Semjén Zsolt találkozása az ördöggel

Azt ígérték nekünk nagy tanácstalanságunkban és magányunkban, hogy kedden rohadt nagy bejelentést tesz Orbán Viktor Mihály. Szinte mutatták is a kiéhezett lelkünknek, mekkora lesz az a bejelentés, mint a pecások, széttárva karjukat a végtelenbe. Teltek aztán a percek, múltak az órák, a nemzet bejelentés nélkül reszketett magában, mint a heroinista, aki nem kapta meg a napi löketet, így már a végén a legkisebb bejelentéssel is beértük volna, akármivel. Ha egyetlenünk azt mondta volna, bakfitty, már ünnep költözött volna belénk, de elment ő, mégpedig úgy, hogy itt hagyott magunkra.

Mit ér az ember élete bejelentés nélkül? El se mondható. Ezért volt olyan nagy az örömünk, amikor legalább annyit megtudtunk tegnap, hogy Orbán Viktor Mihály, a hit őrizője, a kereszténység bástyája, árvák gyámolítója és szüzek oszlopa nem megy el Ferenc pápa csíksomlyói miséjére, mert csak. Ezzel valamit mondani akart a költő, leginkább azt – rossz nyelvek szerint -, hogy a labdarúgó BL döntő inkább érdekli, mint a hit dolgai, és még inkább a diplomáciai etikett. De ez majd a nem is kormánygép aznapi útvonalából kiderül. Azt viszont már tegnap megtudtuk, izgulnunk nincs mit, hiszen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont ott lesz teljes valójában.

Azt csak reményeljük, hogy nem lóháton üget be vagy helikopter zsinórján lógva érkezik, mint sok sebből vérző szarvasok. Érkezése mindenesetre hivatalos lesz, de, hogy szívből való-e, az momentán el nem dönthető. Zavart érzek ugyanis Semjén Zsolt hitbéli dolgaiban, mert az meg ezzel párhuzamosan derült ki, hogy a pápa előtt Semjén elvtárs a Párt új erős bástyáját, Németh Sándor hitgyülis vezért látogatta meg, és még csak nem is a szektavezér két szép szeméért, hanem, mert nála találkozhatott Benny Hinnel. Nem elírás, nem a feltámadt angol komikusról beszélünk, aki, ugye Benny Hill. Semjén elvtárs Benny Hinnel parolázott, aki viszont kanadai csodatévő kókler, egy csaló, szemfényvesztő alak.

Semjén vele borongott a közel-keleti üldözött keresztények sorsa fölött – állítólag -, ami értelmetlen cselekedet volt. Ez a Hinn ugyanis azzal fosztja ki a népeket, hogy gyógyulást ígér nekik, színpadon bohóckodik, mint valami Cipolla, AIDS-et gyógyít, szívbajokat. Hogy mekkora mágus is ő, az példázza a legjobban, hogy állítása szerint egyszer egy daganatos betegséggel küzdő nő ment fel hozzá a színpadra, és amikor felért, a daganat a színpadra esett és darabokra tört. Semjén új haverja ilyenekből lett dollármilliomos, annak ellenére, hogy a CBC kanadai tévécsatorna úgy tíz éve dokumentumfilmben buktatta le. De, mint tudjuk, az ilyesmi nem szokta zavarni a csodaváró csökött agyúakat.

Ezzel sem volna baj, mindenki úgy hülyül meg, ahogyan akar, viszont nem kell ahhoz Jézusnak lenni, hogy az ilyen hittel kurválkodókat páros lábbal rúgja valagba az ember, hogy szórakozzanak a jó édes anyukájukkal. A tisztességes hívő így tenne, ehhez képest Semjén nagy komolyan tárgyal vele, majd azzal a pofával iramlik pápanézőbe. Most vagy hülye ez, vagy a magyar plébániák népét nézi annak, vagy mindkettő egyszerre. Az nem derült ki, hogy ez a látogatás hivatalos minőségben történt-e, hogy ezt a Hinnt – aki ördög inkább, mint elsőáldozó – Magyarország második embereként kereste-e fel, vagy mint csodaváró organizmus, és a bütykét gyógyíttatta vele. De mindenképp kínos.

Nekem legalábbis. Ha neki nem, az baj minimum, de leginkább tragédia. Mindent elmond ugyanis arról a keresztényi kultúráról, amit őrizni óhajtanak a bevándorlóktól. És ez semjéni olvasatban a bávatag cirkusznézés, színpadi hókuszpók, hogy egy normálisabb plébános futva menekülne előlük, a tökösebb meg kiátkozná őket. A hitnek ez a szintje, amelyen ezek leledzenek, alig több babonaságnál és bálványimádásnál, így egyáltalán nem csoda, ha Ferencet ki nem állhatják. Ő túlságosan krisztusi és pláne XXI. századi, dohos agyakkal ilyet fölfogni nem lehet, és Semjén az ördög után mégis hozzá megy látogatóba. Nekem, mint voltaképp kívülállónak mindegy is lehetne, nem az én lelkemet zabálják föl ugyanis. Mari nénit viszont sajnálom nagyon. Vele szórakozik az összes barom egyfolytában.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum