Gázburkoló sminkes

Hogy ez itt egy maffiaállam, abban már egészen tetszetős konszenzus kezd kialakulni a küzdő felek között, de, hogy Bubóország is, arról még kevés szó esett, pedig ez van. Emlékezhetünk a röpködő orvos nyitó slágerére, amelyben kígyónak lábsóról, madaraknak fogsorról danászik az Ursula szerelmétől folyvást üldözött doki, amiből kitetszik a lét abszurditása, s leginkább az, hogy olyan készségeket javasol a betegeknek, amelyekre azoknak egyáltalán semmi szüksége nincsen. Mint ahogyan kies diktatúránkban is azzal foglalkoznak a krémmé fölkent alakok, amihez lófaszt sem értenek. (Ha egyáltalán valamihez, ugye.)

Így vált például Parragh Lászlóból a hazai oktatás atyaistene, aki mára annyira elszemtelenedett, hogy lángoktól ölelt hazánk polgármestereit basztatja, mondván, hogy „nem mernek bezárni gimnáziumokat, ami óriási hiba”. Ő sem tudja, hol él, polgármesterek egyáltalán semmiféle gimnáziumot nem tudnak bezárni, lévén, azok az állam halálos ölelésében sorvadoznak. Az internet népe, s különösen annak vehemensebb egyedei emiatt az ő jó édesanyját emlegetik, valamint hidegburkolónak titulálják, ami téves idea, hiszen jogász a lelkem, csakúgy, ahogyan az alapító atyák mindahányan.

Emiatt lehetett az, hogy szerelvényekkel foglalkozott, olyanokat árult, és a volt Szovjetúnióban vendégdiákként alapossá váló jogi ismereteit odahagyva már az induláskor olyanba vágott, amihez nem értett, és a csődtől hogy, hogysem, őt is Orbán Viktor mentette meg azzal, hogy 1998-at követően a miniszterelnök közvetlen tanácsadó testületének tagja lett. Innen pedig, mint az közismert, ha nincsenek testnedvi kínjai az embernek, a határ a csillagos ég. De ez nem életrajzi mese, hanem annak bemutatására szolgál inkább, hogyan válik kerengő dervissé O.V. közelében mindenféle kétes figura.

Amióta Parragh belepofázik az oktatásba, az a szemünk láttára hullik darabokra, ami elég nagy gond, ennek ellenére olvasatomban ez nem egyéb, mint a butaság bátorságával abszolvált leépülés, ami Orbán baromságát mutatja. Voltaképp Parragh a zümmögő kórus a munka alapú tébolyhoz, ami szimpla seggnyalás, de arra is van bizonyíték, hogy szaralak. A szakmatanulásról ugyanis így vélekedik a tanácsadó: „Ha valaki ügyesen foglalkoztat tanulót a saját cégében, már az egy versenyelőnyt jelenthet neki, hiszen egy tanulót fel tud használni vagy alkalmazni tud árufeltöltésre, polcfeltöltésre, egy csomó munkának az elvégzésére, ami mindenkinek hasznos.”

Így óhajt az oktatás segedelmével kicsi kis rabszolgákat tálcán kínálni a béjemmvés hajcsároknak, ami mégsem igazán komilfó kimenetel a magyar gyermekek számára, akiknek atyái és mindent teleszülő anyái csak néznek báván, mi van itt? Hát ez, polgártársak. Méhetek gyümölcse az állam szolgálatában áll, egy olyan alak csörtetésének engedelmeskedve, akinek az oktatáshoz se fingja-, se köze nincsen, de mint azt Bubó mestertől tudjuk, diktál a beteg, és írja a doktor. Ilyen tragédiák közepette hullik alá az ország a szürke nihilbe, ahol Németh Szilárd intellektusa a zsinórmérték.

A lengedező szotyolahéjak lágy suhogása sem takarhatja el, hogy ez a Parragh a népek kiszipolyozásához és elbutításához óhajtja az alapokat megteremteni, a felépítmény pedig maga a gázszerelő, aki karrierjét Istennek és Orbán Viktornak köszönheti. De, mint tudjuk, ez a kettő egylényegű, és, ha mindenféle skolasztikus vitát félreteszünk, még a szentháromság is kijön valahogyan. Ennél azonban sokkal elborzasztóbb, hogy milyen képességekkel lehet ma Magyarországon karriert csinálni. Az internet egyik fölhorgadó alakja Mészárost gázszerelőnek, Habonyt vitrin-üvegezőnek, Parraghot hidegburkolónak, Vajnát sminkesnek nevezte.

S bár kitetszik, hogy olyan vak indulat borította el az elméjét, hogy már csaknem fütyöl is, mint az ellenforradalmárok, azért egy kis igazsága csak van. Ez is, amit itt előadok, egy bájosan megfogalmazott sikoly, mert igaz ugyan, hogy nekem már minden teljesen mindegy, annyi melegség azért még maradt a szívem helyén imbolygó jéghegyben, hogy valami tompa kétségbeeséssel gondoljak azoknak az ablakom előtt műanyag dömperekkel szambázó kölköknek a jövőjére, akiket a rendszer ilyen parraghokkal óhajt ledarálni, miközben a Nap csábosan süt a temetéseken. S mivelhogy mazsolás az én lelkem, záró bíztatásként ideidézek a partizánok buzdítására valamit, hogy eszmélkedjenek: „Így iramlanak örök éjben/ kivilágított nappalok/ s én állok minden fülke-fényben,/ én könyöklök és hallgatok.” És most ti jöttök.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum