Szégyen ez az ember

Hirtelen nem tudom, de voltaképp nem is érdekes igazán, melyik történt előbb: a Szakma Sztáron, illetve a CPAC-n való igehirdetés, de ez Orbán legújabb mérlege. A Szakma Sztár című rendezvényen nemes egyszerűséggel megfenyegette az irodistákat, számítógépes szakembereket, meg mindenkit, aki nem olajtól iszamos kézzel keresi a kenyerét, hogy reszkessenek, mert nem lesz rájuk szükség, hanem kizárólag szakmunkásokra, akiket szerinte nem tudnak leváltani a robotok. Azokat meg igen.

Lehetne hosszan mesélni, miért mondott hatalmas ökörséget a kedves vezető, de felesleges. Mert tudjuk, hogy virtigli populista a lelkem, aki organizmusoknak az a jellemzője, hogy mindenkinek azt mondják, amit azok hallani szeretnének. Ha irodisták előtt lépett volna fel, ugyanígy állította volna ennek az ellenkezőjét, ahogyan ő maga is volt már földműves és közalkalmazott, utcai harcos vagy jámbor nagypapa. Tök mindegy ennek a manusnak, csak a hatalom megmaradjon és a jó kis pénzjárás.

Mindemellett ezen a Szakma Sztáron azért az már túlzás volt, hogy olyan bicepszméregető képet készíttetett a diákokkal, mint régebben Chuck Norrisszal. Elég röhejesen néz ki rajta, de vállalja az idiótaságot, a nagyobbik baj, hogy voltak olyan ifjak, akik hajlandóak voltak vele ekképp fotózkodni. Néhány gyerek tehát megint elveszett a normális élet számára. Az ilyen fellépések egyébként ma már annyira érdektelenek és visszataszítóak, hogy nem is foglalkozna vele az ember, ha nem tartozna egy csokorba ezzel a CPAC-s szeánsszal.

Pedig igen. Hiszen ez ugyanannak a világképnek a két vetülete, amit valami érdemtelen eufemizmussal neveznek konzervativizmusnak, pedig egyszerűen csak fasizmus az, annak is a rosszabb fajtája. Mert amíg a gyerekeknek a szellemi munka alávalóságával uszított – mert ott is képtelen volt másra, mint ami a lényege -, a CPAC-s dzsemborin meg a demokratikus-liberális világ ellen, mert ott meg olyan közönsége volt, akik ezt szerették volna hallani. A különbség annyi, hogy szakmunkás soha nem akar lenni Orbán, ezeknek a vezére viszont igen.

Győzni fognak a nyáron Európában és az egész világon, ígérte Orbán a közönségnek a CPAC-n. Megint új világrendről hadovált, illetve annyi kreténséget hordott össze, amennyit a muníciójából össze tudott gyűjteni, és csak úgy, mint a Szakma Sztárral, ezzel sem foglalkoznánk már, mert dögunalom a manus és az avítt, de annál veszélyesebb eszméi is. De elhangzott egy mondat, ami mellett ilyen körülmények között sem lehet szó nélkül elmenni, mert erre azért fel fog figyelni a világ, ha még nem tette meg.

Majd kiderül. De, hogy mi se feledjük, rögzítsük az utókor számára, milyen ordas agya volt 2024-ben a mimagyarok miniszterelnökének, és abból a likacsos jószágból milyen bűzös gondolat szivárgott elő: „Idén lezárhatjuk a nyugati civilizáció egy dicstelen korszakát” – Ezzel kábította a megjelenteket a mi miniszterelnökünk, akitől már hallottunk náciba hajló kijelentéseket is, de most vetemedett először arra, hogy az emberiségnek a felvilágosodástól induló, a nyugati jóléti, demokratikus, liberális világig terjedő szakaszát megtagadja.

Ezzel a mondattal mindent elárul és szégyenletesnek nevez, ami ez idő alatt történt mint történelem, voltaképp a civilizációra mond nemet, és az új barbárság eljövendő győzelmét ünnepli. Ilyen gondolatmenetet már hallottunk egy valahai osztrák festőcskétől, azt is tudjuk, mi lett annak a vége. S ha megengedően azt tételezzük ennek a borzalomnak az enyhítésére, hogy megint csak azt mondta, amit a vele szemben ülők hallani akartak, mentség akkor sincs.

Van egy határ, amit nem lehetne átlépni. Azt is tudjuk, hogy most már mindent egy lapra tett fel, az Unió széljobbra tolódására és Trump győzelmére, de csupán egyetlen kérdés vetül fel ezzel kapcsolatban – miután a hányingert legyűrtük -, ha nem a vágyott forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok (és erre nagyon nagy az esély), akkor mi lesz a következő lépcsőfok a hatalom megtartásának akarásában. Mert a civilizált Európában így neki, és értelemszerűen az országnak sem lesz helye. Eddig is lator állam voltunk, ezután közellenségek leszünk.

Nem véletlen, hogy az orosz-kínai-észak-koreai tengelybe egyes elemzők most már Magyarországot is beletartozónak vélik, és nem tévednek nagyot. Ha eddig nem is, ezzel az egy mondattal Orbán biztosan átlépte a Rubicont, és biztos kézzel kormányozza az országot a vesztébe. S bár ő ordibálja, hogy sorsfordító választás előtt állunk, most már nekünk is látni kell. Vagy Orbánra szavazunk, és végleg elveszünk, vagy végre fölemeljük a fejünket, és képesek leszünk azt mondani, eddig és ne tovább. Ez a két lehetőség van. Több nincsen.