Burek

Orbán miniszterügynök elvtárs piknikus alkat, aki emberekre a rövid végtag, zömök, kerekded külső a jellemző, a keskeny váll és a hordó alakú törzs. Ez nem piszkálódás, nyelvöltögetés, hanem tény, erről ő nem tehet, ilyenek a híres génjei, amelyekben a magyarságot őrzi. A piknikus alkat jellemzőire rá is gyúr miniszterügynök elvtárs, lévén, hogy egyfolytában zabál, már-már azt is hihetnők, hogy orálisan fixált, vagy kényszeres evő. Ez utóbbiban lehet valami, hiszen patkánykísérletek bizonyítják, hogy a zabálás hátterében az agyi jutalomhiány áll.

Ez így van az embereknél is, az agyi jutalmazó központ eltérően működik a túlsúlyos és a normál testsúlyú embereknél: az előbbiek esetében állandó “jutalomhiány” lehet jelen az agyban, amit folyamatos evéssel próbálnak meg kompenzálni. Viszont ez nem orvosi konzílium, hogy mit csináljunk a beteggel, csak elmélkedés a világ, s benne Orbán miniszterügynök elvtárs folyásáról. Mert tegnap megint kaptunk egy remekművet, amelyen hősünk eszik, s mert Horvátországban járt, bureket eszik, s valami miatt ezt fontosnak tartja megosztani a rajongókkal.

Piknikus alkata minden jellemzőjével eszi azt a nyamvadt bureket, és nem is ez az egy kép az, ami most már elmélkedésünk tárgya és alanya, hanem maga a sorozat, a tendencia. Láttuk már miniszterügynök elvtársat a kifőzdében, tokáján partedlivel pörköltet fogyasztani, Bécsben bécsi virslit és perecet, a menzán szintén virslit kissé félresikerült elegánsan, amikor baljában volt a kés, a jobbik kezében a villa. Megesik az ilyen baleset azzal, akinek nem volt gyerekszobája, így nem is ez a lényeges, hanem, hogy mért posztolgat ez az ember képeket arról, hogy zabál.

Én pikkelek rá, utálom, mint az ótvaros ganyét, így elüthetném azzal, azért, mert tapló a lelkem, és igazam volna. Mégis, igyekszem összeszedni magam, és higgadtan, akárha tudós néz üvegedénybe, a jelenséget átfogóbban vizsgálni, és ennek az az előnye is megvan, hogy megállapításaim tudományos érvényességűek lesznek. Főleg, ha mellé tesszük még az erkélyről és a stadionok VIP páholyából közzé tett szotyolázós képeket is. Az erkélyen meg vagy pópákat fogad, vagy a cigánnyal húzatja, ami összességében ugyanaz, mint, hogy tegnap bureket zabált.

Orbán miniszterügynök elvtárs a nép egyszerű gyermeke, ezek a képek az imázsban ezt hivatottak sugallni, és valójában nem is sugallat ez, hanem a rögvaló. Kontextusában és szemantikailag egyenértékű boldogult Kádár apánk a krumplileves legyen krumplileves alakú örökbecsűjével, amely ugyan másról szólt, de üzenete az volt, hogy én is a falvédőről jöttem, Kádár apánk viszont formailag ott is maradt. Nem röpcsizett, nem páncélautózott, építtetett magának stadiont, s habár bizonyos értelemben gyilkos volt, mégis becsületesebb, mint Orbán miniszterügynök elvtárs.

Az ő burekje amellett, hogy igaz, mégis hazugság, a diktátorok és maffiafőnökök máza, egyszerű kampányelem, szavazatszerző cirkusz. Orbán életét egyébként a szavazatszerzéssel lehetne leginkább jellemezni. Minden egyes gesztusa, az összes hazugsága, állítása és tagadása, az egész színjáték, ami maga Orbán Viktor, a szavazatok megszerzéséről szól, s mint ilyen, a hatalom beteges akarásának bizonyítéka és kóros tünete. Mára a manus elmekórtani és patológiai eset, vagy megőrül teljesen vagy agyvérzést kap, mindez az arcára van írva.

Kár érte, kiváló ügynök lehetett volna, mégsem az lett. Kretschmer meggyőződése szerint a testalkatok magukban hordozzák a pszichiátriai megbetegedések útmutatóit is. Szerinte a piknikus alkat a melegágya a mániás depressziónak, és még az is lehet, hogy igaza van. A baj az, hogy nem vagyunk Amy az Agymenőkből, aki agykutató volt, s mint ilyen, állította, tudja, mi ment szét Rajes barátnőjének agyában. Ilyen ismereteket szívesen mondanék a magaménak, már csak azért is, hogy én is tudjam, hol a bibi miniszterügynök elvtársa busa fejében, de ez örök rejtély marad.

Így, egyszerű halandóként, és a demagógia megvetett, de igen hasznos módszerével élve viszont csak a zabálós sorozat újabb opusa által gerjesztett erős érzelmeimet tudom szavakba önteni, ami ez: menjen ez a rohadt francba. És ez azért alakult így, mert a véletlenek különös játéka folytán ez a kép és ez a hír amellett szerepelt a monitoron, hogy miniszterügynök elvtárs tevékenysége nyomán hányan éheznek kies hazánkban. Sokan. Apám örökbecsűjével kell élnem, aki, amikor unta már, hogy állandóan cseresznyét kell szednie az anyósának, azaz nagyanyámnak, egyszer csak felordított, mint egy fogatlan oroszlán: “Ó, hogy szakannának bele a cseresnyeevésbe.” Mi is hasonló jókat kívánunk a Burekhez.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,
1 hozzászólás “Burek
  1. Yeti szerint:

    “… miniszterügynök elvtárs piknikus alkat, aki emberekre a rövid végtag…”
    Aki ember, amely ember -na ez részemről piszkálódás.

    Bármi megteszi, nem csak a cseresznye.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!