Valamennyi bejegyzés

Felcsúti zarándoklat

Egy szegedi utazási iroda megtalálta a piaci rést, és egynapos felcsúti utazást hirdetett meg légkondicionált busszal potom áron, mindösszesen hétezerkilencszáz forintért, ami a hülyének is megéri – elsősorban annak -, bár ebben a kisvasúton történő zakatolás jegye még nincsen benne, ami a feledhetetlen nap egyik kiemelt attrakciójának ígérkezik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Idomítsunk legyet!

Viszont innentől leveszi rólam azt a terhet, hogy kacifántos módokon és tényekkel bizonyítsam a zsarnokság tényállását, mert íme, megtörtént. Azt hiszem, nem szükséges részletezni mi által, röviden azért: demokráciákban magántévék működésébe nem pofáznak bele, ultimátumokat meg pláne nem adnak neki. Ilyen egyszerű ez. Kisebb aggódásra ad azonban okot a kitűzött cél elérésének dátuma, amely bőven a következő választások utánra datálódik.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Orbán, az elektronszerű lény

Szükségszerű a táplálék bevitele, oxigén a sejtek működéséhez, és a salakanyagok ürítése. Minden más választható. A mi emberünk már nagyon régen úgy döntött, hogy gazember lesz, ez pedig súlyosbító körülményként esik latba a majdani bírósági eljárás során. Lehet akármilyen elektron a lelkem.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Mámegin’ az a rohadt stanicli

Mindemellett arra még rávilágítanék zárásképpen, hogy Böjtelő havának második napján a medve épp itt lesz minálunk. Kérjük tehát az urat, hogy a nagy barna lássa meg az ő nyüves árnyékát, és húzzon vissza a barlangjába a francba dolgos földmíveseink tapasztalatai előtt meghajolva. Ennyi kérést csak megengedhetek magamnak megalázott és megszomorított népünk nevében, a többit meg majd meglátjuk

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , , , , ,

Kétszáz vaddisznó

Fazekas miniszter még azt is mondta, hogy nagy volt a kivégzés területe, és azok a disznók el is futhattak volna, ha akarnak. Ezek szerint nem állt szándékukban. Sorosbérencek voltak ők, akik arra használták fel nyüves halálukat, hogy Magyarországot lejárassák. Komcsi bagázs, megérdemelték a sorsukat.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

A sajt lábszaga

Így, amikor mindezért megkapja a kitüntetését, és a parlamentben Viki a pörköltszaftos mancsaival lapogatja a púpját, abban a rohadt percben kopogtat nála a közalkalmazott, hogy átadja az utalványát, az Erzsébetet. Hazatér, leül a székbe, nézi a kihűlt sparheltet, megrohanják az egerek, mert a zsebén még érződik a sajt lábszaga. S ahogyan a kis jószágok bajusza csiklandozza az övét, még látja azt is, hogy a konyhán átröpül egy üvegszamovár. Így hal éhen, szoborszerűen és méltósággal.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

’Egáll az ész – Százhárom cseléd Felcsúton

Hogy ez hülyeség? Persze, hogy az, mégis jobb annál a szürreális masszánál, amit Magyarországnak neveznek, s ahol a nincstelen proletár fizeti az ő pénzéből síbolt banánültetvény munkásainak bérét is, hogy egy fillérbe se kerüljön az egész rohadt élet a tudjuk, kinek. ’Egáll az ész. Tényleg, ’egáll az ész.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

A csenyétei asszonyok

Az igazi kérdés azonban mégsem ez. Az sokkal inkább, hogy az ilyen csenyéteiek mégis mi a búbánatos jó francért szavaznak erre a bagázsra, mert rájuk szavaznak, mint kitetszik. Ez a magyar élet egyik nagy, megfejthetetlen rejtélye.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Mérték – Plecsni az asszonytól

Viszont ez a mi hazánk, ez a rendszer. Ahogyan Rogán haverjai bizniszelnek, ahogyan Mészáros minden lószart megnyer, ahogyan Matolcsy a saját cégénél ad munkát a fiacskájának, mindaz mutatja mennyire a velejéig romlott és korrupt ez az ország

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Panem et circenses

Aszondja, hogy kialakult itt nekünk ez a Fidesz-univerzum, ami Orbán létezéséből szükségszerűen következik. Viszont pont ilyennek kell lennie ahhoz, létrehozza az őt megfigyelő, elemző és értékelő tudatot. Ezek volnánk néhányan, akik irkálva hajtjuk el a jó francba az egészet.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!