2019 év bejegyzései

Na, ki a hülye?

A cikk írója, aki „Népi Figyelő” aláírással jegyezte a dörgedelemet, feltette, hogy az ilyen alakok a „Nélküled” alatt is ülve maradnak, sőt, nevetgélnek, Trianont semmibe veszik. Befejezésül a sorkatonaság és a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta, és Szűz Mária figyelmébe ajánlotta a bűnöst, arra kérve, bocsásson meg neki. Ebből látszott, hogy a szerző nincs otthon a dogmatikában, de azért rázta a füstölőt, mint valami rumbatököt.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Hárry Pétter (77 kipcsak népmese)

Aszonta a Hárry Pétter Vigyor királynak, nem lesz ő türbe vezérigazgató, inkább mosogatni menne Londonba, de Vigyor király röhögött, hát, jóvan, brexit. Erre Hárry Pétter a homlokárra csapott, hogy ja, és inkább Norvégba röpűt civilnek, ott civileskedik most valahol a fjordokba, ott roncsa a levegőt.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Kampec dolores XCVIII. – Jerikó

Béla szívéből, ott folyt ki a lelke a szemén át, türemkedett ki a szíve, a dobra, basszusra lüktetett, a fúvósoktól száguldott, s amikor elhallgatott, csak a hangszórók sercegése hallatszott, mint az ősrobbanás tizennégy milliárdéves hangja. – A fröccsök ura volt az. Költögette, hogy mi van, mert sírt álmában a széken. Béla pedig körülnézett a kilátástalan világban, és azt motyogta: a kurva életbe. A rohadt, kurva életbe.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Bhagavad-gíta

A Bhagavad-gíta (A magasztos szózata) a hinduizmus, s az ebből fakadó Krisna tudatúak szent könyve, amelyben – sok más cuki kurvaság mellett – az Krisna legfőbb tanítása, hogy érdek nélkül kell cselekedni. Ezért osztanak ételt a keresztényeknek karácsonykor, míg és ellenben a nagyságos keresztények maximum azért, hogy ne kerüljenek a pokolra.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Fejezetek egy fenyőfa életéből (2.)

Húzta a flaszteron, vonszolta végtelennek tűnő időkig, amikor Karcsi meglátta, hová is cipelik, mert ott, a sarkon állt egy ketrec, telis-tele fenyő csontvázakkal, kihunyt szemű fenyőkkel, kicsikkel és nagyokkal, mindenféle fajtával, gyerekekkel, öregekkel, életükben fennhéjazós ezüstökkel, nordmannokkal, és mind egyforma volt a halálban. Odaértek, a kéz felemelte és dobta a sírjába. Élek még, kiáltotta, de nem értették, s ha értették volna úgy feleltek volna: dögölj meg.

Posted in Egyéb
Tags: ,

Fejezetek egy fenyőfa életéből

Ahogyan ott feküdtek legyilkolva de élve mégis egy kicsit, kis időre, másik cefreszagú jött, és valami géppel egy neccbe gyömöszölte őket. Ennél megalázóbbat Karcsi elképzelni sem tudott, a csonkja sajgott, ágait természetellenesen összefogták, hogy mozdulni sem bírt. Azt hitte, ennél rosszabb nem lehet. Lehetett. Fogták, fölhajították egy autóra, összezsúfolták a többi megkötözött társával, hogy levegőt is alig kaptak. És most utaznak valahová.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Apokrif

A vasutasok elmenekültek, suhogott utánuk a lepedő, Jóska pedig, amikor bezárta mögöttük az ajtót, rájött, hogy soha még ennyire nem szerette a feleségét, na, jó, ott, az esküvői kép idején talán, és elkezdett settenkedni a szobába be, borzasan és pizsamában, hogy fölelevenítse a fiatalságát, azért.

Posted in Egyéb
Tags:

Látod, ez már pont az

Például a közvetlen környezete, az akla egészségügyi állapotának vizsgálata is indokolt volna, mert mégis csak valamiképp közülük kiválónak tartják, ha már odaültették a magas székbe. De elég csak ránéznünk például Kásler miniszterre, hogy belássuk, az az őrület, ami Kövér szemében csillog, az értelem tiszta sugara ahhoz képest, amit a sámándobos próféta pogózik össze nekünk.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Kövér elvtárs Brehmje

Hogy Hadházyt meg nem leli a fajok között Kövér elvtárs, az sem vaszisztdasz, ő ugyanis robot. Ahogyan a tevékenységét elnézem, a kérlelhetetlen következetességet, amivel a NER ellen buzog, valaki vagy valami beprogramozta őt a fideszcsürhe ellen, és végrehajtja az algoritmust. Így Kövér elvtárs helyében az ellenséget már nem az emberek, hanem a marslakók közt keresném, bár lehet, már meg is Találták, ezért van szükség lojális űrhajósra. Így lehet ez.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Svejk népe

Orvosságként és a svejki attitűdöt erősítve elég befejezésül Kierkegaardra utalni, és emlékezni arra, a koppenhágai Szókratész egy dolgot kért az istenektől, hogy legyen vele mindig a nevetés. Hasonképpen mi is. Mert ne feledjük a kiinduló tételt, hiába keserű szöveg a Svejké, arra mindenképp megtanít, hogy a hatalmat elviselni és legyőzni úgy lehet, ha a képébe röhögünk.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum