Dulcolax

Egy hölgyeknek íródó honlap arról számolt be az ő olvasóinak tegnap, hogyan járt egy hongkongi nő. Azt írta ez a lap: az történt ott a messzi távolban, hogy egy néninek szörnyűséges székrekedése volt, amitől iszonyúan szenvedett. Ám, amikor hosszú idő után és nagy erőfeszítések árán, valamint nem kevés kínt elviselve sikerült könnyítenie magán, dolga végeztével nemcsak az távozott, aminek kellett, hanem az emlékei is. Mindent elfelejtett, ami az elmúlt tíz évben vele történt.

Az ilyen történések, ez a hír, a feledésnek ez az egyszerű módja és lehetősége új távlatokat nyit a gondolkodásban, és alapjaiban változtatja meg romjain füstölgő kis hazánk közelmúltbéli történelmének értelmezését. Amikor feltehetjük, illetve megengedhetjük kérlelhetetlenségünkben, hogy a kedves vezető, az ő udvartartása és a hívek népes serege permanensen a székrekedés utáni iszonytató szarás állapotában leledzik, ezért nem emlékszik semmire. Innen értelmezhető Orbán Viktor Mihály folyamatos színeváltozása is talán.

Mindenki csodálkozik, hogyan lett a liberálisból konzervatív, aztán ebből álkeresztény és egyben neofasiszta organizmus, és lám, így. Kiszarta magából a múltját. Látom a képet, amint a kedves vezető ül a felcsúti budiban a stadionja tövében, nyom erősen, homlokán kidagadnak az erek, és egy utolsó, mindent elsöprő csatakiáltással kerekded alfeléből távozik az addigi élete. Kígyózik ki belőle a lelke, eszméi, érzelmei, emlékei, és dolga végeztével ott ül újjászületve mintegy, hogy megkönnyebbülve és kiürülve testben és lélekben igázza le a világot.

Magyarország nyomorának oka a székrekedés, amely tevőlegesen járult hozzá a nagyméltóságú úr agyi állapotához. És milyen szomorú is így utólag látni azt, mennyire más utat vehetett volna milliók sorsa, ha időben hashajtót kap egyetlenünk, és az elhúzódó szarások után nem kell minduntalan újjáépítenie magát, más és más eszméket találnia, hogy kiüresedő és értelmetlené váló életének célt találjon. Egy jófajta Dulcolax, egy szappanos beöntés, és máma haligali lenne az élet.

Hogy így megmagyarázható Orbán Viktor Mihály kaméleon jelleme és léte, az rendben van, de mit kezdjünk a hívő kétmillióval, akik arra nem emlékeznek, öt perccel előtte mit mondott rajongásuk tárgya. Ez megfejthetetlen rejtély, mert ugyan lehet, de nem életszerű egy elfuserált nemzedék önsorsrontását a renyhe bélműködéssel magyarázni. Bár minálunk minden lehet, és mindennek az ellenkezője is, ez a csodák palotája a Kárpátok alatt.

Most egyébként, hogy Orbán Viktor Mihály kénytelen lázálmait odahagyni, amelyekben ő Európa egyedüli uraként szerepel, s helyette szembe kell néznie a kiábrándító valósággal, amelyben újra az, ami igazából is: egy avas szagú parasztudvar kimosakodott taplója, akit úgy általában mindenki utál. Nos, ezek után fölmerültek olyan elképzelések, miszerint egyetlenünknek megint szorulása van, mindjárt könnyít magán, és újra lobogó lelkű liberálisként születik ujjá.

A hatalmi téboly okozta késztetés megvolna benne, de – már elnézést a kifejezésért – ekkorát szarni nem lehet. Még neki sem. Mint ahogyan az is nehezen képzelhető, hogy mondjuk Mészáros Lőrinc egy WC-látogatás után azon kapja magát, hogy elfeledi a milliárdjait, és foltos munkásruhában járja a faluját újra, gázbojlereket szerel, konvektorokkal bíbelődik és zacskóból eszi a zsíros deszkát tízóraira. Ilyen csodák márpedig nincsenek.

Mert emlékezzünk csak Kövér pedellus örök igazságára, hogy kommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna, ami tételnek a legékesebb bizonyítéka éppen ő maga. Erre a metódusra az is kijelenthető, hogy fasiszta kutyából nem lesz liberális szalonna, lett légyen akármekkora szorulása is az átváltozni óhajtónak. Mert azt is tudjuk, amikor liberális báránykaként mutatkozott Orbán Viktor Mihály, akkor is kilógott a diktátoros farkaslába, csak a malackák nem vették észre.

Ennyit a nyomorunkról, az eleve elrendelésről és a történelmi szükségszerűségekről. Mert a női lap azt is elmagyarázta olvasóinak, hogy ami a hongkongi nénivel történt, mindennapos dolog. Hiszen – mint írták – a túlzott erőlködés miatt az agy oxigénellátásában zavar keletkezett, ez okozta az amnéziát, ami különben is csak átmeneti volt. Ebből fakad, hogy Orbán Viktor Mihály, amikor mindig mást állít, mint előtte két perccel, akkor jól megfontoltan hazudik. Nem lehet a szarásra fogni mindent tehát.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!