Amiben élsz

Menczer Tamás pedig megvédte. Hogy mit, az nehezen eldönthető, mert Magyarországról beszél, ám abba a hibába esik (vagy bűnbe gusztus szerint), hogy a Fideszt és annak mindenható urát azonosítja ezzel a szerencsétlen országgal, ami ellen kézzel-lábbal szoktunk tiltakozni. Sikertelenül. Pedig elég sok minden másképpen volna, ha ilyen alapvetésekkel tisztában lenne a Párt, az efféle reményeink azonban hiábavalóak.

Nos tehát, hogy Menczer szavaival éljünk, „Joe Biden háborúpárti kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll”. Nem sok, ami Menczertől telt, de ennyi sikerült. Csupán annyi a zavar, hogy ebben a demokráciajelentésben egy rohadt szó nem esik sem háborúról, sem békéről, ellenben név szerint említődik benne például a nemzet veje (sok más mocsok mellett).

Illetve, ha jobban megvizsgáljuk a szöveget, még dicséret is található a sorok között, ha a katasztrófa szemüvegén át nézzük. Ugyanis a jenkik megnyugtatnak mindenkit, hogy bár – s ez itt az én szavam – amúgy ganyé az egész ország, de a javára írható, hogy politikai gyilkosságok nem történnek benne. Biztosan nem hallottak a felcsúti juhászról és az osztrák nyugdíjasról, de az a történet már legendárium, és nem is bizonyítható.

Mindemellett, ahogyan oldalakon keresztül sorolja a dokumentum a Fidesz – és a kedves vezető – minden bűnét, amit a demokrácia és a jogállam ellen elkövettek, azt a rezsim javára írja (a gyilkosságok elmaradása mellett), hogy itt nincsenek politikai foglyok, nem tűnnek el emberek, és politikai okokból nem kínoztak meg senkit. Ebből is látszik, hogy a legsötétebb diktatúrákhoz viszonyítanak minket, és örömmel állapítják meg, hogy a NER (még) nem az.

Nos, ehhez képest háborúzik és békézik Menczer, ahelyett, hogy megköszönné a viszonylagos dicséretet, de a jelek szerint ezeknek semmi nem elég. Az sem, hogy nem sokkal az amerikaiak előtt az Európai Parlament is kiadott egy állásfoglalást, amelyben jóindulatúan kies hazánkat választási autokráciának nevezte. Ami szintén nem egy boldogság, viszont a válasz arra is háború volt meg béke, illetve genderezés és a többi. Ez így süketek párbeszéde.

Illetve nem is az, mert mindkét szöveg (az amerikai és az európai is) készítői tisztában vannak azzal, hogy megállapíthatnak és jelenthetnek akármit, semmi nem fog változni, mert a dumáláson kívül jószerével tehetetlenek. És az sem teljesen világos, kinek készülnek ezek a szövegek így, mert mi idebentről ezt az egészet tudjuk, sőt, érezzük is, tankokat viszont a felszabadításunkra nem fognak küldeni, mert nem is tehetnék.

Az az érzetünk támadt, mint amikor olvastuk Faludy Pokolbéli víg napjaim című önéletírását, s abban, amikor Recskről szabadulnak a foglyok, kijőve a kőbányából a parasztbácsi kenyérrel várja a rabokat, és megnyugtatja őket: mindent tudunk. Valahogyan így tud mindent a körülöttünk lévő világ azzal a különbséggel, hogy a mi kőbányánk még aktívan működik, szenvedünk benne, és még látni sem lehet szabadulásunk óráját.

Vannak dilemmák, hogyan is valósulhatna ez meg. A józanabbja (vagy pesszimistábbja) arról van meggyőződve, hogy a rezsim választáson le nem váltható. A forradalmat is elvetik rend szerint, mert tisztában vannak a magyarok szolgalelkűségével, és ebben is van valami, illetve talán ez a minden. Harmadik lehetőség, hogy a diktatúra önmaga súlya alatt roskad össze, és működtetői egymást fogják fölzabálni, és vannak is erre utaló jelek.

Ilyesmiken gondolkozva mindeközben az ember eszébe jut Faludy megint, és az, hogy az ő – és társai – szabadulását az hozta el, hogy Sztálin papa földobta a talpát, és akkor innentől mindenkinek a képzeletére bízom a párhuzamok fölfejtését. Mert momentán ott tartunk, hogy már az egész világ tisztában van azzal, mi az, amiben nekünk élni adatik, de, mint már említettem, tudjuk ezt mindenféle jelentések és dolgozatok nélkül is.

Azt is, hogy ezektől változni semmi nem fog, nem jönnek testvéri tankok, sem széplelkek, hogy helyettünk a fülke magányában a megfelelő helyre tegyék az a nyüves ikszet. Azaz újra, már megint – mint mindig – oda kell kilukadnunk, hogy a sorsunk a saját kezünkben van. Nem egy nagy megállapítás, viszont a fentiek miatt benne van a lehetetlen küldetés miatt érzett düh és elkeseredés, meg az, hogy az ember egyedül nem megy semmire.

Illetve nincs is annyira egyedül, mert az is látható, hogy az amerikai jelentésről szóló írás alatt a kommentszekció ugyanolyan következtetésre jut, mint az ember, és mégis az van, hogy a rengeteg apró düh és elégedetlenség nem áll össze egy nagyobb egésszé, nincsen meg sehogyan sem a kritikus tömeg, amely a háborgásból átcsapna valamilyen másfajta minőségbe, tehát csak azt állapítja meg, milyen trágyadomb, amiben él. És ennyi.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
5 hozzászólás “Amiben élsz
  1. kovacs_ugynok szerint:

    A (valódi) ördög ügyvédjét is kinyíratták az orbánék. Szó szerint. Tehát már gyilkosság is szárad rajtuk…

    • Gyorgy szerint:

      Politikai gyilkossagok sora: Vancsik Zoltan rejtelyes vasarnapi balesete az M1 en hetfon az Orban iratokrol akart interpellalni!az igazmondo juhasz szerepel a cikkben a sza..mitogepguru megongyilkolasa miutan aron alul a kormany megvette az unios penzek nyilvantartasarol szolo rogrammot. A mori bankrablas osszes aldozata.itt a tenyek amirol 100%osan tudni lehet: a gyilkossag idejen a kozvetlen kozelben diplomata auto(k) parkoltak a gyilkossag idejen belulrol mobilhivast kezdemenyeztek. Az otp fiok vezetoje aznap szabadnapon volt megis bent volt. Minden bentlevot lemeszaroltak. A bank szamitogepeinek adatait toroltek. Elenyeszo mennyisegu penzt vittek el a java ottmaradt. Az elso letartoztatottak nemis voltak a helyszinen. A kesobbi letartoztatottak kozul az egyik ugyvedje a tv hiradoban uzent hogy nem akar ongyilkosnak lenni masnap ongyilkos lett.wels tamas bilincsben ket rendor kotott lett ongyilkos. Valamint az ordog ugyvedje Homonnay Gergely alias erzsi for president rejtejes halala olaszhonban. Etc

  2. polyvitaplex szerint:

    Újságírók kirúgása, megfélemlítése, megverése. Tüntető diákok rabosítása, iskolákból való kirúgatása. Ellenzéki politikusok elleni rendőrségi fellépések.
    Bűncselekmények bizonyítékainak az eltüntetése.

    De hogy mitől lehetne változást remélni, passz. Ugyanúgy nem tudom, ahogyan mások sem.

  3. Ultron szerint:

    Egy épeszű világban az ilyen menczer-féle megélhetési bélférgek a mocskos pofájukra se vehetnék az Egyesült Államok nevét, mert akkora taslit kapnának, hogy Brüsszel adná a másikat. Biden nem egy lángész, de még a hajnali szara is többet ér, mint az egész fidesz maffia.

  4. Kalifaszi Guszti szerint:

    „Orbán Viktor: Mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum