Orosz rádió, török iskola, meg az alagút

Tollas a hátunk. Madarak vagyunk. Annak néznek minket. Egy napja megy a hiszti, hogy alagutat találtak az atombiztos kerítésünk alatt, kettőt, amelyeken át egész terrorista hadosztályok özönölhettek kies hazánkba, ott délen már se kereszténység, se szűzlányok, se magyar kultúra nincsen egyáltalán. Munkáról nem is beszélve. Mi lesz velünk, nagymama? Kérdezheti Bakondi biztonságpolitikai szaktanácsadó, holott még az is lehet, Kovács őrvezető fúrta unalmában a lukat, vagy épp utasításra, hogy legyen mit mutogatni.

Ha pedig épp tényleg valamely menekülő ember kaparta ki a tíz körmével, mert nem hihető, hogy ásóval és csákánnyal keltek át a vad vizeken, el kell vinni őtet manikűröshöz, mert kárt szenvedhetett a lakkozott körme. Így jár a hatalom, amelyik permanensen hazudik. Ezért, ha tényleg jön a farkas, az ember már akkor is csak a pofájába röhög, és más látnivaló után néz, mert sajnálatos módon van dögivel. Mert ugyanekkor, amikor fölfedezték a lukat, kiderült, hogy orosz nyelvű rádió is indul minálunk, és a kettő elég szoros összefüggésben van egymással.

A Dunayskaya Volna, azaz, a Dunai Hullám holnap kezdi meg tevékenységét az alapítók indokai szerint azért, mert Magyarországon extrém módon megnőtt az orosz anyanyelvűek és az oroszt második nyelvként beszélő belaruszok, ukránok, kazahok, azeriek, örmények és grúzok aránya. Olyannyira, hogy ez a jelentős tömeg komoly vásárlóerőt képvisel. Én ezt készséggel elhiszem, csak azt kérdem, hogyan kerültek az országba, tán ők ásták a lukat? Hogy tisztába tegyük, engem nem zavar, hogy itt vannak, csak akkor ne nézzenek madárnak, és nevezzenek bevándorláspártinak.

Valahogyan nem stimmelnek a dolgok a kereszténység védelmével sem, amikor Erdogan janicsárképzőt nyithat, vagy a kínaiak egyetemet. Ezzel sincs bajom, cimboraságban vagyok a taoval (pinyinben dao), de erről meg kellene kérdezni Semjén fővadászt, a görög-római rezsiharcost, de nem utolsó sorban Kövér pedellust, aki mindeközben és ezzel egy időben azért aggódott, hogy az óvodákban a fiúkból lányokat, a lányokból fiúkat nevelnek, és keresztényellenességet hirdetnek. Kik? Az óvónők? Ők lesznek az új filozófusok?

Mindebből jól látszik, hogy a kereszténység értelem és indok nélküli ordibálása, a homofóbia, a masszív hazugság az, ami a hazafias és honvédelmi nevelés esszenciája, és ezt nem véletlenül kapcsoltam ide. Mert, miközben a magyar diákok a Parlament előtt az élhető bolygóért tüntettek, de senki le sem szarta őket, odabent az óvodások lelki üdvéért aggódtak, fölfedezték a lukat, és izzították az orosz rádió mikrofonjait, mert ezek szerint nem volt elég hatásos a kedves vezető rinyálása, hogy ruszkik haza. Előbb-utóbb rárohad a hazugság mindenkire, csak addig abban kell élni.

Holnaptól fog beleájulni az ország az adventbe. Már előre látom, mi lesz itt karácsonyig, hogy a pogány bevándorláspártiak hányszor és hányféleképpen fogják megszentségteleníteni a kiválasztott napokat, veszélybe sodorva nemzetünk hitét, létét és minden egyéb kirakati bábut. Boldog karácsonyt, mondhatja majd újra a kedves vezető, ha kényes témáról kérdezik, díszek mögül kukucskálhat újra a világra, és azon is elmerenghet, hogy a pravoszláv karácsonyhoz hogyan viszonyul, hogy tart-e az advent akkor január 7-ig.

Vagy, hogy a pezsgőbontással megvárja-e a kínai újévet, ami különben már farsang, s mindezek után húsvéti nagyböjtöt tart-e vagy a Ramadánban utazik, vagy mindkettő. Ugyehogy, illetve, na ugye. A kedves vezető globalizáció ellenes, keresztényvédő és nemzetállamos retorikája már rég megbukott, csak a képibe kellene mázolni. És akkor a kerítés alatti lukat mutogatják elhűlve meg annak bizonyítására, hogy veszélyben a keresztény haza. Hogy visszatérjünk a kiinduló pontunkhoz, ne nézzük egymást madárnak, illetve, ha már hazudunk, hazudjunk olyat, ami megéri. Mert ezt így nem.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum