Valamennyi bejegyzés

Cövektelenítés

„A kétharmad áll, mint a cövek.” – Ezt Orbán miniszterügynök úr jelentette ki 2012. augusztus 25-én, de most se mondhatta volna szebben. Egyáltalán nem bír meginogni ez a kétharmad. Főleg, ha olyan szolgái vannak, mint Patyi András is, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke, aki a száznyolcvan kifogás ellenére sem rendelt el egy nyüves szavazókörben sem újraszámolást, nemhogy új választást.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

A szamár és a szénabálák

Mert ilyen töménységű igazságok után a fáradt próféták megpihennek, hogy készen van a nagy mű, igen. Lajosunkat azonban nem hagyják nyugodni a paparazzik, slapajok és ganajok, ahogyan az már egy sztárnak kijár az elkurvult világban. Mindenhová követik őtet, ilyen összevetésben tehát már majdnem olyan éteri magasságokban van, mint Győzike, és ezt valahol meg kell becsülni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , ,

Tökmindegy – Fidesz-agy és ügyvédszoknya

S hogy idáig eljutottunk, bánat üli meg szívünket, ami kettős természetű: kurva nehéz dolgunk lesz 2018-ban az urnák körül, mert Orbán egészen addig – vagy azon is túl – fog permanensen hazudni.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Pitypangos médiaálmok

Úgy kellenek ezek, mint egy falat kalács, amelyet habonyárpi nyújtani tud, mert ő lesz ennek az egésznek az atyaúristene. Gucciban hordja majd a kvesztorból megmentett lóvét, ám az egész hóbelevanccal egy aprócska baj van csupán: nem lesz, miről szóljon a harsona. Hogy ez a hely a lehető világok legjobbika, azt nem lehet a végtelenségig ragozni, meg a pitypang sem nyílik örökké.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , ,

Lassan összedől minden – Simicska és az alagút

Simicska Lajos Lázárnak köszönhetően nyakába kapta a reklámadót, elnyűtt tekintetét médiabirodalmára vetette, és gazolni indította volna őket, a Lánchíd Rádiót, a Magyar Nemzetet és a Hír TV-t.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Lovas István rendet rak

Lovas István végképp elveszítette a józannak nem egészen nevezhető eszét. Úgy tűnik, nem tudja elviselni, hogy kirúgták az akolból, az eddig langymeleget, és szép pénzt adó brüsszeli tudósítói állásából, amelyet a Magyar Nemzet nevű nyomdatermék finanszírozott

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Recseg a felszín – körkörös félelem igazgat

A Fradi pálya fölött áthúzó két szerencsétlen Gripennel kapcsolatos összes adatot titkosították, Mészáros Lőrinc, a felcsúti basa nem áll szóba az újságírókkal, L. Simon megfenyegette magát a magasságos hírtévét, a Magyar Nemzet ekézi a kormányt, Simicska állítólag nem áll szóba Orbánnal, akinek a házát újra szorosan őrzi a TEK. A még föl sem épült birodalom alkonya mutatkozik, és hiábavalón. Ilyenkor jól jönnek a pörök.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!