVH

Ahogyan a Brian életében is megkövezésre ítélték Matthiaszt, Gott városának fiát, mert kimondta a Jehova nevet. Aztán láttuk, mi lett a cirkuszból. Istent tehát különös megfontolásokból a YHVH hangsorral jelölik, mint ahogyan erre a minénkre is megszületett az érvényes szimbólum, amely ez: O1G. Íme, hölgyeim és uraim, kedves barátaim, ezért nem lehetett Mészárost fényképezni a debreceni egyetemen. Oszt jó napot.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ha és de

Orbán Viktor Mihályról is az a vélekedés, hogy jó, jó, kicsit meghízott, kicsit gonosz lett, és lop csöppet, de olyan nagy tudású és nagy formátumú világmegváltó mégis. (Megengedő mellékmondat) Hogy Gyurcsányt idézzük, lófaszt, mama. Dagadt, tehetségtelen, törtető bunkó, gonosz zsarnok és beteg elme. Mindenki kiegészítheti a portrét kedve szerint, mindenféle „de” nélkül. Kijár az embereknek, hogy tisztán beszéljenek előttük.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Delej

Például Navracsics et. is akkor kezdett normálisabb lenni, amikor Brüsszelből kezdte nézni, mit is művelt addig itt, és még számosan vannak ilyenek. Az ilyesmi kitisztult tudat nem azt jelenti, hogy egy csapásra haverek lettek ezek az alakok, Lázár is ugyanúgy irtandó állatfajta, mint eddig, csak mókás nézni, ahogyan kiderül, tudja ez, hogy egy nagy trágyahalom, amit művelnek, de csak akkor nyitja ki a pofáját, amikor elkezd zuhanni le a mélybe.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Orbán Vi-tung

Ha netán működne addig olyan lélekellátó intézmény, amilyet Faludy György tartott fent a recski priccsek homályában, akkor marad még majd néhány tisztább elme itt, aki érti a hexametert is, és rámutat az Orbán-féle nemzedék nyomorára Fejes mondatával: „…Csak zabáltok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök, és ágyba bújtok, kedves Hábetler elvtárs…”

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Csakrabiznisz

Mesélhetnék még Semjénnek, de Harrachnak is arról, hogy ez a móka alapjaiban más, mint a Tescoba járástól való eltiltás, ugyanis a templomba járás, vagy az Istenben való hit nem jelenti közvetlen módon a spiritualitást. A spirituális ember vallja, hogy élete nem önmagáért való – nem öncélú – hanem egy magasabb szintű rendet, célt és értelmet szolgál. Tetteit, döntéseit ezen elv alapján igyekszik megvalósítani, etc.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , ,

Végül

A lengyel tezsvírek is horgadoznak, s mint tudjuk, ha ők közösen elérik a bódhiszattvaság kívánatos állapotát, akkor nem sokat szoktak cicózni, s mi marad akkor annak a mókusnak, aki alig látszik ki Putyin atyuska valagából, ami lengyel lélekkel nem egy komilfó állapot?

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Útban a magyar Lebensbornhoz – Matatás a gatyában

Nehéz dolog ez a szerelem. Ha az ember agyában kereszt világít, még inkább az. Viszont nem kéne, hogy a kormányzó erő zizgő heréinek kínja és mocska a választópolgáron csapódjon le. Az egész bagázst el kőne küldeni valami jóféle kuplerájba, ahol a macák lekezelnék őket, és akkor tán lenyugodnának végre.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum