Lendületes leszakadás

2030. Valami miatt mostanában mindig belebotlunk ebbe az évszámba. Nemrégen Orbán álmaiban jelent meg abban az összefüggésben, hogy addig szeretne hatalmon maradni – vagy addig minimum, ez nem volt világos -, illetve, ha nem is ezzel összefüggésben, de ugyanígy 2030 az az időpont, amire már tényleg úgy nagyjából (egy kicsit) utolérjük a sátáni nyugatot. Ez Nagy Márton delíriuma volt pár napja.

Most pedig Navracsics is beszállt a buliba, ugyanígy ezt az évet jelölve ki arra, hogy kies hazánk erre az időre az Unió egyik „legélhetőbb országa” lesz. Nem látunk bele Navracsics fejibe, így értelemszerűen azt sem tudjuk, mit takar abban ez a fogalom: élhető. Mert például jelentheti azt, hogy belélegezhető légköre van, folyóvize, mint az élet feltétele, és más efféle cuki kurvaságok a scifiből, de 2030-ra lehet, már ezek sem lesznek jellemzőek.

Elég csak az aksigyárakra gondolni, hogy mindjárt másképpen lássuk a fényes jövőt, de feltesszük, hogy Navracsics elvtárs nem biológiai élhetőségre gondolt, amikor szőtte omló álmait. Mielőtt bevallanánk, mire gondolt Navaracsics, az uniós pénzek hazahozatalának bukott felelőse, ideidézünk egy adatot, ami akkor jelent meg, amikor hősünk nekilátott álmodozni. Viszont, ha ez kampány, akkor a jobbik fajta, mert nem a mocsok ömlik belőle.

Nos tehát, az Eurostat egészen friss és ropogós adatai szerint momentán Romániában is többet érnek már a fizetések, mint Neriában, a háztartások fogyasztásában pedig (ami adat amúgy az életszínvonalat jelzi), pedig már Bulgária is készül minket leelőzni, akiken (mindkét országon) pár évvel ezelőtt még teli pofával és nagyképűen röhögtünk. Aztán meg így jártunk. Nos, ehhöz képest mondta Navracsics, hogy Magyarország „lendületesen csatlakozik” az EU átlagához.

Innen nézvést nem tudjuk, hősünk szimplán ostoba, nem jutnak el hozzá a számok, vagy a főnöke utasította a bődületes hazugságra, de a végeredmény szempontjából ez teljesen mindegy. Azok számára (alavju népség), akiknek azt is bemesélték, hogy például Németország már nincs is, vagy, ha van, akkor finggal fűtenek ott, míg ő az erdőben gyűjtött gallyakkal, ez még igaz is lehet. Mert minden viszonylagos, de, ha nincs viszonyítási pont, akkor bármi igaz.

Vagy annak tűnik, és még az is lehet, hogy elhisszük, ez a világ a lehetők legjobbika, de nem mindenki olvas Candide-ot, hogy ezen röhögni tudjon. Aki Fidesz propagandát fogyaszt kizárólag (az ország nagyobbik része), az annyit lát a világból, amit ez a propaganda látni enged neki, és a saját nyomoráról is hiheti azt, hogy másokhoz képest királyi sora van. Ez a lufi azonban kipukkanhat bármikor, ha a csipás szemek egyszer kinyílnak.

Orbán Viktor ellenzékben még tudta ezt, hiszen napvilágra került egy 2008-as sziporkája, amelyben (még a hatalom után ácsingózva, és az akkor regnálót ostorozva) „hirdetéseken átpasszírozott hazugsághadjárat”-ról mesélt, és levonta a tanulságot: „Most az én állításom az, hogy ezt nem lehet vég nélkül folytatni, az emberek előbb-utóbb ezt megelégelik, tanulnak belőle, és annak csúnya vége lesz. Például az embert kiszavazzák a parlamentből.” í

Nahát – ámulunk el a tisztánlátáson – meg jé, és tényleg. Viszont sajnálatosan azt kell megállapítanunk, hogy ez ugyan igaz lehetett 2008-ban, 2024-ben azonban már nem, mert közbeiktatódott másfél évtizednyi Fidesz-hatalom, ami a demokrácia efféle működését lehetetlenné teszi. Nem véletlenül ábrándozik az „egyszer kell győznünk, de akkor nagyon” kijelentés tulajdonosa arról, hogy ő 2030-ig hatalomban marad.

Mert a kiszavazás már nem működik az ismert okok miatt. Mint ahogyan egyébként más sem ebben a kietlen országban, Azonban – és ezért – ilyen körülmények között plátói kérdést intéznénk (mert választ nem remélhetünk) Navracsics elvtárshoz, hogy szerinte mi tartozik még a „legélhetőbb” kategóriába, ha koldusok is vagyunk, és pluszban még rabok is. Talán az, hogy nem visznek el bennünket kényszermunkára a gánti kőbányába, ami lehetne az új Recsk.

Ha már évszámok. Az 1984 című regényben az ottani hatalom azt sulykolta az alattvalók fejébe, mint emlékezhetünk: „A háború: béke. A szabadság: szolgaság. A tudatlanság: erő”. Az EU-s pénzek bukott felelőse ábrándjai nyomán kiegészíthetnénk „a szegénység: gazdagság” kitétellel is, és akkor mondhatnánk, hogy jé, milyen igaz ez az egész a NER-re. Hogy a fején találta a szöget Navracsics et., csak épp fordítva, ezzel a lendületes leszakadással. Ami van. Mert az van.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
2 hozzászólás “Lendületes leszakadás
  1. Yeti szerint:

    Legalább háromszor nekiveselkedtem, írjak valamit – de mindannyiszor elfogyott a lendületem.
    Feleslegesen nem akartam káromkodni, más meg nemigen jut eszembe ezekről.

    • Coolman szerint:

      Esetleg „finomacskán”?
      A nemjószagú, prostituált életbe! De tele van a zacsitöltelékem ezekkel a hímnemiszervkalapokkal!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum