Egy óvodás naplója 38. – Ormányinfó plusssz

Aszonta az Ibojnéni a tennap, hogy nagyerekek, képzeljétek, milyen jó is lesz nekünk de nagyon, mer kérdeszhetünk az Ormány miniszteres bácsitól. De senkise tutta, ki is az az Ormány miniszteres bácsi, ezér elmagyarázta, hogy ő szok a tévébe meg a rédióba beszélni mindig, meg ő gondolkodik felőlünk mindig, hogy nekünk jó legyen nagyon, meg neki a baráttya a képviselő bácsi, aki szok jönni hozzánk, és labdát hoz. Meg a papbácsi is a baráttya neki, aki szintén jár hozzánk sokat, de ő nem hoz labdát. Ő semmit se szok hozni, de azért gyakorta itt van velünk. Aszonta az Ibojnéni tehát, hogy kihirdették az újságba, hogy lesz majd a gyereknapon Ormányinfó plussz, és ott lehet kérdezni az Ormány miniszteres bácsitól.

Nagyerekek, monta az Ibojnéni a tennap, akkor majd holnap egy pappiron hozzuk el a kérdéseket, amit az Ormány miniszteres bácsinak föl akarunk tenni, asztán közössen elkülgyük neki, hogy a tévébe a gyereknapon válaszoljon nekünk, és akkor mijen jó is lesz nagyon, amikor együtt örülünk, hogy válaszol nekünk. Nagyerekek, monta az Ibojnéni, az a feladat, hogy otthon mindenki az anyujával meg az apujával beszéjje meghogy mit akar kérdezni az Ormány miniszteres bácsitól, azt irjuk le közössen egy pappirra, és hozzuk el neki az oviba. Amikor jött értem az anyu az oviba, montam nekihogy lesz az Ormányinfó plussz, amire kérdéseket kell küldeni, de nem értette, kinek vagy minek az Ormánya lehet ez.

Montam neki, hogyhát az Ormány miniszteres bácsi fog nekünk a gyereknapon a tévébe válaszolni, és akkor az anyunak leesett, és nevetett, ahogy mentünk haza, de mintha szomorú is lett volna a szeme neki nevetés közben, és aszt mondta, nem biztos, hogy meg kellene mondani eszt az apunak, mert még lehet, hogy bajj lesz. De azér megmontuk. Az apu sóhajtott nagyot, hogy asztaku, de az anyu monta nekihogy ne a gyerek előtt, erre kiment a konyhába, hogy ne előttem, és nem is halottam, hogy micsinál a konyhába. Úgy döntött az anyu, hogy mi nem kérdezünk inkább semmit az Ormány miniszteres bácsitól, de amikor reggel indultunk az oviba, az apu a zsebembe dugott egy pappirt, hogy mi eszt kérdezzük majd.

Csillogott az Ibojnéni szeme nagyon, ahogyan megérkesztünk az oviba, hogy na, máma külgyük el a kérdéseket az Ormány miniszeteres bácsinak, a dadus is állt az ajtóba, hogy na, milyen kérdések születtek, amiket elküldünk, de senki nem tolongott, senkinek az apuja meg az anyuja nem írt kérdéseket, csak a Pityu jelentkezett, hogy ő elmongya a kérdést beszédbe, szóba, és az Ibojnéni monta neki, hogy mongyad Pityu. És akkor a Pityu előadta, hogy nem szok e az Ormány miniszeteres bácsi hasra esni sokszor a hasával, hogy az nem huzza le-e őt, de az Ibojnéni feje lila lett, hogy micsoda egy dolog ez, és a dadus nevetett az ajtóba, meg mind az összes gyerekek is azon, hogy lehuzza a hasa az Ormánybácsit.

A Kisböske is bátor lett, hogy mindenki nevetett, ő meg megkérdeszte, hogy mennyi csokit eszik az Ormány miniszteres bácsi, hogy ekkora a hasa neki, hogy lehuzza a földre őtet, de ez se nagyon tetszett az Ibojnéninek, mer mostmeg ződ lett a feje neki, és nekilátott kapkodni a levegő után. A gyerekek meg még jobban nevettek, és ekkor gondoltam, hogy na, segittek én ezen az Ibojnénin, és adok neki egy rendes kérdést, amit az apu írt és amit el is küldhetünk, majd, de amikor a kezébe vette és ránézett, ahogyan olvasni kezdte, fölsikoltott, meg rángatózni kezdett a szeme neki, hogy a dadus leültette egy székre, és elvette tőle az apu pappirját, hogy mi van abban ojan összesős valami.

Elkeszte olvasni a dadus a pappirt hangossan, és lassan, mert nem bírta a nevetéstől, amit az apu írt, de azér szavanként kiderült, hogy aszt írta az apu az Ormány miniszteres bácsinak, hogy „Kedves Ormány bácsi, miért nem takarodsz el a picsába”. Eszt olvasta a dadus és nevetett, az Ibojnéninek habzott a szája, ahogy ismételte, hogy takarodsz, picsába, a gyerekek elkezdték kórusba mondani, hogy picsába, picsába, és ekkor akadt fönn az Ibojnéni szeme teljessen, hogy a dadus nekiállt pofozgatni őtet, nehogy nagyobb bajj legyen, a gyerekek rohangátak, hogy a picsába, picsába, még a Kisböske is örült, pedig ő sose szok, és ekkor gondoltam megint azt, hogy na, vára dömperemmegyek.