november 2019 hónap bejegyzései

Orosz rádió, török iskola, meg az alagút

Vagy, hogy a pezsgőbontással megvárja-e a kínai újévet, ami különben már farsang, s mindezek után húsvéti nagyböjtöt tart-e vagy a Ramadánban utazik, vagy mindkettő. Ugyehogy, illetve, na ugye. A kedves vezető globalizáció ellenes, keresztényvédő és nemzetállamos retorikája már rég megbukott, csak a képibe kellene mázolni. És akkor a kerítés alatti lukat mutogatják elhűlve meg annak bizonyítására, hogy veszélyben a keresztény haza.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Burek

És ez azért alakult így, mert a véletlenek különös játéka folytán ez a kép és ez a hír amellett szerepelt a monitoron, hogy miniszterügynök elvtárs tevékenysége nyomán hányan éheznek kies hazánkban. Sokan. Apám örökbecsűjével kell élnem, aki, amikor unta már, hogy állandóan cseresznyét kell szednie az anyósának, azaz nagyanyámnak, egyszer csak felordított, mint egy fogatlan oroszlán: „Ó, hogy szakannának bele a cseresnyeevésbe.” Mi is hasonló jókat kívánunk a Burekhez.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Aludj el szépen kis Balázs

Akinek ilyen álmai vannak, az vagy beteg, vagy egy középső csoportos szintjén van, egyik sem jobb a másiknál, ha belegondolunk, ilyen munícióval országot vezetni sem piskóta. Ugyanakkor – bár már unalmas – újólag emlékezzünk arra, hogy elhülyülő diktátorok tartják csupán fontosnak az efféle cirkuszt. Például a halszagú finnek nagyon jól megvannak csillagos álmok nélkül is. Igaz, emberfia nem tudja, ki a miniszterelnökük, míg a miénket ismeri mindenki.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Pista bácsi mit akar?

Hatalmuk ormain a népre oktrojált akaratuk van csupán, és csak egy kis gombostű kell, hogy kipukkanjon az a rohadt lufi. Egy szilánk a gépezetben, egy forgács a fogaskerekek között, egy kis szardarab a propellerben. Mindig odakerül, ebben nyugodtak lehetünk. Hogy hogyan, azt senki sem tudja. Annyi elég volna, hogy Pista bácsi azt mondja, akar a rosseb nagyon jó magyar válogatottat, élni akarok, bassza meg a nyúl, és huss, vége is van a rossz álomnak.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Legodiktatúra

Mert visszatérve erre a nyüves atlétikai világbajnokságra, Karácsony főpolgármester azt mondta tegnap, támogatja, ha a kormány öt pontját teljesíti, köztük, hogy öt év alatt ötven milliárdot költ a budapesti járóbeteg ellátásra. Meg fogja ígérni, mindent megígér, aztán, amikor megkapta az atlétikáját, bemutatja a középső ujját. Csak szólok a lehetséges kimenetelekről, mielőtt a két fél egymás keblére borul, azzal a toldással, hogy nekem édesmindegy már az az atlétika, amikor amúgy minden romokban hever.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

A lélek súlya

etven millióba került az Erdogan-cirkusz lezárásos része. De, mint föntebb látszott, pénzben nem mérhető a kár. Mert el tudják képzelni Ádert csillogó szemmel, szevaszozni, vagy Pintért mondjuk velem, hogy kosárlabdáról diskurál? Ugyehogy nem. És ez a baj. Nem nekem, az oszágnak.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Örök világosság

Mert itt Borkai kapcsán olyan letartóztatási, kihallgatási – és minden ilyesmi – hullám indult el, mintha csupa gülenista tábornokokból állna az ország, és ez megmutatja a hatalom igazi természetét. Hogy nagyon be vannak rendezkedve, és nem félnek használni az aljasság eszközét. Ezt egyébként az is mutatja, hogy hiába érdeklődik akármilyen újság, hogy mi a kis maci farkáért ég az a rohadt villany a stadionjukban, még csak annyit sem mondanak: csak. A harc tehát hosszú lesz és véres.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Orbán legyőzte a rézfaszú baglyot

Az ilyen típusú diktátoroknak – illetve egyiknek sem – a környezete szólni nem mer, ezért uralkodhatnak el rajtuk a rögeszmék, egy idő után ezért üli meg a lelküket a félelem, és, ha le nem lövik, föl nem akasztják őket, akkor az útjuk egyenes a színtiszta őrületig. Hölgyeim és uraim, ennek az egyik stációját láttuk, midőn tegnap Orbán Viktor legyőzte a rézfaszú baglyát, aki Soros György maga. Elég csak ránézni a mosolyára, hogy beleborzongjon az ember.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Apátlanul

És félreértés ne essék, engem külön-külön se az ilyen Pilhálok, se a megvezetett nagyságák, se az írástudatlan tömeg, se a kedves vezető nem érdekel, csakis egyben, az egész brancs. Így közösen rohad szét tőlük az ország, egymásból és egymásért vannak, ők a két és félmillió. Ezek uralkodnak, cseszik szét az életedet, irtják a fákat, rakják le a térköveket és vonulnak a körmenetben. Most gondold meg, de tényleg.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Szétrohad minden

– Kivel reggelizik miniszterelnök úr? – így a képviselő, mint akinek elment az esze – Netán a Sátánnal eszeget?
– Amíg el nem felejtem, egymillió háromszázezer, és ez volt a második. Házőrség! Házőrség! – ordítozott a házelnök. Berontottak ilyen kócsagtollas alakok, fölnyalábolták a képviselőt, a hónuk alá csapták, és vitték a kalimpáló lábaival.
– Allah Akbar. – Mondta aztán még a házelnök, keresztet vetett, böfögött, és elkiáltotta magát:
– Na ki lesz a következő Lenin fiú? – de csönd volt vele szemben.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum