május 2019 hónap bejegyzései

Kilenc év

Mert hosszú évek óta sokszor azt kaptam a képembe, nem elég azt mondani, hogy Orbán menjen el a francba, ez egyáltalán nem vaszisztdasz, azt is meséljem el, mi a gyógyír ellene. Ím, megtaláltam. Igaz, rajtunk kívül lévőt, ha már idebent semmi sem maradt. Egy lehetőségünk van momentán sorsunk befolyásolására, mindenki a saját istenéhez imádkozik, hogy az Unio potentátjai legyenek jobb szívvel hozzánk. Aki másan bízik, csalódni fog. Kilenc évnyi guanót önerőből lekaparni képtelenek vagyunk ugyanis.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Semjén Zsolt találkozása az ördöggel

A hitnek ez a szintje, amelyen ezek leledzenek, alig több babonaságnál és bálványimádásnál, így egyáltalán nem csoda, ha Ferencet ki nem állhatják. Ő túlságosan krisztusi és pláne XXI. századi, dohos agyakkal ilyet fölfogni nem lehet, és Semjén az ördög után mégis hozzá megy látogatóba. Nekem, mint voltaképp kívülállónak mindegy is lehetne, nem az én lelkemet zabálják föl ugyanis. Mari nénit viszont sajnálom nagyon. Vele szórakozik az összes barom egyfolytában.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Dulcolax

Ennyit a nyomorunkról, az eleve elrendelésről és a történelmi szükségszerűségekről. Mert a női lap azt is elmagyarázta olvasóinak, hogy ami a hongkongi nénivel történt, mindennapos dolog. Hiszen – mint írták – a túlzott erőlködés miatt az agy oxigénellátásában zavar keletkezett, ez okozta az amnéziát, ami különben is csak átmeneti volt. Ebből fakad, hogy Orbán Viktor Mihály, amikor mindig mást állít, mint előtte két perccel, akkor jól megfontoltan hazudik. Nem lehet a szarásra fogni mindent tehát.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Szarvasok Bécsben

És, hogy megemlékezzünk még egy másik szellemi nagyságról is, idézzük ide Matolcsy elvtársat még, aki szerint kies hazánk 2030-ra eléri Ausztria színvonalát. A pöttyös seggű a gazdaságra gondolt, és tévedett. Azt sem, és a társadalmi nívót sem érjük el soha a büdös életben, mert az ott Európa, ez a miénk meg, ez valami leírhatatlan diktátoros-keleti és banánköztársasági katyvasz. És ami a legfelemelőbb a dologban, honfitársaink jó része remekül érzi magát benne. Mint a tyúkgomba a tehénlepény alatt, ahogy az vasárnap is kiderült.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Most akkor?

A nagypofájú handabandázás, amely a Fidesz által politikának, erkölcsnek és világnézetnek neveztetik, csak az országon belül eladható, a nagyvilágban úgy kezelik, ami az értéke is, ellökik maguktól. Orbán tehát sehol semmit, az ország érdekeit meg pláne nem képviseli, ezzel majd el kell számolnia a birkái felé, ha igénylik. Nem fogják. Majd akkor, de már későn, ha Orbán folytatja a náculást, emiatt az ország rengeteg pénztől esik el és összeroskad.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Időtlen

A szervezett bűnözés ellen civilként fellépni nem lehet. A kétmillió rajongó ellen tenni nem lehet, belesüppedtünk az időtlen nihilbe. Ezért köszönjük Kierkegaarad pajtásnak, hogy ontológiai feloldozást ad nekünk, hogy tegyünk bármit, úgyis meg fogjuk bánni. És ezzel a tőkével kezdjük el a mai napot, mindegy mi is lesz a vége. Viszont hosszú lesz, ez az egy bizonyos.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Buszon

K. József már meg sem lepődött, amikor kérdésére, hogy hová lesz a menet, azt a választ kapta, ez a járat Felcsútra indul meccsnézőbe, ha akar, tartson velük. A menedzser meghúzta a colás üveget, és megadva magát, de még azért érdeklődött, melyik járat mehet a kertjébe, amire azt a választ kapta, egyik sem. Innen uram – mondta a pilóta – vagy szavazni megy, vagy nagygyűlésre, vagy meccsre. Sehová máshová, mert minden más járatot töröltek.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Biankó hűtőmágnes

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig lop zavartalanul lop tovább.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Kirándulás a kerítéshez

Mert volt ott kerítés ugyan, fényes, magas, éles, egy rendőr is, de migráns az egy sem. Nem rázták a rácsot, nem vicsorogtak, és nem kiabáltak, hogy allah meg akbár, mert nem voltak sehol. Polgármester Urunk el is mondta, hogy ravaszok nagyon, mert mindig máshol vannak. Ha odamennénk, ahol most vannak, akkor meg itt lennének, ezért lehet őket csak a tévében nézni.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Lovak és emberek

Így őrizzük keresztényi kultúránkat, rúgjuk le a menekülők veséjét vagy éheztetjük őket, ezzel szemben ellopjuk az osztrák adófizetők pénzét. Az Európai Bizottság ezerkétszáz milliárd forintnyi közbeszerzésünket vizsgált meg, és rendszerszintű ganyéságot fedezett fel. Számítások szerint ötszáz milliárdot is bukhat emiatt az ország, ezért gyorsan-gyorsan küldöttség utazott a sorosista Brüsszelbe, hogy tíz százalékos átalánykorrekciót javasoljon.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum